Függöny és fantázia

Eriggy gondolat szerelem nyomába,
Lélekkel vigyázott szellős kalitkába.
Fénylő imádat kapjon szabad utat,
Fantázia csavarogjon ámulattal.

Ismeretlen vidék hadd simítsalak,
Érzelem mutasson szebbnél szebb titkokat.
Nem baj hogy nem ilyen a valóságod,
Most képzeletem szárnyain szálldogálok.

Függöny nyílik és ott a boldog asszony,
Gyermeket hord szíve alatt ó-századon.
Háttérben ház épül szorgos munkával,
Rokon és barát cselekvő tudásával.

Harangszó csendül a vidám tempóhoz,
Megállítva kezet egy rövidke szóhoz.
Istennek hálát rebeg a társaság,
Hogy megköszönje házépítő áldását.

Hitetlenül nem fognak feladatba,
Fontos nekik minden hálaadó ima.
Apajelölt keresztet vet magára,
És ezennel köszönetét is lezárja.

Folytatódhat az áhított valóság,
Falak emelkedhetnek az utca frontján.
Gyönyörű téglák tornyosulnak sorban,
A kőműves csettintget folyamatosan.

Dicséretét fejti ki ilyen módon,
- Jól tetted öcsém, hogy megvetted, én mondom!
  Igen szép ház lesz, meglásd nemsokára!
  Gazda leszel látom, házad oltalmára.

Hogyne lenne boldog a fiatal pár,
Ház és gyerek is emeli nevük rangját.
Titkos pillantás mint szerelmeseké,
Fonódik össze zsinórként csendes békén.

Századelő nyugalma pont alkalmas,
Család és ház építéséhez ad vágyat.
Erre vártak találkozásuk óta,
Saját kuckó életük rendjét megoldja.

Tervezhetnek tovább függetlenséggel,
Két testvér ekkora telken jól megférhet.
Mivel két család épít egy nagy házat,
Közös kemencével, de külön szobákkal.

Együtt könnyebben tudnak most haladni,
Anyagi képesség lassan igazodik.
A lehetőség ennyi vágyat enged,
De ők úgy élik meg, mint független trendet.

Két fiatal házaspár osztott kerttel,
Mely oly tágas, hogy fogadhat több gyereket.
A lényeg hogy örömüket meglelték,
Télre fejük felett a saját menedék.

A fájront sétára hívja házaspárt,
Most is szégyenlősen teszik kert pázsitján.
Néha érnek egymáshoz esti szemlén,
Pedig futást kívánnak szerelem mezsgyén.

- Gyere Teruskám, nézd a birodalmunk,
  itt aztán lesz hely arra amit akarunk!
  Veteményes, pajta, istálló meg ól,
  leghátul kis erdő, hogy meleget adjon.

- Kemencénkben kenyér sül majd hetente,
  kis langalót kelesztek a gyereknek.
- Talán a gyerekeknek! Ugye lesz több!
És most megöleli asszonyát érzésből.

Ilyen jelzést mások előtt nem tesznek,
Nem illendő kimutatni a szerelmet.
Pláne nem a férfiember részéről,
Gyengeségét feltételeznék beszélők.

Megszólni kellemes a falu száján,
Bárki szerelmét szívesen elgyepálják.
Ezért sötétedésig nincs ott érzés,
Csak dobra ne verjék lélek hevességét.

A testét pedig végképp ne tehessék,
Hiszen ez évszázados istentelenség.
Zárójelben kérdem, vajon miért bűn,
Csak színből bírták a házassági esküt?

Terka és Pista tartották a szabályt,
Nem lépték át sohasem az elvárt határt.
Annyira nem voltak forradalmárok,
És megfelelt életükhöz a szokásjog.

Kitűnni, sem ellenkezni nem szoktak,
Természetükkel így egymásra találtak.
Keresztényi hitben zajlott jelenük,
Házuk elkészült, megszületett gyermekük.

Ugyan csak lány sikeredett elsőre,
De házukon cserép csillogott fedőnek.
Gyönyörű kalap a zsúpszalma helyett,
Tekintélyt így emelt a lányos sérelmen.

Sokat dolgoztak és gyarapodtak is,
Háztájuk apránként szaporodott mindig.
Mentesek voltak káros hatásoktól,
Nevelt jószáguk vásárból hasznot hozott.

Lassan fejlődtek, de elégedetten,
Jött is másodjára kívánt fiúgyermek.
Az élre szánt ifjú gazdaságukban,
Rábízhatják majd nyugodt öregkorukat.

De minden álmuk széttépte sors keze,
Ez a gyermek kis hibával lett teremtve.
- Ne sírjon Teruskám, akkora baj nincs,
  csak sánta lesz, de elélhet akármeddig!

Bábaasszony vigasztalta zokogót,
- Majd adnak neki könnyített feladatot!
Ezzel a gondolattal lassan békélt,
Mert párja is mondta, - Lesz belőle cipész.

- Jó mesterség, cipőt csinálhat ülve,
  azzal aztán nem lesz lába megterhelve.
Így visszaállt nyugalmuk eredethez,
Tették tovább dolgukat megszokott rendben.

Földjüket is gyarapították megint,
István gazda hajtott hajnaltól estéig.
Szeretettel művelte minden holdját,
Gondosan akart bővíteni vagyonán.

Idő múltán Terus harmadjára szült,
És az igazi fiú végre megkerült.
Erős, egészséges, vidám teremtmény,
Kire büszkén nézhettek már a kezdetnél.

Lett is öröm a háznál ezek után,
Gondtalan időszakban kilenc éven át.
Bár a gyerekek száma lányokkal nőtt,
Az a fiú apja mellett járt a földön.

Megszerette ő is a föld friss szagát,
Szántáskor ott téblábolt apja oldalán.
Iskolában eszét is élesztgette,
Jó jegyekkel hat elemit elvégezte.

De akkor már dúlt az első háború,
Mely sok ember gyomrában gombóccá szorult.
Náluk is szorongásokat gerjesztett,
Bár a gazda frontharctól mentesülhetett.

Gyerekek létszáma felmentést adott,
Önként harcolni pedig nem akaródzott.
Attól jobban szerették az életet,
Meg értelmét sem hitték a fegyvereknek.

Mindenképpen megtépázta lakókat,
A faluból is soroztak polgárokat.
Tanító vagy földműves nem számított,
A hazáért lőni kellett parancsszótól.

Ha az uralkodónak így volt kedve,
Sérelmét harccal hűtötte ez esetben.
Szörnyű négy év szakadt Európára,
Veszteségnek sem tűnt magyarok halála.

Tényleges bünti eztán következett,
Mert szolgálták királyi hadüzenetet.
Széttépett hon fizetésmeghagyással,
Nem csoda hogy odahagyták jó-néhányan.

István gazda ehhez képest szerencsés,
Épségben gondozhatta földterületét.
Hadifogoly sem lett olasz frontokon,
Csak a felfordulást látta és a nyomort.

Őszirózsás forradalmat békéért,
Kormánytalanságot a köztársaságért,
Négy hónapnyi tanácsköztársaságot,
Majd fehér lovon érkező méltóságot.

Megannyi gyűlölködést hatalomért,
Önkínzó veszteségeket főrangokért.
Egyik szörnyűség a másik nyomában,
Büntetés büntetés hátán szép sorjában.

Ha nem kívülről, akkor belül adni,
Egymás életét garasra sem méltatni.
Mit ne mondjak, gyönyörűség lehetett,
Nosztalgiához is alkalmas fejezet.

Ágyútölteléknek használt civilek,
Az erőszak tombolása élt felszínen,
Keveseknek jutott békés kis sziget,
Hiszen gazdasági válság is érkezett.

Sokáig nem tarthatott ilyen béke,
Nem hozott megnyugvást nemzetek lelkének,
A felgyülemlett elégedetlenség,
A mérhetetlenül adagolt szegénység.

Ezen időszakban érett férfivé,
Szülői oltalommal nem járt éhínség,
Inkább megedződött gyereksereg nőtt,
Lett földből-táplált, életrevaló felnőtt.

Aki nyomban saját életet kívánt,
Viszontszerető, elszánt leány oldalán.
István gazda és Tera mama zavart,
Elképzelésük nem ily folytatást akart.

A nő emancipált választása volt,
Az egyedüli érték ebből a korból,
Meg a szerelmek eltökélt szándéka,
Határozott igenlése élettárssal.

Csak a fiatalság fénye hív vissza,
Soha nem a politikai kultúra.
A múltnak csak a lendületét sírja,
A rohanó időt szívtelennek tudja.

Teri mama is megérezte jelét,
Szóvá tette párjának felfedezését:
- Anti gyerek a Márihoz vágyódik,
  látták őket együtt a bálon táncolni.

- Most van itt az ideje a táncoknak,
  fiatalon tehetik, hogy szórakoznak.
István gazda semmi rosszat nem gondolt,
Ám felesége oly könnyen nem nyugodott.

Vacsorán fiának szegezte kérdést:
- A Márihoz ugye jobb híján szegődtél?
Anti meglepődött ezen szavakon,
Érzést kiadni nem volt kedve valahogy.

Bár tényleg húzta valami a lányhoz,
De lelke mélyén biztos nem tisztázódott.
Ízlelgették egymást és játszadoztak,
Tánc a Nacával meg sokkal látványosabb.

Hallotta a susmust, micsoda szép pár,
Ha keringőnél körbejáratta Nacát.
Mári meg izgalmas szőke hajával,
Kék szemében édes, biztató ajánlat.

- Azt is megtáncoltattam, csak nem hiba?
Édesanyja kíváncsiságát nyugtatta.
- Tud táncolni úgy látszik, nem botlábú.
És ment, ennyi elég volt magyarázatul.

Otthagyta szüleit és kis tesókat,
Voltak utána hatan fejtágítónak.
Foglalkozzon velük a kíváncsiság,
Ki szólt még neki: - Holnap betakarítás!

Tudta ezt hang nélkül is a legényke,
De nem számított most a munka neheze.
Könnyű léptekkel indult udvarolni,
Mert lelkében kék szemű nyugtalankodik.

Így van ez huszonéves korban már jól,
Figyelmet mozgatnak a belső sóhajok.
Szerelem gyúl egykettőre ifjúban,
Pláne ha viszonozzák érzelemdúsan.

Intő szavak kimaradnak csók tűzből,
Ölelésnél a kéj józanságot űző,
A hév elvarázsol fiút és leányt,
Ezzel megpecsételik sorsuk irányát.

Érzés tüzéből baba jön kéretlen,
De szabad út nincs szülői engedéllyel.
Márival megesett a boldogtalan,
Ezért hát temethet piciny fogadatlant.

Év telik fájón fiatalok szívén,
Alig találkoznak, bár vonzalom kísért.
Anti nem bírja boldogtalanságot,
Eltalál kedveshez végül határozón.

Kibékülnek és vigasztalják egymást,
Bár a házassági kor félév legalább.
De most a legény konok tartást vesz fel,
Megkéri szerelmét, boldog társa legyen.

Szülők nem tudnak fiúk szándékáról,
Hitük szerint tanácsolták el a lánytól.
Dolgozott békésen aztán is a srác,
Azt hitték jól gondolták boldogulását.

Hideg szélben csattognak éles fejszék,
Apa és fia vágják az erdő rendjét.
Téli tüzelőt készítenek szótlan,
Faforgács repked szanaszét fehér hóban.

- Nézd fiam mekkorára nőtt az akác!
István gazda pihenéshez mutatja fát.
Kinyújtóztatja közben merev hátát,
És szelíden invitálja erős fiát.

- Állj meg kicsit te is, pihentesd magad,
  azt hiszem, vághatunk még eleget máma!
Anti szót fogad, felegyenesedik,
Rágyújt lassacskán és hangját kiereszti.

- Ha már megálltunk, lenne egy kérésem,
  nősülnék szülői beleegyezéssel!
A gazdában megdöbbent a mozdulat,
Azt hitte, ezen már régen túljutottak.

Nézi fiát, és nem bír megszólalni,
Mintha lába hóba akarna lerogyni.
Rekedten szólal: - Nem fejeztétek be?!
Talán szívesen verne szemre-vétellel.

- Nem lett vége, ha erre számítottak,
  és most el is veszem, jó lesz asszonyomnak!
Határozott szava feldúlta gazdát:
- Nem való..., most is korai a házasság.

- Nem baj, akkor is egybe van a helyünk,
  és a hozzájárulásuk sem kell nekünk!
- A lelkész össze se ad nálunk nélkül,
  vagy neked úgy is megteszi áldás nélkül!?

- Igen, nekem jó lesz anélkül is már,
  de nem lesz tovább falu száján Márikám!
- Neki aztán mindegy is ezek után,
  rajtad csodálkozom, szegénységet kívánsz!

- Őt kívánom, de maga ezt nem érti,
  a szerelmet talán hírből sem ismeri.
Megint szíven ütötték forró szavak,
Ennyire megöregedtem?- ezt gondolta.

- Talán érzés sincs mibennünk gyerekem,
  csakis gonosz szándék, te most azt képzeled?!
Lelkében dúlt a szigor és szeretet,
Hogy ne tudja szép fiát nagy szegénységben.

- Pár esztendő még, aztán bővíthetünk,
  talán még nálunk is szépen ellehetünk.
  Kicsit lehetnél türelmesebb gyerek,
  ha már ezt a Márit annyira szereted.

- Tudja idesapám, eleget vártam, 

   mindig a ha ...majd a gőböly, meg más állat,
  aztán a föld, meg biztos takarmánya,
  meg a többi igen fontos magyarázat.

- Nem várok már négy hónapot se tovább,
  elköltözök a maguk áldása híján!
Fejszéjét fába vágta vita végén,
Akkora tűzzel tette, mintha kergetnék.

István gazda is fának fordult lassan,
Könnycsepp gurult arcán végig akaratlan.
Nem csak a hideg volt ludas mindezért,
Megérezte az idő zordon kerekét.

Huszonnyolc végén járt ekkor a naptár,
Gazduram meg hatvan felé ballagott már.
Dehogy akart rosszat kedvenc fiának,
Ám gazdasági válság csak eztán támadt.

Teri mama volt az igazi betyár,
Látni sem akarta ifjak igen szavát.
Nyíltan nem ellenezte házasságot,
De szívével melléjük sohasem állott.

A lánytestvérek kísérték templomba,
Csengős szánkókon a szomszédos faluba,
Ahol elhangzott a fogadalmi hit,
Mellyel egy új család hő terveket indít.

István apa egy tehenet átadott,
És pár holdat nászajándékba íratott,
Hogy lelkeknek legyen békés nyugalma,
A dolgos kéznek művelhető jutalma.

Anti ettől még gazdag azért nem lett,
Inkább a szegényebbek szintjére lépett,
Hiszen ez volt az ellenérzés oka,
Feleségnek gazdagabb lány kellett volna.

Bohó és meggondolatlan volt Anti,
A szegénységet is vidáman viseli,
Nem számolta soha holdaknak számát,
Nem álmodott soha arannyal telt ládát.

Földön használta erejének teljét,
Boldoguláshoz rendezte természetét,
Elégedetten élte meg napjait,
Félelem nem bírta bármiért hajtani.

Az életért dolgozott jókedvében,
Kellett is folyamatosan reménységgel,
Gyerekekkel szaporodó családért,
Az egyre szűkösebb világ adáselvén.

Nyűgös felfogások terítéke forrt,
Európában a jó születés dívott,
Eredet miatt hangoskodó pártok,
És nemtörődöm, valótlan kifogások.

Őket mintha nem érdekelte volna,
Pedig Anti katonának lett szólítva,
Csicskás lett egy hideg szándékért talán,
Mely kiutat támadó jellegben talált.

Felkorbácsolt indulatok vezettek,
Egy kontinensen marakodó elveken,
Meg nem egyező pártos elemeket,
Mániás gyűlöletben élő fejeket.

A kis falu ennyire nem volt mozgó,
Földjeiken vagy másén tettek a csórók,
Összehúzták magukat bánatukban,
Anti és Mári inkább fennmaradásnak.

Kis gyerekeik gondoskodtak arról,
Élelmezésükért fejtörés adódjon,
Akármilyen nehézség nyomaszt lelket,
Nekik ennivalót tényként remekeljen.

Cselédsorsokban osztoztak másokkal,
Közös hajlékokért tulajnak dolgoztak,
De nem a legújabb tárgyakért kézbe,
Csak jelenük hiányos tengetésére.

Erős akarat kellett túlélésre,
Meg néha látó nagyszülői segédlet.
Ha nem halt bele fogság ártalmába,
Sem a nélkülözés kapott irányába.

Kenyér, tej és tojás a gyümölcs mellé,
Megoldotta minden gyerek fejlődését.
Sőt, boldog nevetését is kihozta,
Ha nem tellett is az aznapi divatra.

Háborús készülődés folyt szükségben,
A civilizáltnak mondott kontinensen.
Ész megállt a fekete fellegekben,
Birodalmat kívánt a telhetetlen fej.

Tőkével dúsították merész álmát,
Jóváhagyták arcpirító indítványát.
Támogatást bőven kapott nagy vezér,
Jutalomért cserébe járó etetés.

Osztozkodás jött ártatlanok kárán,
Melyet Anti kihagyott utódok számán.
Öccsei nem tehették koruk miatt,
Huszonéveseket rögtön besoroztak.

Apjuk magára maradt aratásnál,
A lányok álltak helyt mezei munkánál.
Unoka őrzött tehenet szükségből,
Mert enni azért kellett éhségérzettől.

Az országot is elérte égzengés,
A harcok miatt félelem, fejetlenség.
Aztán kiderült, a vesztest nyomattuk,
Fordítani kellett taktikai kaput.

Őrült zagyvaság István gazdára dőlt,
Behordás sem ment simán, mint békeidőn.
Lelke összeomlott(?), megháborodott(?),
Ismert kert kútjába tán bánatból gázolt.

Elmerült és feloldódott végzetben,
Lánya minden sietséggel sem menthette.
Véget ért egy életnyi tevékenység,
Nem érte meg a béke odaérkeztét.

Kemény akarata nem volt hiába,
Bevitte hitét lemenőkbe szilárdan.
Teremtett fegyelemmel saját álmot,
Ahol a boldogulás békét választott.

Jó helyen, jó időben, jó családot,
A kor szintjének lehetőségén számolt.
Apró gazdasága életek húsa,
Lett emlékképhez késő-utódok jussa.

Hogy a háború semmibe vesz létet,
És feldúlja önkényesen a környéket,
Azon filozofálni felesleges,
Csak a megoldási készséget kérdezem.

Úgy sikerült ahogy, az következett,
Amit egyik fél a másiknak engedett.
Szerződésekben kimondott határok,
Győztesek közötti megállapodások.

A veszteseknek felügyeleti pont,
Nehogy letérjen dacból a helyes útról.
Kecmec nem volt, a folytatás is adott,
Földosztás, államosítás, új alapok.

Új szemlélet, új elvek, új világok,
A békéért elfogadott változások.
Anti a negyven évével mozdult el,
Arra ment, amerre a többség indult be.

Csoportos akarat lökte szekeret,
Akkor még működött a békeszeretet.
Csak szebb az élet ha osztozhatnak is,
Mindenkinek jut elég, sőt még marad is.

Az elosztás elve gyönyörű tétel,
Amíg dogmává nem süllyesztik kényszerrel.
Dehát az ember lassan tanul okot,
Sokszor nem is bírja az átlagolt dolgot.

Középszerű vezetéstől borsódzik,
Jobban tudná csinálni, ezen vívódik.
A megértés intelmei elkésnek,
Másféleség bája nyújt örök szerelmet.

Kissé nyughatatlan természet immár,
Gyorsuló forgatagban eltéved simán,
Ha énképe nem lel nyugvópontokat,
Ha nem lép közbe egyensúlyi gondolat.

Közösség megmenthet cudar időkben,
Egyént a tétova lelkéhez illően.
Torzult világ persze hamisan festhet,
Képet és megvalósítható érzelmet.

A háború boldogtalanságától,
Szabadulni kellett épkézláb támaszon.
Együtt nagyobb erő állt rendezéshez,
Romot, földet simító építkezésben.

Mindenki nagy hévvel akart életet,
Anti öccsei katonaságtól léptek,
Nagyon gyorsan civil szférát kerestek,
Falu közösségben békességet leltek.

Rövid ideig, aztán szétszéledtek,
Szélrózsa irányokat lábukra vettek.
Szabad volt új életeket képzelni,
Jobb helyeken szépségesebbet kezdeni.

Átalakult a falu képe akkor,
Cselédsorok tűntek el a köztudatból.
Majorba költözött tulajdontalan,
Állam által adományozott otthonba.

Kicsit pofásabb volt nyűtt elődjénél,
Meg biztosabb is a nyújtott lehetőség.
Nincstelennek sem kellett feladnia,
Inkább gyűjthetett, mintsem elhasználnia.

Nagyobb is volt a lelkesedés ezért,
Előkerülhetett a leírt tehetség.
Ki addig pénz híján nem jutott messze,
Legfeljebb a birtokos fényezéséhez.

Hogy jelen volt a diktátum nem csoda,
Megtalálható bármely formációban.
Az ember fensőbbrendűnek született,
Gyakorolja is elesett egyedeken.

Ezt a képességét nem vesztette el,
Semmilyen politikai közegben sem.
Csak kicsit képmutatón viszonyítja,
Talán fontossági foknak beállítja.

Lelke rajta gondolkodóknak szaván,
Hová vezessék a tudatlan karavánt.
Anti is haladt tanultabbak nyomán,
Igazodott a megvalósulás során.

A föld továbbra is barátja maradt,
Azon még soha nem tévedt el Nap alatt.
Sok lehetősége a gyerekeké,
Nekik biztosított ehhez továbblépést.

Mert még születtek hárman a békében,
Ez utóbbi úgy tűnt, eléggé megkésett.
Már lelkes csinnadrattára nem vágyott,
Hiszen unokát már kaptak nagy lányától.

Mári mama nem így gondolta mégsem,
Fogadta szeretettel sors rendelvénynek.
Több aztán úgysem érkezhet ezután,
Kialakult ezzel a végleges létszám.

Tizenketten egy tucat boldogságért,
Mely hideg viszonyokban valós ajándék.
Vigaszra mindig szorult valamelyik,
Vigasztalást is adhatott akármelyik.

A korban rejlő különbségek álltak,
Ha segítség kellett bármelyik tagjának.
Az pedig gyakorta előjöhetett,
Meg voltak áldva(verve) érző lelkülettel.

Szemlélet kérdése csupán a válasz,
Honnan nézzük velejét a megoldásnak.
Néha volt mese, aztán nem lehetett,
Mindenféle állapot megtörténhetett.

Nagy gyerekek saját lábon járkáltak,
Az országban leltek helyet haladásra,
Építkezések hívogattak ifjút,
Új városokba kellett kéz nagy létszámú.

Mozgalmas idők irányoztak tervet,
Ipart fejlesztettek erőteljesebben,
Lendületes munkálkodás vezérelt,
Tán hibákat is elkövettek e téren.

Erőltetett iramnak felfogható,
Testet, lelket végletekig elfárasztó,
Amiért jutalmuk inkább szóvirág,
Elégedetlenséget szító tobzódás.

Ki teszi el, ki viszi el a hasznot,
Ez örökös indulat marad földgolyón.
Hidegháborús szövegek tetéztek,
Versenyt gerjesztettek rosszmájú vezérek.

A magyar ifjúság spontán besétált,
A történelem kerekén jót ráncigált.
Naivan hitték hangjuk egekig ér,
De erősebb volt a gazdasági háttér.

Ki szerez meg vezető pozíciót,
A megosztott világlátás erre hajtott,
Felívelő programok minden téren,
Televízió, űrkutatás vezérel.

Nagyratörő szándékok nem méltatnak,
Csak hamis szóval éltetik a bús magyart,
Már régen túlléptek a romantikán,
Sokkal fontosabb volt anyagias irány.

Kicsit szánalmasnak tűnő gondolat,
Kis ugrálás a nagy halak orra alatt,
Míg be nem kapják szőröstűl-bőröstül,
És lelkéttárót csócsálják élvezetül.

Miénk a vár, neked meg ott a lekvár,
Körülbelül így hangzik a hozzáállás.
Lépjünk ezen túl nagyon gyorsan tettel,
Mert arra alkalmasak vagyunk jellemben.

Ha feladatba fektetjük érzelmünk,
És nem ellenkezésre adjuk értelmünk.
Fejünk legyen végre mentes a múlttól,
Vagy ezért dúló ízetlen rágódástól.

A rögtön gerjedő indulatokból,
Már építhettünk volna várat nagyzolóst.
Kis romantika, kis józanság váltva,
Csipetnyi düh, aztán hatalmas alázat.

Az élet felé, a cselekvés kedvén,
De nem politikustól kevert éterként.
Magunknak, magunkért mozgassuk hitünk,
Hiszen valójában fogadható lényünk.

Ha szélsőségeket legyűrünk renddel,
A lelkünket ringató eseményekkel.
Akár dicstelennek állított fényben,
Lehetünk vidámak és izzó egyének.

Anti és Mári erre kénytelen szorult,
Tartani kellett elvárásokhoz maguk.
A környezet, a létfenntartás kívánt,
És utódok is fékező tendenciát.

Erő odatéve, hol elkelt szépen,
De lelkükbe bújt játékos szenvedéllyel:
- Mári, elővetted az öltönyömet?
  Miattad még lekésem az ünnepséget.

- Minek neked ez a bolondéria,
  csinálják csak a fiatalok maguknak?!
Közben meg lekefélte egyenruhát,
Odamondogatni kicsit azért muszáj.

- Nem úgy van az asszony te is láthatod!
  Úgy emlékszem, aláírtad, hogy vállalom.
- Hogyan mondtam volna nemet bírónak?!
  Régen volt, hány év is telt el már azóta?

- Most megyek a huszonötödik végett.
- Aztán mindjárt itt a hatvanadik éved.
- Bolond te, hun van az még, ne öregíts!
És öltözés közben könnyűt odalegyint.

Önkéntes tűzoltó harmincnyolc óta,
Otthon sem volt, asszony vette fontolóra.
Szerette az egyenruhát, fittséget,
Katonás szépséget a megjelenésben.

Volt levente, darutollas süvegben,
És tisztiszolga támadás közelében.
Mindig kihúzta magát díszruhában,
Tán emiatt társadalmilag vállalta.

Párttagnak is beállt falu érdekért,
De önmagát soha nem tolta felfelé.
Ott maradt tűzoltónak ötven évig,
Nem volt elégedetlen utolsó vérig.

Mári volt segédlet minden mozgásnál,
Kijavította hibát mulatság után.
Ha nem ért be időre etetéshez,
Megtette helyette ha kellett nem egyszer.

Mindig figyelmes asszony volt családért,
Olyankor az emancipáció ráért.
Pedig nő maradt lelke mélységéig,
Meg hét lánya szabadnak neveléséig.

Látta hogy változik közgondolkodás,
A nőkre is hallgatnak komoly szó nyomán.
Fiatalok új korban nevelkednek,
Örök érvénye lesz ez már szemléletnek.

Nincs visszaút jogtalan kiváltsághoz,
Az érkező ifjúság szebbet kovácsol.
Némely maradi férfi nem lát valót,
Felfogása fokozatosan kihaló.

Az ő rögétől is jobbat kívánnak,
Ha szigorú ítélet ezt-azt kizárat.
Egyszer romlott lesz a hetyke elmélet,
Melyen túlhaladnak boldogabb remények.

Anti parancsnok lányokat is hívott,
Tűzoltani cserregők hasznosíthatók.
Talán szót érteni is könnyebb velük,
Ha befogadják nevető természetük.

Persze nem kötelezően rendelve,
Inkább élmény és társaság ígérete.
Ott lesz ez is, meg a másik fiú is,
Sőt, alkalom lesz táncba menni amúgy is.

Kell csáberő mindenféle nyitáshoz,
Falun túli látáshoz, kimozduláshoz.
Egyszer a tsz elnök is kíváncsi volt,
Helyszínelte a két versenyző csapatot.

- Tóni bácsi több lánycsapat kellene,
  úgy látom, velük többször versenyt nyerhetne!
- Az már igaz, csak kevés az ügyes lány,
  meg udvaroltatnak, amíg eddig jutnánk.

- Udvaroltasson nekik a fiúkkal,
  velük talán kicsit messzebbre eljuthat!
- Még azoknak is gyakorlat kell előbb,
  hogy bemutassák gyors tűzoltóversenyzőt.

Folyt a játék nevetésig beszédben,
Nemek között zajló megmérettetésen.
Nem a mindenáron való győzelem,
Hanem az értelmes együttlét üzemelt.

Minden jobb a durva viszálykodástól,
Mit férfiembernek felérni ajánlott.
A nő nélkül életük színtelenség,
Egyirányú utca a megkövült mezsgyén.

Ahonnan tapodtat sem mozdulunk el,
Ha bármely régi fény búsong reménytelent.
Továbblépni sérelmeken fontosabb,
Mert önmagunk romboljuk folyamatokat.

Az idő pedig értünk sem állhat meg,
Lábunkra léphet szüntelen pergésével.
Anti és Mári nem is ellenkezett,
Gyerekekkel menetelt a jobb reményben.

Kapott is ehhez intő jelet a férj,
Akkor majdnem elvitte kizáródó sérv.
Tán hatvanfelé járhatott korával,
És gyulladás kiütötte hőfokával.

Ügyes prof megmentette a haláltól:
- Szerencsés maga bácsikám, úgy látom!
- Köszönöm főorvos úr a gyors mentést,
  Ön nélkül tán az ibolyák alatt lennék!

- Valószínű, de van még feladata,
  ha komolyan gondol a megmaradásra!
- Élni csak jobb, mint kiterítve lenni.
- Feleségét ne zavarja cigit venni!

- Honnan tudta ezt meg a főorvos úr?
  Az asszony rögtön panaszkodott álnokul?!
- Azt hiszi magamtól nem vettem észre?
  Jótanácsot adtam volna mindenképpen.

- Ha eddig kibírta, már legyőzheti,
  az ingert is ésszerűen kezelheti.
  Felesége sem dohányzik csábítón,
  így könnyebben elkerüli a varázsport.

Mikor visszament ambuláns vizitre,
Büszkén újságolta, nem néz a cigire.
Azután már úgy maradt, de néha fájt,
Ha mérgét nem csillapította égő szál.

Mert bizony bekötötte dühe szemét,
És elhajította vakon éles fejszét.
Szerencsére nem talált csak szentképet,
Ki megvédte tán ártatlan személyeket.

- Ennyi aztán elég is volt magából!
  Jobb lesz végre, ha visszavesz haragjából!
Ipari tanuló fia jelen volt,
És tizennyolc évével majdnem bemosott.

Kakasként szikráztak egymással szemben,
Néhány pillanatig a vészterhes csendben.
Benne volt e pillanatban minden szó,
Idő, felfogás, változás, emberi mód.

Anti kiment és megvilágosodott,
Szégyellte nagyon ezt a bárgyú haragot.
Megvonási tünet, lobbanékony mivolt,
Hál Istennek nem okozott nagyobb gondot.

Volt már hasonló vétekért büntetve,
Mikor nagyobbik fiát baleset érte,
Szánkózás közben eltört a kisujja,
Úgy mondták nővére fia volt a ludas.

Megverte testvére szeles gyerekét,
Ki feljelentette dúvad természetért.
Inkább volt meggondolatlan és hirtelen,
És féltő is, így büntit pénzben fizetett.

Aztán hogy felnőttek csintalanságok,
Nem is kellett őket óvni támadástól.
Megvédték saját térfelüket bátran,
Ha hátbavágó, nemtelen ügyek jártak.

Ő is megtanult visszafogottságot,
Bár mindig bírta a szófogadóságot.
A másik fél rangja a munkáért járt,
Elvégzett feladat emelt ázsióján.

Hatvan év után különben is dukál,
A bölcsebb hozzáállás gondolat után.
Anti végigjárta az élet kínját,

Sok minden kijutott neki, de ment tovább.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés