Tartalom az életből

Május

Megérkeztél hozzánk bódító illatú Nappal,

Fokozatosan borítod ránk fénylő aranyhajad.

Beletemetkezünk sugárzó színorgiába,

Zöldetteremtő tavasz legszebb hónapjába.

Kirajzik kertekbe, ligetekbe embersereg,

Ünnepelni a munkát, mely szépíti az életet.

Épít, erősít, elismerést nyújt művelőjének,

Önbecsülését segíti álmok kergetőjének.

Szeretünk kedves, nyárelőt bemutató hónap,

Csodaszépen érkeztél meg csábító mosollyal.

Vonzod magadhoz sokak vágyakozó lelkét,

Tőled tanuljuk el a melegítés fenségét.

Érzetünket javítod ragyogó fegyvereddel,

Életkedvünket adod vissza természeteddel.

Fűszerkeveréknek teszel bele csöppnyi esőt,

Földet porhanyító, magot, növényt megnövelőt.

Csípős széllel nem traktálsz senki emberfiát,

Feledhesse nyugodtan télnek udvarló kínját.

Levetkőzhetjük magunkról a védelmi páncélt,

Körmönfont öltözékünk kártyavárként esik szét.

Fényorgonára indul be a lankadó csapat,

Üdvözölni a bujaságot kiváltó tavaszt.

Éljen felelőtlen emberek dús szeretete,

Mellyel lehetséges életünk továbbvitele!

Kőkemény beágyazódást felváltja szép idő,

Zsongító fuvallattal küldi el csalfa igézőt.

Énekszó dicsérje boldog, tiszta jövőnket,

Ahová elkísérjük a nyíltságot hirdetőket.

Gyönyörű május, te élvezhető szerető,

Ölelj minket ingerlőn, földön hempergőn.

Megfürdünk mindannyian fényben és pompában,

Veled tartunk felfrissített, ékes táncruhában.

Legyél nekünk társunk fokozható reménnyel,

Egy hónapnyi időt tölts meg szenvedéllyel.

Folytathassuk utunk kellő eredménnyel,

Kezdődő törekvésünk édes teremtménnyel.

Zengjen szerelmet eső áztatta ifjú pár,

Angyali könnycseppekben fürdő ajakán.

Sok boldogságot nyújtó tavaszi éjszakán,

Amikor harmóniává szelídül májusi varázs.

   Leányzó

Fényképét nézem, érettségi tablókép,
Nem látszik rajta izgalom, izzó szenvedély.
Szunnyadó vulkán nézhet így ki nyáridőben,
Amikor gúlájának oldalát láthatod zöldben.

Tiszta, szép arc, hozzá fényes hajkorona,
Barna szeme álmatag, s lentebb pisze orra.
Nem lengi be bánat, nem mutat csalódást,
Nem tudatja ez a kép milyen a valóság.

Érzéseket eltakar, száján hétpecsét,
Nem fedezhető fel félelem ajka szegletén.
Féltékenység nem gyötri kép keletkezésénél,
Nem sejteti semmi ismeretét érettséginél.

A kép szép, akkor ez volt a legfontosabb,
Szemnek tetsző látvány legyen sorozatban.
Fejlődése lelkiekben még csak fokozata,
A negyedik lépcsősor határát ha súrolhatja.

Inkább komoly persze ez arc, mosolyszünet,
Korára jellemző, s bensőjére mutató tünet.
Én ismerem nagyjából e bezárt világot,
Nem mindig tudom kezelni, de kihámozom.

Szeretném megnyugtatni, hangját visszafogni,
Félelem és féltékenység miért űzi nyafogni.
Bizonytalan önmagában, jövőjét kérné készen,
Azután tiltakozik, ne vezesd gyerekként kézen.

A képlet csak elmondva könnyű és egyszerű,
Tapasztalat híján sok véleménnyel szembesül.
Most kell megértenie minden ember cáfolat,
A szeretet nem elég, kell az elfogadó gondolat.

Sőt, talán a legfontosabb, előbbre helyezném,
Azért mert másként oldja meg tevékenységét,
Azért mert mást tart elsődlegesnek életében,
Azért épülhet igazán tartalmasan saját énjében,
Mert megtalálta önmagát a formálódó világmindenségben.

   A tél védelméért... 

Szeretem a telet, bármilyen hideg.
Ridegnek nem látom, mert színe elvarázsol.
Hófehér áradat, időnként hívogat,
És bemeszeli az őszi színárnyalatokat.

Bámulom merész egyhangúságát, színtelenségét,
Megpihenek szép derekán kisimult meztelenségén.
Hát nem gyönyörű, és nem bűbájos fesztelensége,
Ahogy szórja ránk könnyűsúlyú szirmait békés egyenlőséggel?!

Ennyi szépséget csak az úttisztítók utálhatnak,
Hisz bármennyit eltakarítottak, bókolhatnak az utánpótlásnak.
Mégis nyugalmat sugall ez a sok kicsiny pehelypillangó,
Könnyű szárnyon érkező, és oly gyorsan el is illanó.

Két hónap múlva verdeső maradiságát láthatjuk,
A mai könnyedségnek nyomát sem találhatjuk.
Ahogy saját létünk múlik megrakva kövekkel,
Melyeket elhagyni egyszer csak lehetetlen.

Beszippantja idő mosdatlan keblébe,
Nem kell többé cipelni földi nehezéket.
Ezért most örüljünk behavazott pillanatnak,
Holnap pedig a frissen ébredő rügyfakadásnak.

 Szerelemért

Szerelem, szerelem, de sok titkot rejtesz,
Mitől lobban lángra lelkünk,
Mit indítasz el Te bennünk?
Amikor elindul, amikor körbefon,
És többé el nem enged a vágy, a szerelem.

Boldogság, boldogság, kísérő jelenség,
Miért kellesz olyan nagyon,
Miért vágyunk veled laknunk?
Amikor elindulsz, amikor körbefonsz,
És feloldódunk benned gyönyör, boldogság.

Életünk, életünk, titkok lengik körül,
Elfáradni, elfásulni,
Erre kelljen megszületnünk?
Amikor irigyen eltaszítasz minket,
És az öregséggel sújtasz létünkben, életünk.

Halálos békesség, ezt kapjuk legvégül,
Szerelem, boldogság, életünk megvénül.
A jövő zenéje zengje el a múltat,
Szerelem, boldogság, életünk elmúlhat.

Csak az érzés marad örökös mementó,
Mindenki rátalálhat, az benne a jó.
Keresd csak magadban, ott van az elrejtve,
Mélyebbre is mehetsz, nem baj, ha fárasztó!

Ne sajnáld magadat, nem vagy te cukorból,
Nem fogsz elolvadni szerelmes csókoktól.
Szerelem, boldogság, életünk, reményünk,
Erőt meríteni hozzátok betérünk.
Mindörökké. Ámen.

Máshogy...

Éltet engem a remény,
Szívem talán érted még.
Egyszerű, mint kis harang,
Templomba ha hívogat.

Életünknek temploma,
Menjünk együtt el oda!
Kérésemet ne tagadd,
Inkább velem látogasd!

Könnyű szívvel lépdelünk,
S hallatjuk az énekünk.
Himnuszt dalol a mi szánk,
S fényben úszik a világ.

Jönnek velünk meglátod,
Több helyről is barátom.
Rossz kedvünket temetjük,
Életünket szeretjük.

Ez a világ nem oly bús,
Ne hidd el, hogy beborult!
Akarattal emeld fel,
S szívet kaphatsz remeket.

Becsüld meg azt barátom,
Akitől jött úgy látom,
Nem tett biz az egyebet,
Fenntről hozott meleget.

Tölti szíved arannyal,
Aranyló Napsugárral,
Amely mindig ott ragyog,
S megkapod ha akarod.
Azt ajánlom, fogadd el bármikor!

Igen a május

Talán lepipálja április erényét,

Fényével, színeiben kiteljesedvén,

És nyújt nekünk egyenletesebb érzeményt.

Dúsabb, teltebb hőérzettel simogathat,

Fák lombjával a madár is sokasodhat,

A nyár előszelét benne csilloghatva.

Ez persze csak olyan vágyakozásféle,

Mert a szél rohangál senkit se kímélve,

Amitől a haj is égnek áll tépetten.

Nyugalmasabb ünnep lenne kívánatos,

Nyuszi fülnek kalap helyett nyitányt adjon,

És ne hidegszínű, reszkető dallamot.

Túlléptünk a változékony ünnepeken,

Volt benne minden, szép és kevésbé kedves,

Sőt magányos hangulat is került bele.

Ahogy az néha az emberrel történhet,

Nem gondol szükségképpen kerek egészet,

Megesni hagyja tán az eseményeket.

Nem tud folyton résen és erőben lenni,

Jól esik az ünnep fényében elveszni,

Vagy az emlékek csendjével feleselni.

Az április szeszélye nem ismeretlen,

Hát sértődésben sem nyerhet tiszteletet,

Különben is a május majd kiengesztel.

Örülni gyerekmódon…

A gyerekmódit kell húzni mind tovább,

Elégedettség festhesse mosolyát,

Visszatartani kicsit az elrontást.

Vagy az egyéb elromlást lefékezni,

Hozott örömöt kevéssé mérgezni,

Nem törni el embertermészeteit.

Csak bemutatni a másik színképét,

Amelyik nem rosszabb azért mert övé,

Kiben vidámabb vagy komolyabb rész él.

Nem szükséges megváltozni bármiért,

Vagy bárkiért sem, ha nincs hozzá igény,

Mert anélkül is jól működik értés.

Hagyjuk békén színvilágát akkor is,

Ha tetszést nem nyeri el a mosolyig,

Még ha szikrát sem gyújt alkotásokig.

Korai vagy későbbi vérmérséklet,

Vagy hiba lehet bármely készülékben,

Más vagy saját hullámhossz vevőjében.

Ám ha változtatással jobban halad,

Vagy létes érzetében boldogabban,

Úgy bármely gondját könnyebben oldhatja.

Szóval a feladatok felé menni,

És nem az egyén jellegét csépelni,

Inkább gyermekien nagyot tévedni.

Nem ilyen, nem olyan, lehet bármilyen,

Ha a megoldásért teszi, mit tehet,

Amihez képessége ad ihletet.

Tavasz

Tavasz tollászkodik a téren,

Kihívóan, ráérősen lépked.

Sűrű fényben nyújtóztatva testét,

Annyi szépséget mutat felénk.

Remények és titkok bujkálnak,

Álmos képű kibontakozásban.

Nem siet kinyitni színes hevét,

Melyben kipirul a jelenlét.

Korai vagy lusta kínlódás,

Az ébresztővel járó vívódás.

Álom vagy valóság mi tündököl,

Mi a melegével üdvözöl.

Tűnődik a tavaszi idő,

Merre forduljon hát kifejezőn.

Kitekintő után jöhet a bál,

Vagy maradjon az ágyban tovább?

A Nap olyan kedvesen dalol,

És minden hangjában egy pillangó.

Szállnak játékos vidámsággal ott,

Hol pompás virágok várhatók.

Ki nem mondott...

Elmondhatatlan szerelem lángja tart bakot,
Sok szép összefogás hordoz kelő holnapot.
Ily szerelem méltósággal tombolhat mindig,
Élhető érzelmeit végtelenséggel hirdeti.

Felemel, elringat hétköznapok szépítője,
Egy csendes este lesz az érzés megmentője.
Ki nem mondott boldogság vetkőzik pucérra,
Hogy megfürdesse lelkét fénylő ópiumban.

Szabad a könnyelmű csábítással dalolni,
Szabad félénk féktelenséggel udvarolni.
Varázslat keringhet körülöttünk lengén,
Összeszoríthatja szívünk bilincs gyengén.

Odaadással felvértezett szerelem,
Ki nem mondható sokadik győzelem.
Könnyű őszi este színpadra kiterítve,
Megmutatja milyen az ember lelkisége.

Nem kell szó választó, elég a dal fénykürtje,
Hogy ki nem mondott megértését megüzenje.
Szerelem, szerelem, te hétköznapi intelem,
Erőt adsz elveszett, megtépázott életeknek!

Nem szeretném ha leintenének, én is megyek veled,
Jó leszel segédigének a fárasztó perceken.
Ki nem mondott jövőkép kísérjen utadon,
Ki nem mondott szerelem íze visszamosolyogjon.

Nincs nálad szebb varázs a földkerekén,
Mint egyszerre induló röpke érzemény.
Cövekeljen életedbe ezer fénysugárral,
Ne tudják kikerülni könnyed káromlással!

Erős legyen selyemszálú érző idegszálad,
Mely gyökeret ereszt szavakon túli világban.
Gondolat fonalához kössél gyors szárnyakat,
Tanítsd repülni a meggyötört szívfájdalmakat!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés