Tavaszi énekkel

Halk nyújtózkodásokkal kezdi,

és fokozatosan rázendít,

a szellők magasához vágyva

pompás tavaszi áldomásra.

Kinyílón a fénnyel hunyorog,

körbetekint részeg ujjongón:

Milyen szép kék az ég fölöttem,

felélesztett édes gyönyöre.

Mélyet lélegeznem jólesik,

majd szépítő harmatot nyelni,

és madarakkal vélekedve,

tavaszköszöntőm énekelem.

Virulok a kertnek közepén,

imádom ezt a szellőztetést,

meg is növök így hamarosan,

lehet bekötni szalagokkal.

Egy csokorban szép társaimmal,

így valakinek átadhatnak,

hogy megédesítsük ünnepét,

híven teljesítünk küldetést.

Téli dal

Hóval szegélyezett utcán

a várakozást elunná,

az a bundás barna legény,

ki odavárja kedvesét.

Kandallótól olyan távol,

kedvet szegő borzadályok,

didergető ráhatással,

szerelmet elhajthatnának.

Ám, ez a legény kitartó,

hideggel is megbirkózó,

nem riasztja tél rohama,

várakozik nagy boldogan.

Szívében tűz lobogása,

lelkét oda feltornázza,

ahol mennyország mosolyog

minden édes érzelemre.

Dalban élni…

A dal, ó a dal,

lelkemen önkéntelen fakad,

mint fájó sóhaj,

vagy lüktető elmúlás méla csapongása.

A dal, ó a dal,

felhasít gyötrelmes vágyakat,

álmodó hanggal

formálgatja lám, az éledő ajakamat.

A dal, ó a dal,

szépséges szerelmet takargat,

beszéltet múltat,

rejtelméhez fogható nincs virágcsokorban.

A dal, ó a dal,

nem feledhet tavaszi hajnalt,

cserfes rigókat,

reményeket csillantó fénysugarak alatt.

A dal, ó a dal,

elszaggathat titkos fonalat,

mint felborzolt jaj,

vagy tán megperzseltet mámoros mosolyokat.

Volt egyszer...

Volt egyszer pár dalos évem,
dalkörben kinyílt lélekkel
lépdeltem sok ünnepségen,
társakkal közös szenvedéllyel.

Emlékeimben mosolyog
az a pár év, mint dalcsokor,
örökké múltamban bolyong,
megszépítve zord hétköznapot.

Színes hangzók nevetgélnek
délibábos messzeségben;
csacsogó dallamok érnek
embernek való eredményhez.

Felemelően méltó volt
az a népdalos tartalom,
amiként bennünk ragyogott,
és felcsendült nyíló ajkakon.

Volt bizony lázas élményem,
mint első bálos lépése,
dobogó szív verdesése
a színpad miatti félésben.

Majd múlik lassan izgalom,
ahogy belemerül dalom
az érzések világába,
és elindulhat szárnyalása.

Megnyugtatóan pezsdítő,
vagy epedőn lelkesítő,
már nem tudja az emlékem,
de igazi volt kedvessége....

        Holnapi legyen

Miért kell sietned ennyire?
Talán a vágyad hajt messzire,
Vagy természetedben kevés a méla,
Tűnődő-képességed akadékban?!

Ismeretlen indulat nyüstöl,
Valaki megtépett allűrből,
Esetleg menekülni vagy kénytelen,
Várnak ellenemre kiéhezetten?!

Szerelmi titokba hajoltál?
Hirtelen kínzó gondolat vág!
A zöldszemű miért bújt elő nyersen,
Amikor rózsaszínű előnye szebb.

Micsoda butaság fejemben,
Készületlen támadást lehel,
Nem oda figyelni már lehetetlen,
Amikor beindul a zöld szörnyeteg.

Egek ura ezt nem hiszem el,
Csalódnom kell lázas hitemben,
Magamban vagy benned keressem zöldjét?!
De nem bánnám, ha kedvesen letörnéd.

Ringasd lelkem álomszerűen,
Testem remegjen megfeszülten,
Minden mozdulata holnapot várjon,
Folytonos varázslattal rátaláljon.

Ne tudjon értelem felállni,
Köznapi zajjal vegetálni,
Maradjon hevében holnapi hittel,
Ábrándhoz közeli képzelet vigye.

Legyen bár sok a meseszerű,
Valót felülmúló élményű,
Támadó szörnynél ne ragadhasson le,
Semmilyen kép se dúltan hatódjon meg!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés