Házassági évfordulónkra

40 év jóban-rosszban, szerelemben-gyötrelemben,

ahogy a létezés betöltötte nekünk,

vagy önmagunk határoztunk felőle erőnkkel,

képességeinkkel a mindennapi lehetőségekben.

Embernek, emberi cselekedeteket adva,

sok erőfeszítést belecsomagolva

voltunk kénytelenek kimozdítani magunkból

a történések útvonalán, ezért-azért sok megoldáshoz.

Nem volt arra módunk, hogy átlépjük gondjainkat,

hogy ne törődjünk a kapott kínzatással;

az árnyékokból is napfényes órákat kellett

összehímeznünk a saját boldogság valójára.

Nyugodtan állíthatom, az élet nem varázslat,

megdolgoztatott minket barangolása,

ragozta furcsa adományait felajánlva

az eredményességért talán, vagy beletrafált csak...?

Könnyedséget lopni kellett tőle nagyon sokszor,

és egy kacagásért csordult könnyem olykor,

a fiatalságunk hite vitt át tömény akadályon,

mikor megbillent lépésünk törésvonalakon.

És megyünk tovább egy újabb év vonzásában,

visszafordíthatatlan tétovázással,

hogy mit tartogat még nekünk a családi történet,

arra vagyunk kíváncsiak unokák ölelésében.

Három örömforrás ad reményt a folytatáshoz,

három mosolygás életnyi rohanáskor,

az ő bizonyosságuk szépít meg hideg érveket,

és ad e véges létünknek végtelenséget.

      A múlttal…

Anyám hétköznapi világában,

apám szigorú felfogásával

már nem tudok bizony menetelni,

de álmaimban még megjelenik

a gyermeki énem boldogsága;

ma is úgy önfeledt mosolygással.

Jó volt a felnövekedésemhez,

megfelelő volt szenvedésemnek,

megtartott a földön járás elvén,

nem okozott bennem nagy kártevést.

Talán ezért fáj úgy a látomás,

sok pillanata hiányzókra vár;

nincsen tovább abból a szépségből,

újakat kell befogni évektől.

márc.20.     Ötvenhat év

Megint elfogultsággal vádolhatsz,
Mert a bátyámról ejtenék szavakat.
Ő volt korban közelebb hozzám,
És a nővérkém, kivel egymást húzták.

Képeim a serdülésükre tehetők,
Amikor rájuk eszméltem szeretőn.
Ahogy cukkolták környezetüket,
És elkövettek néhány balesetet.

Ki az ügyesebb álluk törésében,
Hogy lehet ijesztgetni a gyengébbet,
De jól tanulás a mérleg másik vége,
Meg jó adag munka is tehető bele.

Kedves, bolondos életünk élménye,
Úgy repült el, mint nyár a fecskéknek.
Édes Istenem, de jó, hogy megtörtént,
Annyi szépséget töltöttél belénk!

Merészséget, vitázó kedvet a létért,
Kinek jusson nagyobb szelet kenyér.
Ki legyen a következő áldozat,
Aki elviszi a tejet a csarnokba.

S mi jár ezért cserébe vasárnap,
Ha ünneplőbe bújhat a családtag.
Talán a foltozott, talán a régi,
De volt értelme érzésem szerint.

Ennyi évvel lehet már beszélni,
Minden dolgunkkal bátran szembenézni.
Emberekké lettünk mindahányan,
Megköszönve anyánknak s apánknak.

Meg egymás tisztes elfogadásának,
Mit természetesnek vettünk a családban.
Szóváltás nélkül élni lehetetlen,
S bizony kihasználtuk amit lehetett.

Az eszünknek és szívünknek elegendőt,
Vagy mennyit engedett a fáradt felnőtt.
Kedves bátyám tartson meg jó sorsod,
Erőben és egészségben, ameddig akarod!

Boldogság telepedjen házad lakóira,
Kart karba öltve érjetek a bölcs holnapba!
Terveidet véghez vihesd kelő Nap alatt,
S ha erőink bírják, szívest támogatlak.           

          A gondtalan élet

Ifjúságunk boldogsága a gondtalanság,
Nem a fényűző létben való lubickolás.
Amikor elindulhattunk könnyű szívvel,
S vitt a lábunk földöntúli érzéssel.

A kipróbálások, dacos lendületek íze,
Az utolérések merész nekifeszülése,
A megoldásig fokozott lélek üteme,
Segített elérni a nehézkes terepet.

Sokáig kitart a mélyről jövő hozam,
Hittel tartósított önmegvalósításban.
A hétköznapokat bevonni mindezekkel,
Hiszen életterünket töltjük színekkel.

Egyik sem lehet elítélendő akarat,
Ha boldogulást nyújt konok alanynak.
Tegye csak elfogadhatóvá mindennapját,
De tisztelje mindig mások önállóságát.

Szép ifjúság követhetetlen rezdülése,
Ide-oda csapongó kedvtelés üzenése.
Bárcsak a kort lehetne boldogabbá tenni,
Kártevő gyűlölködést szépre lecserélni!

Sokkal többet bír a nevető hétköznap,
Ha fejét megoldásokra összpontosítja,
Ha megállítja lelke dühét tettek erén,
Akkor is, ha másnak ad ezzel nyereményt.

       Vele szedtünk szilvát

Gyere vissza fényes munkálkodás,
A régi háznak udvarán sürögjünk,
Amikor lelkes csapatunk ott járt,
Szilvaszüret mozgatta örömünk.

Egyik rázta, másik felkapkodta,
Harmadik szállította zsákszámmal,
Negyedik darálta nagy hordókba,
Érlelődjön össze pálinkának.

Máskor krumplit ültettünk kertünkben,
Aztán házjavítgatás vonult kéz alá,
De favágás sem volt elkerülve,
Meg még rengeteg emberi akarás.

Számolatlan feladat oldódott meg,
Közös mosollyal szívünk szegletén,
Bár sokat elfáradtunk forgó szélben,
Vagy hólepte térségünk rendezésén.

El sem tudom sorolni szép időtöltést,
De hajtja lelkem a gördülő rögöket,
Ne takarjon be képeket tömörség,
Hirtelen jött őszült csönddöbbenet.

Reményt szakítottál szerteszét sorsoló,
Kihúztad lába alól fényes köveket,
Maradék nyájad hiába háborog,
Leteríted azért végső szemfedővel.

Hangja dalol, nevetése göcög a térben,
Bár messze jár létnek ingatag szekerén,
Hamuvá töpörödött pillanattá tévedt,
És feledni kényszerít a menetelés.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés