Volt egyszer régen...

A múlt század és kerek világ közepében,
Keletnek mondott kert légterében,
Sok egymásra épült fészek reménysége,
A folytatandó élővilág kezdeménye.

Valamit tenni kellett csodavárás helyett,
Akár hideget, akár meleget,
Mert erre ingerelt az élet kénytelen,
A sok vita nem volt jó megoldás régen sem.

Bármily szépen hangzik a beszéd élettelen,
Önmagában nem dagaszt kenyeret,
Nem épít fel házat és nem emel kezet,
Hogy átnyújtson gyakornoknak fényes béreket.

A legjobbat több szóval sem lehet meglelni,
Ha dolgozni sohasem kezd senki.
Majd a gyakorlat terelhetne új vízre,
Mikor a hangzavar közben lecsendesedne.

Kicsit sokan vannak tán az okos beszélők,
Ez nem tesz jót fajtánknak szebb lépcsőn,
Mert a hasznos is elveszhet a viharban,
Hazafias eszmének látszó kínozásban.

Ne váljon butává kényszeredetten remény,
Mert munka helyett szót csépel szegény.
A leváltott akkor szólaljon bölcsebbet,
Ha felfedezte, feldolgozta a kellőbbet.

A nyerő formulát méltatói javára,
Hisz a lényeget ők adják bálra.
Befizetnek kommunálisra állandón,
És részt is kérnének mindezért a jobb korból.

A szemétdombra került forma nem bántott így,
Bármennyire sértett nagypolgárit.
Például épp a háborús gyönyörűség,
Meg annak támogatása keltett nemtetszést.

Egyeduralkodói határozat léphet,
Tömegek ellen hiú szenvedélyében.
Lehet demagóg a többség rossz-érzete,
De vele kell hosszútávra megegyeznie.

Ezért régen az apró fecskefészkek éltek,
Beszálltak-kiszálltak gyenge szélben.
Kis lakás, kis autó, kiskert, gyógyfürdő,
Elégedetté tett hárommillió bérlőt.

Mindig jobb mint kitántorogni vagy sínylődni,
Ahogy új rendszerben csak tengődik.
Áldozatkészsége meddig tartson létrát?
Hol kérheti vissza áldozata áfáját?

A mennyben talán az Úristen színe előtt?
Vagy a másik párt kasszája előtt?
Mindnek lehetne törekvése oltalom,
És nemcsak a saját jól felfogott oldalon.

Mindenképpen elavult hozzáállású elv,
Mások kárán jutni a csúcsra fel.
Kifizetett összegért szolgáltatás jár,
De békés, használható megoldás legalább.

Igen, mint régen, de ma már szebb kivitelben,
Mert túlhaladt az idő kereke,
De nem fecskefészkén, és boldog szerelmén,
Nem a természetes élet fontos kellékén.

Nem lehet kor kérdése létnek szépítése,
Ha egyszer régen volt egyezményben.
Annyira nem aggott el ész és érzelem,
Hogy szikkadt lélekkel elfelejthető legyen.

Az emlék is melegít sivár gondolatot,
Nem kell eltakarni forró napot.
Tudod, a csibészek rózsaszín virágát,
A klubdélutánok hangulatos varázsát.

Amely felpezsdített, élénkített vágyakat,
Megtalált feldobódott társakat,
Akikkel versenyzett sok Ki mit tud számban,
És ismert lett az országban fizimiskája.

Nekik szurkolt, velük gondolt a nagy közönség,
Akit ma eltérít egyéb szándék,
Mint politikai feszültség keltése,
A monetáris hajlandóság versenyében.

Folyamatos szavazás mint egy nyereségkép,
Vagy szurkolni ellenzéki eszmén,
És pad alá esni megélhetés szintjén,
Minő remek szórakozás a békétlenség.

Számoljunk át szavazatot és pénztárcákat,
Mert a demokrácia átvághat,
Haladó szellemiségű valóságban,
Hallhatjuk a szebbnél szebb szitokszót óvásban.

Itt majd a jégkorszak is kettéhasad rendben,
Lesznek fehér és fekete jegek,
Hogy a jövő tudja mikor keletkezett,
Csak az új világ ismerhetett két ecsetet.

Tudósítás a befagyott valóság fokról,
Szenzáció a két színű tábor,
Pontosan azonos számúak a felek,
Így történt, hogy egyik sem győzedelmeskedett.

Pedig láthatóak más színkezdemény csírák,
De vagy fejnél, vagy zseb tájon leállt.
Hogy sikerült elszúrni nekik a képet?!
Ezt megfejteni egyelőre nem reményes.

Mélyebbre kell ásni ezek történelmében,
Nem tágulhattak oly nagyot észben,
Ha idáig jutottak mindössze célban,
És ennyi volt életükhöz a jéghegy csúcsa.

Civilizáltsági mutatók pedig vannak,
De lehet, csak valamely szakaszban.
A felszín két színe nem mond más egyebet,
A megrekedést talán köszönhetik ennek.

De csitt, valami zajgás hallatszik a mélyből,
Elsüllyedt egyedek vitaképzőn?!
Nem vették észre a jégkorszak érkeztét,
Süketen bírták a vitaház süllyedését.

Csak hülyéskedtem, nem lehet élet ott alant,
Annyi évszázad messze elszaladt.
- Hahó, vannak értelmes lények a mélyben?!
Kiabált a kutatócsoport vezetője.

Síri csendben figyeltek válaszadó hangzást,
De folytonos volt monoton zajlás.
- Maximum víz zuboghat ilyen erősen.
  Vagy talán tényleg megsüketült élőlények?

- Az élővilág megfagyott a környezetben,
  nincs nyoma a meleg levegőnek.
Tanácstalan kutatók néznek egymásra,
Nem találkoztak ilyen zajjal mostanában.

- Ahol víz roboghat, ott másnak is kell lenni.
- Próbáljunk talán mélyebbre menni.
Légfúrót vetnek be és könnyed jégomlás,
Telibe találták a hangos kémény torkát.

Ahogy a jég lezúdult a szűkös csatornán,
Egyszerre elhallgatott a morgás.
Meleg levegő áradt felfelé aztán,
Mintha huzat mozgatna gyenge légáramlást.

Döbbent csend a kutatócsoportnak ajakán,
Lentről viszont éles rikácsolás.
- Ki a fene engedi be a hideget?!
  Csukd be a kaput, így sok meleget kiengedsz!

Megdermedtek a kutatók az érthető szón,
Azt sem tudták ez álom vagy való.
Hirtelen a nyílásra tettek fedelet,
Időt akartak nyerni a látomás mellett.

- Na azért! Mennyivel jobb lett így a közérzet.
  Jönne valaki vinni a jeget?!
Ez már sok volt a kutatóknak a jóból,
Hát levettek fedelet és adtak tanácsot:

- Hagyd megolvadni azt a keveset, párát nyersz!
- De nem kell gőz a tanácsteremben!
  Különben is kinek jár a szája fentebb?!
  Habár az előbb már Istent is emlegettek.

- Az Egységesített Kutatóintézetnek.
- Hallucinálok vagy valós beszéd?!
- A kürtő végéig tekints és meglátod!
- Mit kell látnom? Rossz kölyköt, egy kéménybe mászót?!

- Használaton kívüli, régen nem fúj füstöt,
  azért tüstént gyere le ütődött!
- Nem gyerek, és nem odatartozó felnőtt,
  hanem jégbezártakat kutató, segítők.

- Az nem tartozott a tanácskozókra soha,
  maradt a rendőrség feladata.
- Ember, maga félrebeszél egyfolytában,
  itt fenn dolgozik a jégmentő gyors-szolgálat.

- Akkor rossz helyen járnak, itt csak szó szikrázik!
- Nem vették észre, lehűlés járt kint?!
- Most inkább a tavasz érkezik hamarost,
  kezdődik a vita tavaszi ülésszakon.

Összenéztek értetlenkedőn a kutatók,
Tudták, le kell menni az urakhoz.
Sziklamászóként kötélen lecsorogni,
Mint ilyen helyzetben idétlenül locsogni.

- Ez lesz aztán az elképesztő találkozás.
- Hányan élték túl a jég fogságát?
- Mintha fogalma sem lenne az egészről.
Így morfondíroztak fenn a lemenés előtt.

- Hárman feltétlenül ereszkedjünk le oda,
  hogy segítsük egymást vészes bajban.
- Több szem többet láthat a furcsa helyzetben.
- A harmadik kapocs lesz lentről a felszínnel.

- Úgy látszik a kéménylyuk stabilan járható,
  szellőzéshez sem volt használatos.
- Vajon a fűtéshez aggregátor való,
  vagy egyszerűbben épített cirkuláció?

- Megtudjuk ha lejutunk épségben hozzájuk.
- Az ereszkedést lassan csináljuk,
  esetleges omlásban visszafordulunk.
- Ki gondolná mit rejt a föld, majd most feltárul.

Némi aggódással indultak a nyílásba,
De felesleg lélek izgulása.
Leérkeztek hibátlanul a mélységbe,
És eléjük tárult egy tanácsterem képe.

Unatkozó és élénkebb csoportok hangja,
A folyosón sündörgők csapata.
Szédelgők is a látótérbe kerültek,
Mintha nemsokára aludni készülnének.

Álltak téli overálljukban várakozón,
Míg egy őr féleség hozzájuk szólt:
- Ki küldte magukat és milyen okságból?
  Nem tudok én mostanság semmilyen hibáról.

- Odafent megfagyott embereket találtunk,
  talán itt van hozzátartozójuk.
- Azt nem hinném kérem, rossz helyen keresnek,
  nem személyi számontartóhely a parlament.

- Sokan vannak és csak kellene tudni róluk.
- Az értelmes rendőrséghez fordul.
- Mi nem vagyunk helybéliek az ügyekben.
- Különben is ki fagy meg a tavasz kezdeten?!

- Értse meg végre, odafent jég borít mindent!
- Legalább lassabban közlekednek.
- Nem ujjnyi jég, hanem korszakos léptékű!
- Olyannal mi nem élünk, és nem érintkezünk.

Elhűlve néztek egymásra kutató szemek,
Már már kiáltásuk kerekedett,
Mikor légáram hozott hideg levegőt,
Felborzolva a tényeken értetlenkedőt.

- Már megint szellőztet valaki a fenébe!
  Nincs szükségünk dermesztő cserére!
Kiabált a teremőr dúltan hirtelen:
- Bocsássanak meg, de most erre kell figyelnem!

- Várjanak meg és kivezetem majd magukat,
  de előbb lássam a lékelt utat.
Elviharzott azonnal szellő iránnyal,
A kutatókat hátrahagyva köd homályban.

Ők kissé bénultan tépelődtek helyzeten:
- Lehet hogy visszamennünk kellene.
- Jobb lenne nem beszélni semmit senkivel?
- Hát jól el vannak havazva ügyleteikkel.

- Azt mégsem tehetjük meg, hogy szótlan elmenjünk.
- Miért? Nekik ez az egész nem ügy.
- Úgy tűnik, de talán akadhat megértőbb.
- Várhatunk kicsit, tán másik példány erre jön.

- Nézzétek egy nő, sőt többet is felfedeztem.
- Igen, vannak páran a teremben.
- Vajon mint az őr csak annyira figyelnek?
- Valószínű, de feladatuktól függően.

- A nyüzsgésen túl lehet más érdeklődésük?
- Nincs rajtuk jelezve véleményük.
- Egy korábbi állapotnál tarthatnak még,
  az őr reagálása ezt erősítené.

- Akkor be közéjük és bumm a közepébe,
  legyen meglepetés valós ténnyel.
- Úgy elvannak, ne zavarjuk meg a képet.
  Tegyünk előbb jelentést a központi gépre.

- Helyes. Talán kapunk választ e furcsaságra,
  lejárt korszak gépbe van táplálva.
Visszatértek a felszínre társaikhoz,
Együtt a géppel kezdtek el fejteni titkot.

Tények és kérdések oda-vissza járkáltak,
Eljutottak így letűnt századba.
Akkor dívott figyelmetlen helyezkedés,
Megszokott formától sem tértek el semmiképp.

A legtöbben a másik helyét kívánták meg,
És nem képességükkel álltak be.
- Lehetett ennek más oka is szerintem,
  nagyobb dolog számíthatott egy-két helyszínen.

- Biztosan volt valami csábító felfogás,
  vagy valamiért vállaltak csorbát.
- De ez olyan össze nem illő kontaktus.
- Mintha még ma is előfordulna ugyanúgy.

- Ne bomolj, ilyen véleménnyel lefokoznak!
- Füle van a jégbe-zárt tegnapnak?!
- Inkább a mi gépünkben bújhat meg csoda.
  Egészen pontosan nem tudom mit hordozhat.

- Füleket talán csak nem építettek bele?!
- Hogy nem tudjuk, azért lehet benne.
- Akkor kapcsoljuk ki, a lényeget láttuk,
  összegeznünk kell, hogy az eredményt megrágjuk.

- Tessék, táskában a mindentudó fegyverzet,
  de éles szavaidat gondold meg!
- Nem élesek inkább filozofikusak,
  és a miértekkel tágabban foglalkoznak.

- Mélyebb eszmefuttatást nem kell igényelni,
  a gép elég adattal mentesít.
- Mitől? A gondolkodástól, a hibáktól?
- Attól, hogy neked döntésed legyen másokról.

- Nem vagyok elég fejlett bizonyos szférákhoz?
- Kimondtad a használt igazságot.
- Akkor mennyivel vagyunk többek a lent-től?
És kezével mutatja a feltárt lemenőt.

- Még az is lehet, hogy szívesen lennék náluk,
  ha időt kapnék ott hosszabb távút.
- Te megőrültél teljesen barátocskám!
  Itt nagyobb a szabadság mint a patkánylyuknál!

- Ez csak féligazság, olyan betanult szöveg.
  Kicsit tán megrögzött öndicséret.
- Nem hallgatlak tovább, ez túl megy mindenen,
  és nem is ez a feladatunk úgy emlékszem!

  -Pedig egyezkedni szeretnék most veletek,
  veszítsetek el engem odalent.
- Elképesztő ötleteid vannak kérlek!
  Nem félted az egzisztenciád, mit elértél?!

- Melyiket? Ezt a fokozással építettet?
- Azt hiszed lent másképpen történhet?!
- Nem tudom, kíváncsivá tesz lehetősége.
- Miért nem kérsz engedélyt, vagy áthelyezésed?!

- Hogy beépített ügynök vagy kis tégla legyek?
  Hogy jelentéseket küldözgessek?!
  Nem barátom, nem szeretném ezt a formát.
  Talán majd te kapod, hogy engem szorongassál.

- Miket beszélsz összevissza, ez érthetetlen!
  Nincs vágyam nyomkövetésedre sem.
- Az nem számít. Fogadjunk, hogy találkozunk!
- Az alvilág engem nem vonz, nem találkozunk!

Kezet ráztak egyezségre és más egyébre,
Aztán indultak alá kötélen.
Véget ért a baráti munkakapcsolat,
Elszakították a jól működött fonalat.

Huszonnégy órányi előnyt kapott Kalandor,
Addig nem jelezték gyors kalandot.
Ugyan tartott Megfontolt a folytatástól,
De ennyit megengedett az őrült játékhoz.

Igazából kicsit irigykedett társára,
Az éjben vele tartott álmában.
Aztán másnap a megoldás sem tévedés,
Az lett, mit Kalandor mondott, nyűgös küldetés.


És most alászállunk bűnös barlang légterébe,
Kalandorral tartunk kíváncsi útkeresésben,
Megsejtése vonalain barangolunk tovább,
Vajon találunk lentebb földbe vájt csodát?

Vagy csak csodálkozást a rettenetes homályért,
Vagy összehasonlításra nem kényes forrásrészt.
Akármi legyen a következő úti-célban,
Menni kell a lélek erős szimatával.

Kalandor azt tudta, hogy a nyüzsgő teremtől el,
Ott nem az van, amire késztetése belökte,
Mi bátorságot korbácsolt az messzebb teremhet,
Így kereket oldott a lépcsőn még lejjebb.

A fokozatok itt is szembetűnőek voltak,
Akárha fenn élők világában kóborolna,
Így nem is lepődött meg nagyon a látottakon,
Inkább lehetőségeken gondolkodott.

Mihez is ért, vagy mihez is taszítja ingere,
És a megélhetés kényszere mit ad kezébe?
Itt még működött a bérezés alacsony volta,
Hamar rájött, munkához alig soroltan.

Majdnem szabadon fizetnek kények-kedvek szerint,
Ettől meg is ijedt a lakhatás kapcsán kicsit,
Mert a középtől lejjebb menni nem szándékozott,
Keresni itt kell tán biztos létalapot.

Az jó, hogy másik környezetből vannak képei,
Bár lehet csak arra hivatottak emlékezni.
Tulajdonképpen csak elégedetlen volt azzal,
Vagy lelkületét a kalandvágy mozgatta?!

Hmm. Jó kérdés, amit tisztázni illenék magával,
De pontosan még nem mindent fogott fel magában.
Az indítókulcs elrejtőzött ösztönvilágban,
Az mozgatott kiterjedt, izgatott lázat.

Bár lenyugodott és visszafordulni sem óhajt,
És nem észlel különbséget létfelfogásában.
Talán új benyomásokat akart még szerezni,
Hogy élet alakítson rezdülésein.

Lehet próbatételnek venni állomásokat,
A fenti is monoton és kiismert változat.
Itt még lehetne variálni valami formát,
De egyelőre megakadt ennek módján.

A nagy terem nem az igazi hely közéletnek,
Inkább szűkebb, mint tágabb lehetőséget teremt.
Előbb be kell rendezkednie és ismerkedni,
Stabilabb állapotot kerekíteni.

De sietnie kellene a fent levők miatt,
Mert ők aztán csendben sokáig el nem maradnak.
Egzotikus, de változtatáshoz épp jó hely ez,
És tanulmányozásáért megjelennek.

Miért így, és miért úgy alakultak a jegek,
Mennyire süllyedtek mélyre tökéletlenségben.
Bizonyítványokat fenn fognak kiállítani,
Mint a fejlődés magas szintű értői.

Nem lesz könnyű menet, úgy érezte sejtjeiben,
Eszébe jutott Megfontolt barátja jelzése.
Vajon tényleges ellenfélként küldik utána,
Mert hogy ide ér, azt biztosnak találta.

Engedélyek és beállított sínek vonala,
Szinte látható az egyirányú utcák sora.
Pénzzel megtámasztott sikertörténetek léte,
Visz előre befejező messzeségbe.

Még hogy változatos és semmi csalás körötte,
Startesély és megy mint a karikacsapás rögvest?
Csípőből, kapásból, születéstől elrendelten,
És semmi cicó a pénz jön egyenesen?!

Háát ezt felejthetőnek vélte Kalandor gyorsan,
Szélesebb nyomtávon sétálgatott gondolatban.
Önmagának is furcsa volt ez a szokatlan láz,
Sem nyugalmas, sem öldöklő forradalmár.

Mi a fene esett fejére vagy tán lábára,
Hogy a rohanás közben mégiscsak álldogálna?!
Akadt kibogozni valója folyamatosan,
És életterét állítgathatta sokat.

Fenti világból hozott cuccok árán lakhatott,
Aztán a számítógép iparhoz csatlakozott.
Abban járatos volt és kedvelte hasznosságát,
A lentieknek vele mutatott csodát.

Megbecsült munkatársuk lett semmi idő alatt,
El is kezdett szélesíteni keskeny utakat.
Napos sétányokat álmodott szüntelen hévvel,
De séta közben magányosságra ébredt.

Megosztani gondolatot és törekvéseket,
Hogy a fent és lent együtt béküljön természettel.
Úgy érezte méltánytalan vircsaftért az okság,
Ez a mostani jéggel elválasztottság.

Már kettő év telt el odalenti életéből,
És teljesen belendült a békés tervezéstől.
Lelkéből nem ment ki a megoldandó szintezés,
Apró lépésekkel haladt célja felé.

Egyszer munka után elmélázva sétálgatott,
És hirtelen megérzett ismert, csábos illatot.
Egy régi, kedves ételféleség áraszthatta,
És a fenti jeges világot leadta.

Képbe került egy pikniknek könnyed hangulata,
És a szőke nagylány szikrát szóró ábrázata.
Talán megégette magát a szabad lángoktól,
Vagy a hús nem ízlett neki olyan nagyon.

Megkérdezte volna, ha nincs mellette partnere,
De csak a kép maradt mára és az illatfelleg.
Étterem lehet errefelé és be is térek,
Jó lesz azt hiszem, ha tovább nem éhezek.

A homályos helyiségben talált ülőhelyet,
És rendelt is azonnal egy jól átsült bifszteket.
Utána küldött testes vörösbort emészteni,
Hogy megvigasztalja ódon emlékeit.

Éppen szétáradt lelkében a jóleső érzés,
Amikor belépdelt az ajtón egy szőke szépség.
Szemét vonzotta a látvány pihentető volta,
Vagy talán érdeklődését indította?

Mindegy is melyik szempont adódik előtérbe,
A lényeget egyik sem rombolja szerencsére.
A lány szétnézett, egy pillanatig felé fordult,
Talán még pillantásuk is találkozott.

Rövid villanás volt annyi megállapítható,
A keresett személy gyorsan felállt az asztaltól.
Széket mutatott az érkezőnek vidám arccal,
Az irigység ágaskodott Kalandorban.

Egy ilyen nyeszlett alaknak jusson virágszirom,
Ő pedig a régi illatfelhővel álmodjon?
Ez igazságtalan és felháborító gazság,
Már szívét borzolta furcsa nyugtalanság.

Miért vagyok ilyen elszigetelődött barom?
Keresnem kell azonnal egy megfelelő hangzót.
Olyan gyöngyös kacajú, pezsdítő ölelkezést,
De gyors vágya pénzen vett szerelmeskedést.

Azon nyomban megfelelt a kielégülésnek,
De fogadkozott magában, hogy holnap másképp lesz.
Kinyitja tekintetét és biztatóan mozdul,
Mostanra eldőlt, vissza oda nem fordul.

Különben is mást jeleznek a gépek újabban,
Mintha idegenkezűség bolyongna vonalban.
Hogy jó-szándékú vagy éppen ellenséges töltet,
Lassan felismeri, legyen bár szörnyeteg.

És a hírek meg olvadásról kezdtek mesélni,
De remélte nagyon, hogy csak szép lassan történik.
Nyakukba ne zúduljon a fenti jeges árvíz,
Mert elvihet mindent az elementáris.

Válogatás nélkül egyre megy súlyos, súlytalan,
Pedig rengeteg dolog van mi nem haszontalan.
Szóval reményeket táplált több terén életnek,
Főként mostanság szerelemre éhesen.

Amit nagyon akar az ember, azt elérheti,
Ha érette minden búját-baját félreteszi.
Amikor dolgozik kedvvel a cél érdekében,
Nyűglődésnek levegőt sem engedélyez.

Nem könnyű távlat Kalandor tudta ezt régóta,
Pedig fiatalsága erre predesztinálta.
Lelépése sem volt igazi kategória,
De az idő kétségtől megtisztította.

Utólag nyer értelmet lelki nekibuzdulás,
Mert eredményt a nagy nekifeszülés produkál.
Akkor bizony tenni kell a szerelemért lépést,
De legalább nyitva hagyni kellő érzést.

Ez a nyitott érzelem vitte az étterembe,
Melyet ezentúl alaposabban feltérképez.
Megkóstolja ismeretlen ízű ételeket,
Hátha meglel szerethető ínyencséget.

Jó takaró valódi oknak leplezésére,
De mit számít ha teste lelke ettől élénkebb.
Igen, kíváncsi volt szőkeség jelenlétére,
Hogy törzsvendég vagy véletlenül betévedt.

És ott volt megint, de most egymagában étkezett,
Kalandor ezért a közelében foglalt helyet.
Tolakodni nem nagyon akart, de szeme csüggött,
Szinte akaratlanul mint egy megbűvölt.

A nő akkor ösztönösen pillantott feléje,
És nem vitte el tekintetét mint tegnap este.
Összekapcsolódott hosszan két kíváncsi szempár,
A vége mosoly és kicsinyke bólintás.

Olyan alig észrevehető köszönésféle,
Mely éppen alkalmas kis feszültség keltésére.
Kis nyugtalanságot felborzoló kapcsolódás,
Hogy az éjen álmatlanul forgolódjál.

Tovább nem volt, mert a szőkeség fizetni készült,
És bizony az étteremből eltávozott végül.
Utána nézett Kalandor és hibákat látott,
Melyek súlytalanul bírtak látomáson.

Inkább a szeme csillant elő és nem ruhája,
Vagy színekben nem harmonizáló kelléktára.
Meg alkatában is lehetett diszharmónia,
De hangját jól esett volna hallania.

Tegnap csak bizonyos átszűrődéseket észlelt,
Olyan búgásféle dallamzaj röppent feléje.
Mára ennyi jutott, talán majd holnap lesz napja,
Hogy a nevetését egészben meghallja.

Mindenesetre vidámabban választott új ízt,
És a nő egészségére új italból kortyint.
Másnap a munkahely is izgalmakat produkált,
Mert az interneten barátságot talált.

Régi ismerősre emlékeztető jellemzők,
De szívében kétséggel gondolt hamis útvesztőt.
Kicsit sok is már az izgalomból szünet nélkül,
Mert hogy másban szeretne lenni elmélyült.

Szemkontaktus után valahogy megismerkedni,
Az igéző pillantással messzebbre elmenni.
Úgy tervezte valami bakit kellene tenni,
Talán ügyetlenül a lábára lépni.

Vagy megbotlani a pincér által besegítve,
De útközben a virágbolt adott terítéket.
Talált egy kicsiny virágcsodát zsebbe rejthetőt,
Majd a pincérrel küldi át megfelelőn.

De ember tervez és valaki másként rendeli,
Együtt mehettek egy saroktól az étteremig.
Egymásba botlottak első akcióterv szerint,
A lábára lépett, hogy majdnem elesik.

Sűrű kapkodás és bocsánatkérés igazán,
Semmi színjátszás a figyelmetlenség indokán.
Aztán mosolyba billent az ügyetlen pillanat,
Így a békés vacsora nyomban bevillant.

- Elfogadom. - Duruzsolta a szőke boszorkány,
És felcsendült nevetése az utca moraján.
Jól esett vidám beleegyezés Kalandornak,
A folytatással most már elboldogulnak.

Pezsgőt rendelt Kalandor az ijedtségre rögvest,
Vagy inkább az ismerkedés miatti örömre.
Ne firtassunk fölöslegesen bármely indokot,
A lényeg ital nélkül is rezgést hozott.

- Úgy látom neked is tetszik a hely. - szólt Elvira,
Közben barátságosan mosolygott a fiúra.
- Igen. Pár napja fedeztem fel éhségem okán,
  és kellemes meglepetés lett azután.

- Most meg határozattan állíthatom jóságát.
- És melyik fogás nyerte el gyomrodnak óhaját?
- Azt hiszem, egy natúr szelet is kielégít most.
- És sertés vagy borjú legyen áldozatod?!

Könnyed mosoly nyomán: - A zsenge borjút választom.
- Csatlakozom az előttem szólóhoz egyenest,
  de krokettet kérnék feltétnek, ha megfelelne.
- Velem lehet egyezkedni. Megrendelem.

Jóízűen falatoztak és beszéltek néha,
Az ízekről, munkahelyekről vélemény akadt.
Hamar kiderült a társtalanság állomása,
Melyből kilépni mindketten szándékoztak.

- Hirdetésre is válaszoltam már. - vallott a lány.
- Éreztem az összeférhetetlenséget talán.
- Mikor?! - Csodálkozott a kis hamis ártatlanul.
- Semmi, semmi, csak nem illik hozzád a mód.

- A látszat nem érdekel, mélyebb legyen az indok.
- Mármint hogy nekem ezzel mi nem harmonizáló?
- Erkölcsi, jogi vagy miféle kifogásod van?
- Én csak külső szemlélőként bátorkodtam...

- Tudod szép fiú is lehet ilyen-olyanságú,
  akivel csak díszletként lehetnék formatált tyúk.
  Nincs kedvem a továbbiakban jó képet vágni.
- Mihez? Ugye nem akarsz most prédikálni?!

Kalandor szinte könyörgött a szép folytatásért,
Maga sem tudta pontosan miértjét válaszként.
- Inkább fölöslegesen beszélni nem óhajtok,
  hogy holnap arra ébredjek, unalmas volt.

- Nem is unalmas, a jobb szó hiábavalóság.
  Amikor nem történik semmi megfoghatóság.
- Értem. Talán még a szexet is ésszel akarod.
- De legyen neki értelme is, azt mondom.

- Vagyis a szexuális ingered alsóbb rendű?!
- Inkább egyenrangúvá emeltem és élethű.
- Hát elég furcsa vagy mint jövőbe furakodó.
- Mert a nemiséget hasznosnak akarom?!

- Ezért ismerkedem bátran, és szakítok könnyen,
  mehet tőlem el, kinek további célja nincsen.
- Vagyis egy forró éjszakára semmi kívánság?!
- Azt hiszem soká tartana beláttatás.

- Tehát érted hajtani kész időpocsékolás?!
- Döntsd el magad tetszés szerint a hallottak nyomán.
Kalandort nem olyan fából faragták, ki lemond,
Ezért átadta most a kicsiny virágot.

- Készültél talán egy hölggyel való találkára?
  És véletlenül belém botlottál rohanásban?
- Igen, ez az igazság, és nem is bánom nagyon,
  így megismertem egy másfajta szempontot.

Azért még sokáig játszadoztak a szavakkal,
És Kalandor úgy érezte jó hangulata van.
Bízott vonzerejében és Elvira szívében,
Hogy egyszer a szex pillanata beérhet.

Arról letenni egy ilyen este után mégsem,
Van idejük erre annyi, mint csillag az égen.
Nyitottak voltak mindketten végül is mindenre,
Csak mint nő és férfi közeledtek szexhez.

Elvirában is voltak vágyak természetesen,
De még bizonytalan volt azok természetében.
A szép fiúk különben sem bűvölték el gyakran,
Ezért elég kimért maradt Kalandorral.

Jóképűnek látta és ez inkább elrettenti,
Lelkét mindenképpen meggondoltságra készteti.
Maga sem tudta mire való a lassú menet,
De szerette a mosolygós csevejeket.

Pedig innentől jutott elegendő belőle,
Mindig örömmel sietett a következőre.
Aztán rájött hogy kedvelik egymás közelségét,
És gátolni a vágyakat esztelenség.

Éppen megadásra szánta el magát szívéből,
Amikor üzenetet kapott jeges felszínről.
Keressen meg egy féleszű eltűntet, ha képes,
Valahol ott járhat, azon a vidéken.

Küldték telefonján a régi fényképet róla,
És döbbenten ismert abból kedves Kalandorra.
Te jó ég, kibe szaladtam bele, elképesztő,
Mi lesz így az alakuló szerelemből?!

Gyomrába görcs állt, szívébe nyilalló fájdalom,
És hidegrázás ért testében a legrosszabbkor.
Akkor érkezett meg a gazember bájos képpel,
Csókot lehelt a lány nyakára érzéssel.

- Kicsit sápadt vagy. Nem érzed jól magad? - szól a srác,
És aggódva firtatja rosszulléte okságát.
- Talán éhes vagyok, vagy a vérnyomásom ugrál,
  együnk gyorsan és lépjünk egy házzal tovább.

Elvira nem tudta hogy kezdjen a vallatáshoz,
Nyíltan nem kérdezhet, mert bukta lesz önmagáról.
Erőt kell vennie rossz érzésein azonnal,
Majd szerelmeskedés közben kipakoltat.

Hozzábújt Kalandorhoz nemcsak képmutatásból,
Bár késztetőbb most a nyomhoz jutás mint a mámor.
- Úgy érzékelem átléptél egy gáton kicsikém.
  Csak nem legyőzte vágyad a testiségét?!

- Nem erre vártál a kezdetektől álnok kígyó?!
- De. Sőt, már előbbről ez volt a mozgatórugó.
- Mennyivel előbbről? A születésedtől talán?
- Még az is lehet. Gyúrt az ősgenetikám.

- Tényleg, az őseid is itt élnek a föld alatt?!
- Nem. - Kicsit filózott - Neked elmondanom szabad.
- Titkokat ne bízz rám, tudod egy nő bizonytalan!
- Igazából nem titkok, csak elhallgattam.

- Nem volt kinek és minek beszélni valójából.
- De remélem nem szörnyűségeket bízol rám most!
- Ahogy vesszük. - Kalandor gondolkodott. - Meglátod.
  Esetleg furcsállod a hozzáállásom.

- Te már csak ilyen érthetetlen alakot vettél.
- Még ha vettem volna, de inkább belecsöppentem.
- Az akaratod éppen szabadságon barangolt?!
- Vagy az ismeretlen felé kalandozott.

- Szóval fentről jöttem és nem küldetéstudattal,
  egyszerűen meglógtam egy őrült pillanatban.
  Otthagytam csapot-papot, az összes biztonságot,
  talán idehajtott a kíváncsiságom.

- Jellemző! Férfi lehet ilyen meggondolatlan,
  mint dúvad indul el az ismeretlen világnak.
- Különben ott ugrándozhatnánk a faágakon,
  vagy a barlangban ülnénk a varázslatkor.

- Ahogy most az elsüllyedt életmód jégperemén?!
- Annyira nem borzasztó, szerintem lesz fejlemény.
  Az emberiség gyakorlatait figyelheted,
  ahogy felülemelkedik az elveken.

Elvira lakásában folyt a diskurzus ekkor,
Gyertyák fénye adott hozzá bizarr hangulatot.
A vallatáshoz ügyesen igazított mindent,
Zavaró körülmény a szót ne veszítse.

- Valahogy úgy érzem, ennek kellett következni,
  mert a rossz húrokat pattanásig feszíthetik.
  De meddig akarod te hallgatni a vallomást,
  sohasem bújsz ezentúl közelebb hozzám?!

Elvira sejtelmes viselkedése izgatta,
Vajon megijedt, hogy messzebb került a pamlagra?
- Elhallgatnálak akármeddig azt hiszem szívest,
  és karodban sem merülnek fel kétségek.

Mindketten mozdultak egymás felé nyitottsággal,
Hátrahagyták a filozófiát egy-csapásra.
Szemükben a vágy rózsaszín táncot csiholt lassan,
Összeért ajkuk láztól égő katlanban.

Megszűnt számukra az elsüllyedt világ bánata,
Elveszejtették lelküket, testüket vágyakban.
Izzó gömbbé formálódtak semmi idő alatt,
Szétválaszthatatlanok lettek hosszasan.

Testük parázsló színt játszott gyertyák fényében,
A gyönyörrel festett szerelmeskedés képére.
Lélegzet kapkod, a boldogság sóhajt mélyeket,
De az öröm kiegyenlíti ténylegest.

Kifulladás után mozdulatlan ernyedésben,
Helyreállt a lélegzet a lassú eszmélésben.
- Ilyen szépséges gyönyörben nem volt eddig részem.
Elvira mégis egy vallomást kipréselt.

Kalandor mellén pihentette fejét örömmel,
És néha egy apró csókot lehelt szív közelre.
Teljesen meghatódott az átélt eseményben,
Feledte éttermi haragját egészen.

- Én is fentről jöttem, már bevallhatom ezután,
  de engem küldtek valaki után fogdmeg módján.
- Hogy tudtál ilyet elvállalni mondd, hát ki vagy te?!!
Kalandor felugrott, mint akit megcsíptek.

Vakdühében öltözködni kezdett és csapkodni,
És fogai közt egyre cifrábban káromkodni.
Szinte megrágva köpködte ki a szitokszókat,
Kellett idő, hogy csendesedjen valósan.

Elvira dermedten a takaróba menekült,
Az előző gyönyörűség azonnal messze tűnt.
- Ezt komolyan nem mertem volna rólad elhinni,
  ha nem tőled hallom, bárki beszélheti.

- Ártott neked az a személy akire ráküldtek?!
- Éppen ellenkezőleg, ő csak gyönyört ébresztett.
- A káröröm csudaszép is lehet, mit ne mondjak,
  és te ezt is úgy egykedvűen kimondtad.

- Nincs még vége barátom, a személy te magad vagy.
Kalandor nézett Elvirára, mint ki nem hallja.
- De, most vége már, azt hiszem barátom, egészen!
Sarkon fordult határozottan, epésen.

Mire Elvira újra szólalt, híre sem maradt,
Így nem volt értelme kimondani a szavakat.
Talán egyszer mégis kérheti a bocsánatát.
De most az álom lesz a megértő barát.

Úgy aludt el, ahogy ott hagyta a kárhozata,
Míg a másik az utcán kóborolt álomtalan.
Háborgó, fájó lelkek zaklatott szavak nyomán,
Nem látszott a holnaphoz tartó boldogság.

Egyik is, másik is sértődötten gondolkodott,
Bár Elvira nem küldött Kalandorról adatot.
Tartalékolta, hogy találkozott az alannyal,
Inkább bővebb információt adjanak.

Mikor, miért, merre, kivel tett fel kérdéseket,
Hogy időt húzzon és felderítőt se küldjenek.
Kalandort igazából nem érdekelte a fent,
Tudta az elejétől hogy ez eljöhet.

Csak miatta volt haragban az érzékeivel,
Kibe belezúgott ismeretlen mélységszinten.
Könnyedén venni nem volt képes a hamisságot,
Úgy érezte, nyakába varrtak rabláncot.

Csalárd módon tőrbe csalták ködös érzelemmel,
És most rendet kell tenni lelkében értelemmel.
Na nézzük, mit is veszítettem a bolton eddig,
Ha jól belegondolok, úgy látom semmit.

Hogy itt vagyok és megvagyok előbb-utóbb igaz,
Mindegy hogy Elvira lett, ki rájött nyomaira.
Egy okot a felmentésére talált azonnal,
És a többi követte fokozatosan.

Csak a feladatát végezte nagyon ügyesen,
Ezért kár lenne haragot tartani ővele.
Pár nap alatt kisimultak zord gondolatatok,
Sőt, az étterembe hívták jó falatok.

Egyenesen Elvirához ment és kedveskedett:
- Ugyan virágot nem hoztam, de békét szeretnék!
- Beszéljük meg a félreértést, ülj ide mellém!
Kalandor helyet foglalt, kettős nyereség.

Néztek egymásra békével egy ideig némán,
Aztán külön rendelték meg a kívánt vacsorát.
El is fogyasztották szótlanságban ahogy illik,
Ahogy az ismeretlenek is megteszik.

- Kutató vagyok az egységesnél. - Elvira szólt.
- Kitaláltam magamtól. - Kalandor így válaszolt.
- Az elszíneződött jégbezártak miatt küldtek,
  rólad valójában akkor értesültem.

- Azért voltam sápadt és kissé elesett akkor,
  mert megzavarták a veled érlelt kapcsolatot.
  Eljutottam végre a kellő szintre miattunk,
  és nem akartam kizökkenni miattuk.

- Értem. Nem az egységes dolga állt első helyen,
  hanem a saját kívánságod előbbre tetted.
- Talán először tettem félre a fontosságot.
- Szóval felrúgtad miattam munkásságod.

- Kis túlzással így hangzik, de nincs jelentősége.
- Úgy döntöttél, új szempont kerüljön előtérbe.
- Mindent tudsz végre már a felkavart folyamatról,
  csak a folytatást nem látom be magamtól.

- Sajnálom, de jól érzem magam kódolatlanul,
  a fenti front sem vonz engem maradéktalanul.
- Vagyis, nincs szándékodban visszafordulni oda,
  hol jobb magyarázat áll szolgálatodra.

- Talált. Öné kedves hölgyem a választás joga,
  hogy marad velem, mert én szeretném, vagy áll oda.
Elvira sóhajtott a hirtelen jött szavakra,
Mert nem is számított ilyen fordulatra.

A haragszom módi eltűnésén fáradozott,
De végleges döntésre szebb álmában sem gondolt.
- Nem válaszoltam még fentre rólad semmifélét,
  mert nem is tudtam, hogy te ilyet szeretnél.

- Most megtudtad és türelmesen kivárom szavad,
  de közben meg csábítgatnám alantas vágyadat.
Összemosolyodtak a lényeges törekvésre,
Mellyel Elvira is szívből egyetértett.

További szó nem kellett ezért egyiküknek sem,
Mentek ölelkezve Elvira hűs fekhelyére.
Felforrósították nagyon gyorsan alkalmasra,
Ilyen megfontolásból nem szakítottak.

Most nyugodtan pihegtek és nevetgéltek olykor,
Ellazult pillanatból gyűjtöttek élménysokkot.
- Mennyivel kellemesebb így a légtér viszonya.
Kalandor készült fel újabb támadásra.

- Várj egy szóig! - Elvira beszélt. - Mondd meg őszintén,
  a kutatás neked semmihez nem nyújt körítést?!
- Olyan rituális mellékes lett egyszerre csak,
  nem éreztem benne tiszta szándékokat.

- Tudományos magyarázat nem is lehet színre,
  inkább az egyéni kódoltság vezérelhette.
- Egyedi esetek a fenti légtér vonalán,
  hogyan érvényesült a jeges szabadság.

- Aránytévesztők vagy határozatlan szenvedők?
- Na látod, te sem tudod a pontos megfelelőt!
  Tudományos és kutatásos el veled innen,
  bújjunk inkább lebegtető elixírbe.

- Az biztos, hogy ahányan vagyunk, annyi színezék,
  de próbálhatnánk segíteni némiképp egyént.
- Ahhoz meg szív kell, vagy csak belátó hozzáállás,
  miből fent is van nagy fokú hiányosság.

- Kiábrándult vagy, úgy tűnik nekem Kalandorkám!
- Ezért találtam rád, te tudományos boszorkány.
Csókba zárták a következő megnyilvánulást,
És felélesztették a boldogság kódját.

Talán abba sem hagyták a menekülés módját,
Mert nem értékelte őket a jeges valóság.
Legyen félnivalójuk a továbbiakban is,
Ha nem boldogulnak visszatérünk megint.

Ám most a mese végére érkeztünk, Happy End,
Majd a szerző képzelete keres szebb vidéket.
Addig minden jót a jeget hevesen oldóknak,
Találjanak erre értelmes módokat!

Fogódzókat támogatókkal megszelídülten,
És irányt venni a vihart csendesítők mellett.
A boldogság rózsaszín világa nem fájdalmas,
Ha legalább szép gesztussal épít utat.
Szerencsés bukdácsolást!                          

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés