Bolondos képzelet kerget

Alkotó akarat szükséges az élethez,
Erről lebeszélni szívedet ne engedd!
Bármily csalogató ajánlat kevéske,
Háttal fordulni a véghez vitt eredménynek.

Ilyen unalmas rakománnyal ért felnőtté,
Szöszke kislányból egy kitartó fehérnép.
Neve legyen most gurgulázó éneklés,
Feladathoz alkalmas Filoméla csengés.

Felsőbb iskolát elvégezve munkát talált,
Folytatta az iskolapad túloldalán.
Szembekerült addigi énjével gyorsan,
Farkasszemet nézhettek egymással azonnal.

Izgalmas látni és hallani más dacoskát,
Kitől rögvest elhatárolja önmagát.
- Én nem voltam a tanulás ellensége,
  nem zavartam az órát bárgyú semmiséggel.

- Megoldani szép szóval vagy szigorúsággal,
  ott a gyerek minősége választásnak.
Ezt a feleletet könnyedén megkapja,
Bölcs bagoly anyjától többször is meghallhatja.

- Anyukám már máshogy van a mai világban,
  nem leszek megváltója senki fiának!
- Úgy rémlik hivatásból álltál be oda,
  és rengeteg gyerek nem is Isten ostora.

- Nem akarok idegbeteg lenni, érthető!
- Akkor ne legyél, tényleg nem kötelező!
  Szerintem anélkül is elvégezhető.
- A vitátok ezzel lezártnak tekinthető?!

Vitát nem bíró apát zavarta hangos szó,
Anya válaszolt: - A csendért lezárható.
A gondolkozás senkinek meg nem árthat,
Aludhatnak megoldásul a problémákra.

Filoméla kedves naivitása fontos,
A komoly kezdésnek nagy hittel induljon.
Akarjon csak gyerekből többet kihozni,
És ezért időt és ideget fog áldozni.

Ideális helyzet csak ritkán található,
A lánya így szerezhet tapasztalatot.
Anya tudta hogy ezt megúszni nem lehet,
Ha vészesen alakulna majd közbeléphet.

Gyakorlás nélkül a szimpla elmélet kevés,
Cselekvés bizonyíthatja helyességét.
De most hátat fordítunk minden szépségnek,
Kipróbáljuk tótágas módban történetet.

Vicsorgó farkas képét kapják a szereplők,
Képzelet engedjen szabadjára gyeplőt.
Nem lesz rózsaszín takaró a szíveken,
Nyers indulat száguldjon végig a lelkekben.

Szántson sebeket durva szókimondás hévvel,
Ahogy akarnok feszül szigorú énnel.
Az élni hagyni tűnjön el messzeségbe,
Kategórián túli szeretetlenségbe.

- Ha olyan okos vagy kísérletezz nyugodtan,
  az ördög úgy is részletekre mutogat.
- Most miről beszélsz tulajdonképpen nekem?
- A hivatás vagy szakma jellegét követem.

Édesanya és Filoméla szópárbaja,
A hitetlenség és kétség valósága.
Napi szócsatáik a szeretet ellen,
Féknek állít be ordító kérdőjeleket.

Elállítódott érték a jelen tükrében,
A múlt szerethetett e kérdésen üget.
Minden generáció új formáért szól,
Mert a nyálas régi hamisságot tanácsol.

Egyik sem akarja érteni a másikat,
Mert vagy sokat, vagy túl keveset követel.
- Napi ellátás nem a szeretet része.
Filoméla ragaszkodik elképzeléshez.

- Ha nem, hát nem, ez nem változtat a lényegen.
  Csöpögősen nem jó, de hideg se legyen.
Az anya dühösen fordítja szöveget:
- Akinek kevés, az mutasson, adjon többet!

Aki csúnyán akart nézni, bátran tehette,
Semmilyen illendőség nem kötelezte.
Két felnőtt védte sajátos véleményét,
Időnként ilyet mutatott a változó kép.

Felgyülemlett tartalmát bárhogy mozgathatta,
Ennyi képességet, készséget hordoztak.
Idegenség érzete közéjük lebbent,
Kellett az elszakadásért mindkettőjüknek.

- Megváltoztál! - Filoméla panaszként mondta,
Pedig tudta, övé a változás sodra.
Benne dúlnak újfajta viszonyulások,
Rá várnak nehéz külvilági elvárások.

Kényelmes, kis felelősségű léte oda,
Helyette feladatát más meg nem oldja.
Most már lelkiismeretével birkózhat,
Szerződését is önszántából választotta.

Talán dühös volt ideért felnőttség miatt,
Tán az elképzelt munkában bizonytalan,
Ennél szebbet gondolt volna valójában,
Sokkal jobban hitt az önmegvalósításban.

Nem könnyű bevallani kicsiny csalódást sem,
Ha nem is érti pontosan okozóját sem,
Mert a hibát megtalálva kell kizárni,
És ezért anyákat is lehet hibáztatni.

Ellentmondások tények és tapasztalat közt,
Megoldás az érzelem ellen esküdött,
Hiszen helyére tenni bonyolult dolog,
Valóságban igazsággal árnyékolt módot.

Szigorú mércéje lécet rezegtet folyton,
Megalkuvása bizonytalanra kódolt,
Sejtése van már a későbbi formákról,
Mikor a neki nem tetsző színnek behódol.

- Nem magamnak, hanem sajátodnak nőhettél.
Anyja szavában kis emberi különbség,
Mely lelkében ott éktelenkedik nagyban,
Bár szabadságjogokat nyújt elválasztásra.

Így lett ismeretlen hirtelen a szeretet,
És talán nem is voltál jó anyám nekem,
Ha te egészen más vagy, mint hittem eddig,
Akiben feltétlen bizodalmam létezik.

- Megértél, látnod kell a sokféleségeket,
  hogy kiben bízhass, neked kell eldöntened.
Hideg szavak az értelemnek mezsgyéjén,
Érzelmektől való megfosztottság képzetén.

Mint tudjuk, ez messze nem így van valójában,
Innentől csendesedik Filomélában,
A koncentrált feladat megtalálása,
Anyjában az aggódás átkonvertálása.

Drukkolni fog az "idegen" szép sikeréért,
Találja meg kedvének tetszetős helyét.
Tanulás és tapasztalat egyezsége,
Adjon neki boldogságot egész életre.

Képzelet vigyen tovább döcögős szekerén,
Szerelem mozgasson folytatásos regényt.
A távoli megnyugtatás készül haza,
Egyensúlyozáshoz fontos temérdek szava.

A lány ugyan tagadta a nyálas szerelmet,
Mely világ előtti ölelést elkerget,
De házon belül testet, lelket melenget,
Kiegyenget kicsorbult, komor szívkereket.

Szingli felfogás a durcás, fájó pillanat,
Elégedetlent becsomagol burkoltan.
Csak tudni kell hogy kiútja lehetséges,
Való világ bármily ellenséges szépséggel.

Mert az öröm csak szebb, mint a magányos célok,
Viszont szándék társ nélkül üres izgalom.
Hogy ki, milyen módon kelt vágyat, figyelmet,
Talán fokozzon értőn életképességet.

Lelkének megfelelő, ám nem kötelező,
Másoknak sem egyedüli üdvözítőt.
Sokszor esik jól a magány gondolatért,
Ám megosztani legalább olyan nyereség.

Egyedül még nagyokat nevetni sem tudunk,
Vitához sem szólhat egyes hangulatunk.
Filoméla várt a csendes békességre,
Időnként ezért hangját jól kieresztette.

Tervei voltak az életkép javításra,
És nem szerepelt benne hibás találat.
Bizalmat szavazott az eljövendőnek,
Enélkül remény sem dalol feltehetőleg.

És érdemes volt kivárni a boldogságot,
Személyének alkalmatos társaságot,
Aki mellett felszabadult, vidám lehet,
Mert életpályán nyújt feldíszített keretet.

Arvid fiú feltalálta rendszerint magát,
Nem ijedt meg a lét árnyékos oldalán,
Inkább mozdult a lehetőség fonalán,
Hogy megteremtsen a jövőhöz való lakást.

Két előrelátó, találkozó akarat,
A távolabbi elgondolásért halad.
Felveszi a jelen viharvert kesztyűjét,
És nem tobzódik félelemben a szebb ügyért.

Első lépést megtették a cél irányába,
Közös otthonkép kialakítására,
Mert fifti-fifti alapon összeadták,
Reménységgel kibélelt otthonuk állagát.

Így mindketten tulajdon sors építői is,
És az együttes folytatás megőrzői.
Érdekeltek a boldogulás színterén,
Hitellel megtoldott életük feltételén.

Aki mögött nem áll szekérrel tőkehalom,
Az maga teremti folyamát alapon,
Szolga nélkül menetel saját reménnyel,
Önindítóval felszerelt elképzeléssel.

Neki nehezebb dolga van a világ keblén,
Aki jobban szereti a töltött erszényt,
És a szófogadó társaság mosolyát,
Nem kételkedő, nem ellenkező modorán.

Filoméla és Arvid nem is ellenkezett,
De fejtörést produkált a jeles helyzet,
Hiszen a jól fizető állás vágyálom,
Nem állt eléjük nagy sietve láthatáron.

Pályakezdő rövid gyeplőjű módozatban,
Tán a hidegvízre-valót megkaphatja,
És az átlag szülők sem a módosabbak,
Ha nem törekedtek szédítő magaslatra.

Itt a valóság ennél is rosszabb színezet,
Arvid árva rég, egyedül fut köröket.
Mindkét ifjú az életkornál felnőttebb,
A felfogásuk muszáj volta sem felhőtlen.

Természetük hajlik a tisztes megoldásra,
Bár a környezet csábít garázdaságra.
Mármint átesni a ló túloldalára,
Tőkét kovácsolni a többiek kárára.

Ha már megélni sem lehet a munkadíjból,
Hogyan kezdjen önálló életet ifjonc?
Mindig a türelem dallamát hallgassa,
Időtlen idők óta lehet hogy unalmas?

Nem szívbajosak mindig eléje kerülnek,
Szónoklattal átrendezésbe vegyülten.
Most másként formáljuk az igazságokat,
Annyiszor elhangzott fejlődési áldozat.

Ezt tanulhatta folyvást minden megvezetett,
Mert a tanulság útközben elkevergett.
Szemétdombot kiáltani az elődre,
Hiszen az idő vasfogát is felőrölte.

Hogy szóban zajos, de a létben láthatatlan,
És anyagi fényben még bizonyítatlan,
Az nem baja a munkáltatást adóknak,
Csak a munkanélküli haszontalanoknak.

Nem versenyképes, vagy nem is akar dolgozni,
Filoméla és Arvid sem gondolta ki,
Hát kellő távolságban leltek munkára,
Így elhúzódón viselték boldogságukat.

Ám felvirradt végre az ő idejük fénye,
Karácsony hozta kettejük örömére.
Bérelt lakás ringatta egyelőre még,
Kívánsággal találkozó reményes estét.

De terveikben ott motoszkált a gondolat,
A saját otthon képben villogó foltja.
Időhiány és az alkalom vesztegelt,
Takarékpályán várt megfelelő házhelyet.

Amíg az anyagi oldal nincs fényözönben,
Addig variációk lehetőségre,
Mint használt lakás olcsóbban elérhető,
Vagy további gyűjtögetés szebbet képzelőn.

Egyik sem könnyű, gyorsan megvalósítható,
Mert hitelnek kell a biztos pozíció.
Az uniós csatlakozás is érkezik,
Nem tudni mit változtat életük tényein.

Az ünnepet meghagyták a boldogságuknak,
Halászlében és kocsonyában úszkáltak.
Pogácsa meg zserbószelet habosított,
És karácsonyfa alá elbújt ajándékok.

Lám milyen kevés is elegendő örömhöz,
Tudják ezt nagyon jól a méregkeverők,
Azért szűkítik a kis járandóságot,
Létminimumra megfonhatják a szochálót.

Nem szeretik a csillogó, boldog arcokat,
Még lelnek elkölthető haszonkulcsokat.
Pláne a fiatalok hajlandósága,
Alkalmas lenne töltött kincstár kifosztásra.

De hagyjuk már ezt az éretlenke szöveget,
Komoly dolgokat kell formálni lélekkel.
Filoméla biztosan mondaná joggal,
Ne keverjünk bele mindenféle áldatlant.

A jelenvalóságból meríteni nehéz,
A jövőkép szebb előteremtéséért.
Jöjjön mégis a szilveszteri kavalkád,
És maradjon későbbre a nagy változtatás.

Majd a tavasz hozzon kikeletet ifjaknak,
Szándékuk legyen szívükből kiforrottabb.
Határozott igennel váltsanak utat,
Édesapa ezt a formációt pártolja.

Melyben mindenki bírja saját feladatát,
Magány és teendők győzik az akadályt,
Nem fordul félútról vissza félelemből,
Ha hátulról lökdösik, dacol kényelemből.

A létrehozás akarata saját tétel,
Induljon behatárolt elképzeléssel,
Merre kívánja jövőképe valóját,
És nem bánja az érte járó adakozást.

Hiszen az eddig begyűjtött önállóra vált,
Diákból legyen jövőt formáló tanár,
Vagy amit éppen szeretne megcélozni,
Mit, miért, mennyiért képes ezért rászánni.

Dilemma az életért és tartozékáért,
Érdemesnek elgondolt folyamatokért.
Szó ami szó, nem egyszerű fogadalom,
De legyen kéznél formálható önbizalom.

A tavasz meghozta friss illatú ideát,
Lakással fűszerezett boldogítását.
Örömódát zengett a megvalósulás,
Álomképből kisarjadó ténynek nyomdokán.

Ilyen édes pillanatokért megdolgozunk,
Erőt, akarást, figyelmet ráfordítunk.
Hogy aztán újabb erőnlétet csiszoljunk,
A következő célért nagy hévvel mozduljunk.

Filoméla és Arvid együtt átlendültek
A holtponton közös tervekbe merülten.
Mindkettőjüknek kellett a megfogható,
A saját eredmény öröme nagy izgalom.

Jó izgatószer, szép kábulat valamiért,
Tiszta fejet, boldog érzelemmel kísér.
Komoly alap egy induló folyamathoz,
Életeket varázsoló állomásokhoz.

Mindennapok állagát gyerekekkel bírni,
Értelmes elképzelést velük bélelni.
Továbbvinni az emberiségnek lelkét,
Még javítani az elrontott mibenlétén.

Kicsiny cseppek hadd formáljanak kősziklákat,
Szabjanak át kőzeteket megmunkáltra.
Láttassák a múlt és jövő hiányait,
Hogy megmutassák a jelen torz arányait.

Két év múltán az első csöppség megérkezett,
Fiús volta vasgyúróra vetemedett.
Anyuka boldogsága elmondhatatlan,
Apukája tán egy lánytól jobban bomlana.

Majd a következő egyenlíti a számlát,
Hogy legyezze édesapja hiúságát.
Életjáték a legszebbik változatban,
Végre nem deformált el semmit kárhozattal.

Köszönet szívből ezért minden felmenőknek,
És adjunk hálát csendben a Teremtőnek.
Aszter és Fiametta az öröm könnye,
anyai nagyszülők élénk szerettetője.

Komor felelősségtől mentes játékország,
Kialakulhatott a könnyed boldogság.
Filoméla már féltékeny is mindezért,
Arvidnak dünnyög elhanyagolt szeretetért.

Szegény nem győzi megvigasztalni asszonyát,
Addig ringatta, hogy új babára talált.
Harmadik gyermekre Filoméla vágyott,
Még lánykorában erről sokat álmodozott.

Akkor még bátran álmodhatott harmóniát,
Nem terhelte lelkét semmilyen csalódás.
Most mintha mégsem lenne ettől boldogabb,
Mert szíve elmerült zöld színű zavarosban.

Aztán csendesedett a lélek háborgása,
Figyelmét a harmadik megtornáztatta.
Szülni már békésen ment be a kórházba,
Örömére megszületett fia, Ágostka.

Gyönyörű kisbaba anyjának szeme fénye,
Arvid fogta határtalan büszkeséggel.
Helyreállt a lelki béke mindenkinél,
Csak Aszter és Fiametta állt mint elítélt.

Nekik nem volt olyan nagy a lelkesedésük,
Nem csábította őket egy vörös képű.
- Olyan kicsi, és nyálas is. - Aszter szerint,
- Miért kapkod a kezével? - Metta kérdezi.

- Mindenki ilyen aprókának születik meg.
  Még ti is hasonlóak voltatok vele.
Nagymama nevetés nélkül meg nem állja,
Nagypapa barackot nyom Aszter kobakjára.

- Tudod fiatalúr utánad fog fejlődni,
  nem is veszed észre és le tud előzni.
- De én sokkal nagyobb vagyok tőle mindig.
Aszter nem hagyta magát szavakkal meggyőzni.

- Majd iskolás korotokban visszatérünk rá,
  addig alszunk párat, te nagyobb unokám!
- De én is megnövök sokkal, sokkal jobban.
Kicsit izgatta a fejlődési fokozat.

- Apa! - Aszter nyugtalan - A papa nem szeret.
  Azt mondta, ez lesz a nagy. - Néz újszülöttre.
- Te túlnőhetsz még rajtam is, nem kell félned!
Simogatva a gonddal küszködő gyereket.

- Nagyapád sem tudhatja, mit tartogat jövő.
- Akkor jó. Sokat tornázok és megnövök.
- Az lesz a legjobb megoldás édes fiam.
Ezzel helyreállt Aszter lelki egyensúlya.

Ha édesapja bízik, félelemre nincs ok,
És majd szemmel tartja kis Ágostka tesót.
Ez még úgysem lát minket, csak alszik folyton,
Még nyála is szájából annyiszor kicsorog.

A látottakkal megnyugtatta végleg magát,
És nagy tudományával nevelte húgát.
- Hagyjuk csak ezt a piros képűt aludni,
  velünk, a nagyokkal úgysem tud még játszani.

Fiametta sem bízott a kapkodóskában,
Hitetlenül nézte tesót a kiságyban.
- Nézd meg a kezét, a labda sokkal nagyobb.
- Ezért mondom, ez nekünk a játékhoz apró.

Hogy a valóságot lefixálták lelkükben,
A lekicsinyelt tesóval megbékéltek.
Rá számítani nem lehet semmiképpen,
Hát legyen a kiságy fogja lehetőséggel.

- Én már iskolás leszek úgyis nemsokára.
- Meg én is következem hamar utánad.
Innentől nem törődtek sokat az öccsel,
Folytathatták a megkezdett fejezetüket.

Ágostnak világa nyugodtan fejlődhetett,
Egy év múltán a nyála sem csöpögészett.
Megtanult járni szépen a saját lábán,
És időnként bátyja játékain ácsingált.

- Az neked nem való még, eriggy el másfelé!
Aszter terelte más utakra testvérét.
Metta tájékára tévedt a kis manó,
De ott sem fogadták biz lelkes kirobbanón.

- Túl nagy a kezedhez az én új mesekönyvem.
  Ne tapogasd össze a koszos kezeddel!
Féltékenyen őrizte saját dolgait,
Lányos természete tisztán kidomborodik.

Szülők és nagyszülők vigyázták a sorokat,
Iskolás, óvodás, fejlődő fokokat.
Ha lehetséges ne legyen kárvallott fő,
De egymással találka el nem kerülendő.

Megnézhesse kisebb a nagyobbnak tárgyait,
Ismerkedjen kíváncsin feladványain.
De mégse tehesse tönkre a kész munkát,
Inkább tanuljon belőle egy-két jó fogást.

Összetűzés az teljesen ki nem zárható,
De Ágostnak békés szándéka látható.
Totyogott egyiktől a másikig vígan,
A járás felfedezése boldogította.

Néha lehuppant a pelusos popójára,
De már kászálódott új kalandozásra.
Így ment el a következő év folyama,
És Fiametta is sulis lett nagy komolyan.

Ment bátyja után a tudás megszerzésére,
Őszinte, határozott elképzeléssel.
Büszkén cipelte telepakolt táskáját,
Ha elfáradt is tőle, akkor sem reklamált.

Követni akarta az egyre okosabbat,
Aki már kiszámolt rengeteg fontosat.
Példakép az élenjáró harmadikos,
Nem baj ha fiú és néhányszor utálatos.

Ha neki szabad titkon a táskán pörögni,
Majd gyakorolja szülők mögött Aszterin.
Figyelt és ellesett bolondságokat is,
Ami egy gyerekhez tartozik bátyja szerint.

Kipróbálni mennyit bír el hosszan a táska,
És hol kezdődik a jég olvadáspontja.
Vagány csaj vagy, mondta fiú osztálytársa,
És ettől helyén volt iskolás boldogsága.

A szülők tisztában voltak látatlansággal,
És figyelmeztették Mettát lány voltára.
- És a lányoknak nem fontos az ismeret?
- Néha hihetnéd a tapasztalttól egyenest.

- Szívesen elhiszem a tankönyv adatait,
  de nem írják mindig útmutatásait.
- A forráspontért sem nyúlsz lobogó vízbe.
- Nem nagyon szeretnék lenni odaégetett.

Pedig nagyon is égetnivalóan járkált,
Nőttével még sűrűbb a fiús utánzás.
Végül már Aszter volt a "jobbik" gyerekük,
Ki hamis felbujtónak megmaradt legbelül.

Egyszer aztán komoly balesetet "játszottak",
Asztalon kéz helyett Metta álla koppant,
Mert csalást nem vélt bátyja adásmódjában,
És felrepedt mélyen álla alsó fertálya.

Betegellátás után szülői leszidás:
- Maradandó a butaságtól eltiltás!
  Aki nem bír magából jobbat kihozni,
  az ne is kívánjon már soha többé csokit.

Megszeppentek a serdülés tájára érők,
Érezték, hogy ez a cselekvés ma túllő.
Mikor a játéknak betegség az ára,
Nem igazi mód a keresett boldogságra.

Különben is Fiametta hirtelen váltott,
Gyerekből formás nagylánnyá átváltozott.
Mire Ágostka iskolásnak beindult,
Aszter jutott kísérőnek mellé mint fiú.

Most Fiametta lett a másság hordozója,
És a két srác csak a kezdet kóborlója,
Köztük a verseny szikrája megint lobbant,
Mintha születési helyzet óta villogna.

Ágost a természettel feltalálta magát,
Tesóktól észrevétlen ellesett tantárgy.
Hamar levált bátyjáról ön-vezérelten,
Megbirkózott feladataival rendesen.

Mindhárman sajátos figurát öltöttek fel,
Külvilág és családi formák kényszere,
Határozott meg nekik élethelyzetet,
Amelyben részt venni sokszínűséggel lehet.

Eléggé használták a tisztelet jellegét,
Egymás tartományát és mások színterét.
Ártani nem szokásuk mások helyzetén,
Inkább védelemre rendezték be szívverést.

Lehet, rosszul tették támadó környezetben,
Tolakodni érdemesebb sok helyzetben,
De már késő a bánat természet fölött,
Józan értelem életükbe beférkőzött.

Ágostnak szívét megnyerte kedves tanárnő,
Élt-halt érte már iskolás kezdetektől.
Hát még a játékkal átadott ismeret,
Számára az volt a legfontosabb üzenet.

Ha játékkal is lehet leckét megtanulni,
Akkor oda igazán szívest megy tudni.
Sok gondot nem is okozott szüleinek,
Hacsak kakaskodása nem testvéreivel.

Kicsit talán önfejűek voltak mindnyájan,
És küzdelmet is vívtak a problémákkal,
Meg ezért egymással is természetesen,
De harc után nagyon gyorsan meg is békéltek.

Mindenki visszavonult saját térfelére,
Valós feladataiba belemélyedt,
Mert azt megleltek rendszerint akaratlan,
Mintha direkt nekik lett volna kitalálva.

Ment az idő, Ágost is negyedikes volt már,
Fiametta végzős az általánosnál.
Aszter másodikos jó középsulóban,
Mikor édesanyjuk terhes maradt valósan.

Filoméla nem tudta mire vélni "csapást",
Úgy megrémült, mint tudatlan nászéjszakás.
Hát még a gyerekek véleményét hallván,
Lett igazán a lelke mélyéig halovány.

- Ezt nem gondoltam volna rólad! - Metta mondta.
- Lehet ilyen korú nőnek még gyereke?! -
Ágost meg így csodálkozott tízévesen.
Aszter a néma csendjével volt bőbeszédű.

Arvid nagyon megdöbbent a fogadtatástól,
És a furcsa nagyszülős reagálástól:
- Van még bennetek akkora erőnlét is?! -
Hetven felé a kérdés föltevés is tézis.

- Én sem gondoltam volna rólatok rosszakat! -
Arvid nagy levegőt vett a folytatásnak:
- Nem kérdéseket akarunk, csak tudatni,
  hogy a helyzet ez, és nem fogtok unatkozni!

- Majd te nem fogsz, de engem nem érdekel! Érted?! -
Aszter beszólása kiáltvánnyal ért fel.
- Engem sem. - Metta csatlakozott. - Felejts el!
- Engem a kosárlabda most jobban érdekel!

Ágostnak magassága bátyhoz közelről szólt,
És beszédben is közelít vezérszóhoz.
- Talán rátok sem számíthatunk már ezért?! -
Arvid némi reménnyel a nagyszülőkre néz.

Azok ketten nevetésben törnek ki ettől,
Talán eszükre ment egy kezdeti érgörcs.
- Mi az mama, megbolondultatok?!...Mi van?!
Azonban mosolyra fakadnak mindnyájan.

- Áá, dehogy! - Lassan érkezik az értelmes hang -
  Csak így megfogott ez a "boldog" pillanat.
Közben szemüket törölgetik könnyektől,
És várják, hogy a zordon jégpáncél megtörjön.

- Először is nekünk, és másnak sincs köze,
  de felelősség marad nektek a körben.
  Ránk ezentúl is lehet terhet pakolni,
  jelezzük ha sokalljuk, pláne az anyagit!

Csendes mosoly és sóhajtás Filomélától,
Halványsága is természetesre váltott.
- Köszi hogy legalább ti megértettetek,
  ez az állapot éppen eléggé megviselt.

- A fene se akart most negyedik gyereket,
  a túlnépesedés sosem lelkesített...
  meg olyan jól sem álltunk a köznapokon,
  hogy még véletlenül se jött új gyermek álmom.

- Hogy mégis megtörtént igazán érthetetlen,
  tényleg magam sem tudom, hogy mihez kezdjek.
  Elvetetni talán lehetne pár hétig,
  és még gondolkodunk is ezen. Ugye Arvid?

- Hát persze, gondolkozzunk, csak nem tudom miért?!
  Ha már itt van, a többiek mellett elfér.
A "többiek" közben leléptek a színről,
Elunták a magasröptű, nyálas hajcihőt.

Jobb is ha elmentek saját feladatukhoz,
Idő kell nekik az érzelmi alkuhoz.
Tudták hogy nem az ő gondjuk igazából,
Inkább a helyszűke és befogadás gátol.

Mire el és berendezték magukat rendhez,
Nyitni kell lelküket újabb fejezethez.
Annyi hatás éri őket folyton-folyvást,
Nem csoda hogy beáll néha az álomkórság.

Nem akarnak tudni, látni, hallani másról,
Csak saját álmuk megvalósításáról.
Mindhármuk életkora ebben érdekelt,
Lelkiviláguk szakasza titkot rejteget.

Egyéni sajátosságuk kifejlesztését,
Néha erőszakkal teszik kivitelnél.
Hiszen ők is úgy érzik rájuk telepszik
a körülmény, zajos környezet és mindenki.

És most még a szülők is ilyen "eszementek",
Jobb lenne elhúzni kilométerekre.
A nemiség bennük is "hatalmat" épít,
Vele birkózni, egyensúlyt bírni, megrémít.

Így teltek napok a fejük felett gondokban,
Aztán egy rossz pillanat mindezt fokozta.
Filoméla állapota nem lett tartós,
Talán a nyugtalansága is közrejátszott.

Elvetélt egy hirtelen mozdulattól rögtön,
Nem lehetett megérni az új örömöt.
Kórházban kötött ki egészsége miatt,
Az orvosok testet, lelket elsimítottak.

- Higgye el asszonyom, jobb hogy most az elején,
  még nem fészkelődött be tudatuk mélyén!
- Igaz, csak véletlen az egész történet,
  nem vágyott rá egyáltalán a lelkem mélye.

- Akkor fel a fejjel, az egészsége rendben,
  ne gyötörje magát lelkiismerettel!
- Köszönöm a segítségét, és szavait,
  majd egyszer felvidítanak az unokáink!

- Így is van, csak erős hittel a reményekért,
  és minden jót kívánok az egészségért!
Kicsit kedvetlen tért vissza otthonába,
Hiszen lelkét a mindenség összekuszálta.

Mire elfogadta, már el is búcsúzhatott,
Új érzelmétől gyorsan szabadulhatott.
Csendes volt az otthon is ezúttal céllal,
Mintha megnémult volna a serdülő csapat.

Majdnem neki kellett vigasztalni híveit:
- Majd hoztok ti nemsokára csivitelni,
  egész sereget, győzzük csak elviselni!
Ezzel oldotta és jelezte érzéseit.

Felszakadt a könnyed sóhaj néma ajkakon,
Köré gyűltek mesélni elmúlt pár napot.
- Képzeld csak a kosármeccsen szórtam párat.
- Én meg kijavítottam az összes dolgámat.

Ágost és Fiametta egymást így citálták,
Aszternek is mondhatnék mozdult a száján:
- Összeismerkedtem egy klassz csajjal tegnap,
  és mi lenne, ha néhanap fellátogatna.

- Na tessék! Az ember csak tegye ki a lábát,
  mire visszaérkezik, semmit nem talál.
  Hogy figyeltél apuskám a rossz kölykökre,
  a fejünkre nőnek úgy látom egykettőre?!

Mosoly jelent meg Arvidnak szája szegletén,
És széttárta karját mint esetlen egyén.
- Ha egyszer az üzlet beindul nincs mese,
  elkelnek azonnal a rosszak is méterben.

Rendeződtek szépen a lelki szorítások,
És Mettára vártak nagyobb változások.
Középsuli következett útitársnak,
De a serdült lány eléggé határozatlan.

Nem lelkesíti sport, zene csak ímmel-ámmal,
És hadilábon állt a humán tárgyakkal.
- Mi legyen belőled édes lányom Metta?
A kérdés édesanyját inkább megkínozta.

Vállat vonogat a bestia hangtalanul,
Lelkében mintha űr tátongna, olyan unt.
- Menjen talán gimibe, és később dönthet.
Arvidnak jut eszébe a felmentő ötlet.

Erre is húzgálja orrát a tétova lány,
De végül belemegy jobb vonzalom híján.
Nem a tanulás, érdeklődése semmi,
Akár ha szellemét mélabú töltené ki.

Valószínűleg így is volt mindennapokon,
De a szótlanság nem juttat megoldáshoz.
Filoméla és Arvid próbál érthetőt,
De azután Ágost hozza a megfelelőt.

- Mettát láttam egy szakadt palival dumálni.
- Hol láttad ezt? Tán együtt mentek kukázni?!
- Neeem. - Ágost jót kuncogott. - Kisebben topi,
  mint egy uncsi tanár, ki külsővel nem hódít.

Megvárták hazaérkeztét orrlógatónak,
Élénken kérdezgették hogyan telt a nap.
Unszolásra nagy nehezen felelgetett,
De kihúzni a bánat okát nem lehetett.

Pár nap elmúltán maga kezdett eszmecserét:
- Hogyan kell megvonni bárki szenvedélyét?
- Ez most miért jutott az eszedbe leány?
  Csak nem drogfüggést gyakorolsz idejekorán.

Végre nagyot nevetett szülők örömére,
Akik fellélegeztek mosoly tértére.
- Nem rólam van szó figyelmetlen gondozók,
  csak érdekel a témában meglátásotok.

- Ez attól függ milyen mélységű a szenvedély.
Filoméla témában okot keresgélt.
- Azt hiszem régi és mélységes a mámor...
Metta gondolata kutatta távolságot.

- Nem régen ismerem a kéjben kalandozót...
  És csak mostanában láttam ilyen fokon.
- Milyen jellegű volt az a nagy boldogság? -
  Arvid szólt - Piától bűzlött a férfiasság?

- De apa! - Metta megrémült. - Láttál valahol?
- Én nem, csak a madarak szálldogáltak ott.
- Hát jó! - elszánt szó - Tanár a kulcsfigurám.
- Micsodaa?! - Az anya tettet - Jobb jegyért dumálsz?

- Dehogy! Ti mindent szépen félremagyaráztok.
- Miért kell a nagy javítás? Szánalomból?
- Vagy tán szerelemből? - Arvid szeme huncut.
- Egyik sem! - Bár a lányuk kissé belepirult.

- Csak nem lélekgyógyász szeretnél lenni?! - anya.
- Nem is rossz gondolat tőled csodabanya! -
  Talán ez az idei legjobb fokozat.
- Ezt sem gondoltam volna igazán komolyan.

- Pedig most megfogtál, és fontolóra veszem.
- A kémiát, biológiát ismered?
- A nagyjából, de innentől megszeretem.
- Őrület, hogy mire nem képes ez a gyerek!

- Bizony, a szerelem csodafegyver! - apától.
- Lehet, ám kérdésemre nem válaszoltok.
- Sajnos, ki kell ábrándítsalak gyerekem,
  fogalmam sincs hogyan lehetne segítened.

- Esetleg az okságát érdemes feltárni,
  de ahhoz az éved rá kellene szánni.
- Viszont, mindjárt itt a tanévvégi búcsú,
  és a középiskola keménynek bizonyul.

- Ha érzel magadban akkora energiát,
  hát fordíts piás tanári tendencián!
- De ne szerelemből ha kérhetném szépen,
  idős hozzád ez a tanár úr mindenképpen!

Fiametta a tizennégy évével lelkes,
De lemondott a megváltásról ezennel.
Tudta hogy sok még a tanulnivalója,
De a lélekgyógyászatot elhatározta.

Már megérte a szenvedéllyel találkozás,
Szülők kedve szerinti jó tanácsadás.
Lányuk élénksége visszatért lassacskán,
Érezték, hogy szükségszerű az ilyen hatás.

Túlzott érzékenységét játékba kell vinni,
De ártalmas határon túl nem engedni.
Most ébredezett emberi jellemekre,
Önmaga és mások viselte karakterre.

A családi hatás nem kevesebb védelem,
De idegenkézre felkészítő fegyver?
Az első csatát megnyerte a gyereklány,
Szíve mozdult és megismert új viszonyulást.

Aki több rosszat elvisel kevesebbet ér,
Ezt a módit kapta sokak szemléletén.
A jólét kifordított elvének szava,
Vagy csak elvek felelőtlen magyarázata.

Érezte hogy rengeteg tétel nincs a helyén,
A jólét kívánása is egy szenvedély.
Ugyanúgy károsan fordíthat mint a drog,
Csak ez szép selyempapírokkal becsomagolt.

Tehetségtelennek nevezett lemaradók,
Kiket a tőkeforrás jól elhanyagolt.
Túl bonyolult volt neki ez az állókép,
Tizennégy esztendejének nem is való rész.

Átléphet ilyen jellegű  rossz érzésein,
Amikor az utcán a Nap dúsan fénylik.
Emberiség létét szenvedélyek tolják,
Néha hozzákeverik áldatlan rombolást.

Benne is éledtek hasonló jelű rugók,
Maga is szerette a könnyű jómódot.
Sejtette hogy a szenvedély fontos kellék,
Életforma építésnek makacs színterén.

De mondjuk szüleinek kárára nem tenné,
Aztán testvéreit is még hozzávenné,
(Pedig a galád Aszter megérdemelné),
És csak sorra járta az összes felmentettjét.

Végül ezért-azért a világ végére ért,
Nem maradt csak szándékos gyilkos ítélés.
De ebben el is fárasztotta kis eszét,
Nagyon nehéznek bizonyult az ítélkezés.

Háát, jogász az biztos nem leszek ezek után,
Sokkal izgisebb egy kedves lélekbúvár.
Neki lehetnek javító ötletei,
Nem kell magolni római kor szövegeit.

Ilyen ezredévek rendezetlen anyagát,
Miről az új bizonyítványt kiállítják?!
Na nem, ez sem az én világom biztosan,
De négy év múlva majd csak kiderül pontosan.

Megkönnyebbült a halasztás lehetőségén,
Futásnak eredt a teher levetkőztén.
Csuda könnyűnek érezte szívét, lábát,
Mintha szárnyakká módosítanák végtagját.

Nem is tudta merre repül könnyed szívével,
És kikötött a nagyi előterében.
- Te meg hogy kerülsz ide?! - nagyi elképedt.
- Magam sem tudom, de talán rád van szükségem.

- Ismernem kell magamat és a családfánkat,
  hogy döntésnél segítsen magyarázattal.
- Milyen döntésnél, és miért családfával?
- Mert talán beillenék egy lélekbúvárnak.

- Mély-lélekkel, vagy csak felszínesen művelve?
- Legyen mélyen, de a te segítségeddel.
- Miből gondolod hogy tudok segíteni?
- Mintha anyától tudnám, hogy író vagy nagyi.

- Kiadatlan búvárkodásnak nevezhetjük.
- Akkor pláne megfelelsz nekem remekül.
- Adhatok olvasni kinyomtatott példányt,
  és utána megbeszéljük, hogyan hatott rád.

- De ugye nem valami szörnyű magasztosság?!
- Na tessék! Még el sem kezdte, de már unná.
- Bocsi! Nem úgy értettem, tudod nagyon jól.
  Csak nincs most kedvem a borzalmas nyavalygáshoz.

- Mert te mit csinálsz ha kínban érzed magadat?!
  Vagy megbántottak igaztalan vádakkal?
- Akkor pont nincs kedvem hallgatni másokat.
- Igen, a versekhez hangulat kell lányoknak.

- Meg a fiúknak is az kell hozzá, azt hiszem.
- Talán mindenkinek, de pár vers segíthet,
  lenyugodni a zaklatott pillanatokban.
- Főképpen ha az éhségről zeng dallamokat.

- Még az is, hisz felmenőd a kort elviselte.
  Tudósít, hogy élhetnél rosszabb helyzetben.
- Még ettől is rosszabban? Na ne már nagyi!
- Hát ez az, - nevet - hogy nincs olyan, már ellazít.

- A sóhaj segít néha túlélni minden kínt.
- Lehet hogy igazad van, ha nem tananyag.
- Vedd úgy, hogy ismerkedés új fazonokkal.
- Könnyű neked pályán kívül a tanácsokkal.

- Bár elkéstem a pályaválasztás izgalmát,
  leírni sem könnyebb, mint volt a gyakorlás.
  Ha úgy vesszük, semmi sem könnyű feladat,
  de nekem kedvesebb felfogás a fonákja.

- Egy lélekgyógyász a rossz érzést átválthatja.
- Most meg teljesen elbizonytalanodtam.
  Nem biztos hogy képes leszek a csodákra.
- Van időd bőven a megfontolt választásra.

- És nem kell csodákra készülni, csak munkára.
  Jobb esetben elfárasztó hivatásra.
  Fáradás nélkül talán nyaralni lehet.
- Igazad van. Gondolkodom még kicsit ezen.

- Szíved joga. Csináld azt, és figyelj hatásra!
  Mi mozgat fantáziát, képet Mettában.
  Aztán gyere bátran a talált hibákkal!
Unokát és nagyit éltette a családfa.

A kislány lelkesedése földire beállt,
Aznapi feladataira koncentrált.
Mi a lecke töriből és bioszból is,
Holnap lenne mód mindkettőből javítózni.

Elhatározta, ha ez sikerül, belevág,
Pszichológia felé veszi az irányt.
Bár elég bátortalanul közelít rá,
És nem túl intenzív a merész kíváncsiság.

Olyan kis becsaphatónak érezte magát,
De még ezen is változtathat legalább.
Az biztos, hogy figyelmet koncentrálni kell,
És rámenni feladatok rejtelmeire.

Mennyivel könnyebb a fiúknak minden álom,
Kicsit még irigykedett valótlanságon.
Önmaga valóját is fogadni kellett,
lány mivoltját lassacskán szívéhez emelte.

Egye kánya, ezen változtatni nem lehet,         
Szenvedni tőle merőben felesleges.
Ami kész dolog nem érdemel lelkizést,
Innentől nem bánthat befejezett teríték.

Fiú, lány, ország, város, folyó, hegy mint játék,
Csak eligazít a megfelelő tájkép.
Aki tudja honnan jött és merre mozog,
Jobban segíthet a világképnek több ponton.

Ha egy ország sajátosságait jól bírja,
Valószínű a másikkal sem lesz kínban.
Amelyik szokást nem szeretné magának,
Manapság nem kötelező, ha nincs szabályban.

Nyíltabb és választhatóbb formák vannak képben,
Talán még szelídül világmindensége.
Nagyinak tényleg igaza van a múltról,
Attól csak szebb jöhet, ha nagyon akarjuk most.

Sok baráti gondolatot kell ébreszteni,
És minél szélesebb körben terjeszteni.
De ehhez tanulni kell szegény fejemnek,
Hogy meg tudjak különböztetni két elemet.

Mindjárt itt az oxigén- széndioxid kéznél,
Mit tudok róluk én, ez itt a nagy kérdés.
A levegőnél mindkettő nehezebb gáz,
Szagukból kiderül a szóda gyárthatóság.

De pongyolán fogalmazol te lány, hallomás,
Muszáj pontosítanom, ez meg valóság.
Feladatai felé fordult azonnal,
A világ dolgai még pár évet várhatnak.

Ám Aszter és Ágost sem különböztek tőle,
csak koruk adott ehhez többféleséget.
A nagy fiú velük most sokat nem gondolt,
A szerelem vonzalma neki fontosabb volt.

Ágostnak szerelme a kosárlabda módi,
Lelkében minden mozdulatot meglódít.
Pontosít ő is a pályán remekelve,
Mert kihagyni egyetlen ziccert sem szeretne.

Szépségre vágyott mindnyájuk lelkivilága,
És megtalálni művelhetőn kívánta.
A szülők csak vad vitáknál szóltak közbe,
Egyébként bizalmat szavaztak gyerkőcöknek.

Szélsőségtől és rendezetlenségtől csorbán,
Akár unalmasnak is mondható formán.
Egyhangú színeiket köznapok festik,
De néhanap belepiszkál aranyos pemzli.

Közeledett Metta ballagása sebesen,
És a középiskolába felvételt nyert.
Kis ajándékkal mindenki készült ezért,
Nem is maradt nyugton el senki az ülepén.

- Mondd Filoméla mit vegyünk neki? Ésszerűt?
  Anyáddal nem tudunk dönteni, veszekszünk.
- Ebből is ügyet csináltok?! Hát jellemző!
  Mostanra sem tanultatok még elegendőt.

- Egy csokor virágot adtok és kész az öröm.
- A virág mellé vehetnénk kis karkötőt.
  Nagylány már és hadd díszítse néha magát.
- Nem is hallottam tőle ilyen megkívánást.

A nagyszülők sem, de most váltani akartak:
- Mégsem vehetünk neki babaruhákat!
- Azt tényleg ne, de talán könyvfélét igen.
- Karácsonykor azt kapott szinte minden évben.

- Tudjátok mit, azt vegyetek amit akartok,
  és vállaljátok az érte szánt haragot!
- Úgy lesz. Felvállaljuk Mettus vad fintorát.
- Ez a legjobb amit tehettek vén cimborák!

Nevettek mindannyian a dühös válaszon,
És bújták a megfelelő kirakatot.
A két öreg kitartott az arany mellett,
Tudták, a többiektől kap majd értelmeset.

Most ki fognak lógni a sorból csakazértis,
És megtalálták a fénylő aranyfétist.
Kis izgalommal vitték a ballagónak,
Előző nap, ha netalán csere adódna.

Mit ad Isten az öröm csodálatos könnyét,
Amikor meglepték Metta alvó csöndjét:
- Nahát, hogy milyen édesek vagytok hozzám!
  Olyan gyönyörű ez a valóságos nyaklánc.

- És medált is kapok hozzá, szerencsepatkót!
- Egy vagyonba került ez, akaratosok!
Filoméla szó nélkül meg nem állhatta,
De lánya nyakára nyomban felkapcsolhatta.

Tükör előtt gyönyörködött már a leányzó,
Pipiskedett is kicsit az aranylánctól.
Büszkén húzta ki magát és nyakát szépre,
Kilátszott fogazatának gyöngyfehérsége.

- Igazán annyira boldoggá tettetek most!
- Ez volt minden szándékunk. - Papa mosolygott.
- Holnap a csajok elájulnak. - Metta vihog. -
  Nem láttak még soha rajtam ehhez hasonlót.

- Itt volt az ideje ennek is, azt gondoltuk.
  Viseld egészséggel, ezt szívből kívánjunk!
- Köszi papa, mama! - Metta puszit cuppant
  nagyszüleire földöntúli boldogsággal.

A ballagás után ünnepélyes uzsonna,
Közben tervezgetés a nyári szezonra.
- Hozzátok is kimennék kicsit telkezni,
  végre tudunk majd hosszabban is beszélgetni.

- Gyere amikor kedved tartja, ott ránk találsz.
  Tábortűznél hallgatunk tücsök zsivajgást.
A fiúk jelentkeztek pecakalandra,
Vagy befizetnének lovaglás tanulásra.

- Haverok nem jöhetnének velünk véletlen?
- Ha sátort is hoznak magukkal fekhelynek.
- Ez jó ötlet, lehet hogy majd élünk vele.
- Tegyétek, a lovaglás nem elérhetetlen.

Ezzel kezdetét vette a nyári lazaság,
Mindenki fellélegzett ennek hallatán.
Szorítás nélküli időtöltés barós,
Végre beköszönthetett a kedvenc hétalvó.

Aszter leginkább a barátnőjére gondolt,
Megdumálja és gondoskodik sátorról.
Ennél szebbet tán rajzolni sem lehetne,
Akár egész nyáron lehetnének kettesben.

- Mama, egy kosárpályát nem varázsoltok kint?
- Ágostkám csak nem nyáron kívánsz futkosni?
- Miért ne, bemelegítésnek megtenné!
- Ehhez nagyapádnak komolyan kell tervezés.

- Annyira nem vészes, azt hiszem megoldható.
  Láttunk már felállítva pár labdafogót.
- Tényleg csinálnátok pattintgató helyet?!
- Ha apád is segít betonozni gyorsabb lesz.

- Hát ez marha jó, ti vagytok a csúcs-szuperek!
- A jövő héten az alapját rendezem.
- A hét végén meg betonozhatjuk rendben?!
- Ha készen álltok rá, csináljuk rögtön készre.

Úgy lett ahogy gondolták, rendeltek kész betont,
Száradás után kapott vékony aszfaltot.
Ágost mint egy álomkóros járta körbe,
És dobálni még nem indult az új gyűrűbe.

- Mi lesz már fiam, én avassam fel? - Arvid szólt,
éledő Ágost megrázta magát akkor.
Labdával célzott és dobott a sarokról,
Telibe találta vadonatúj palánkot.

Sprintelt a labdájával másik sarok felé,
És gyűrűbe talált csont nélkül a legény.
Lecsillapodott boldogság növelte meg
Játékkedvét és testét, a nyári örömben.

Másfél hónap változatos szerelmek keblén,
Igaz pihenés és fejlődési esély.
Mettának is jót tett könnyű elmélkedés,
Melyet színesített családi beszélgetés.

- Mondd mama, hogy kezd el írni az egyszerű nő?
- Sehogy, amíg nem készteti lelkierő.
- Téged mi ütött szíven, azt elmondanád?
- Több dolog, de dátum szerint anyám halála.

- Igaz, olvastam a kezdő lelki jajgatást,
  inkább volt verdesés, mint verselés talán.
  Ugye beszélhetek nyíltan, nem haragszol?
- Úgy ismersz, mint ki folyton haraggal válaszol?

- Nem, ezért kritikával előhozakodom.
  Miért írsz, ha terjeszteni nem óhajtod?
- A lelkem nyugalmáért írtam kezdetben,
  és az oldódásban fordult át kedvesebbre.

- Sikerült magad lenyugtatni egészen jól,
  hogy a kiadásuk se nagyon izgasson.
  Ilyen gyorsan nem kellene lehiggadnod!
- Dehogynem, a későbbiek életrevalók.

- Mit szólsz a családfás kollekcióhoz? Nem jó?
- Nem mindent értek, de reményeket elmond.
- Az már hatás, ha az életünk hitvallás.
  Mármint az élet folytonossága igazság.

- Ez nem mindenkinek nyilvánvaló azt hiszed?!
- Sajnos nem. Sokáig én is úgy képzeltem,
  de aki a másét nem becsüli téved.
  És a hatalom szereplőin nem is érzem.

- De mama, hogy lehetsz ilyen naiv öregen?!
  A hatalomvágyók nem is értünk győznek.
- Neeem?! Akkor miért kérnek támogatást tőlünk?
- Ó de buta író létére a mi ősünk!

- Ők is magukat sztárolják, de számításból,
  nem lelkük érzelmi megindulásából.
- Mit hallok egy alig középiskolástól?!
  Átvehetem, a tanuld meg stafétabotot.

- Hát jellemrajzot azt ne írjál mostanában!
  Engem szebben érint emlékek világa.
  Inkább írj természeti képeket fákkal,
  virágokkal, forrásokkal és madárkákkal!

Kicsit egyetértett unokájával ebben,
Elsimították a természetes szépek.
De az emberek világát is szerette,
Lehet hogy jellemüket naivan figyelte.

Na és, nem kell mindenkiben ördögöt látni,
Vagy ha lel, akkor sem muszáj lejjebb ásni.
Ha nem ijedünk meg, talán szebbé válik,
Az elfogadás rosszaságot is elcsábít.(hat)

Meg egyébként boldogítja felszabadult szó,
Örül, hogy ami nyomasztó kimondható.
Nem is akármilyen formában áll képpé,
És nem érheti vád sem az írás hangnemét.

Pont lenyugtatja és mégis növeli kedvét,
A forrásként elindult természetesség.
Ettől fázni és fanyalogni sem képes,
A saját kritikus, önmarcangoló énje.

Ha Mettának is tetszésére van több hatás,
Akkor pláne alkalmas a megvillanás.
Neki ennyi elég volt helyretételnek,
Folytatható a megkezdett színű szemlélet.

Milyen kevés kell csak a tartós boldogságnak,
Ilyen felfogásban tölthették a nyarat.
Aszternek ugyan kétszer annyi jobb lenne,
De a barátnő mesterien vezényelte.

Még megárthat a túlzott szerelem szívüknek,
így néha távozott sátoron kivülre.
Odaállt Ágost mellé kosárlabdázni,
Vagy nagyiéknak segített krumplit hámozni.

Békességben gyorsan telik az idő sajna,
Lehetett készülni az őszi folyamra.
Metta nem bánta az új feladatokat,
Ágost sem elégedetlenkedett oly sokat.

Újabb korszak veszi kezdetét napjaikban,
Pihenés után jöhet a dús tananyag.
Ez is adott helyzet az élettérfélen,
Miatta háborogni pillanatig édes.

Belemélyedni komoly mértékben felesleg,
Ezért heccelni magukat értelmetlen.
Vajmi oktalan a kikerülhetetlent,
Kezelni bárkinek nagy-fokban sérelmesen.

Suli adott mindenkinek elfoglaltságot,
A nagyszülők élveztek csak kiváltságot.
Vénasszonyok nyarában lubickoltak még,
Mikor mami titokban a palánk alá lép.

Egy kopott labdát vitt magával izgatottan,
Aztán álldogált emlékkel karbafontan.
Talán bele is pirult a mozdulatba,
Amikor jobb kéz, jobb láb a labdával haladt.

Szíve élénkebb ritmust vert akkor hirtelen,
Nyomban elájul, ha le nem ül sebtében.
Micsoda gyerekes dolgokat művelek,
A lányom sem menne el szó nélkül mellette.

- Megártott a labdázás ifjú képzeletnek?
Párja látta meg a nehézkes helyzetet.
- Nem vészes, csak kicsit elszédültem tőle.
- Talán "csak" ötvenöt év maradt el mögötted.

- Te boldogságos partraszállás, az meglehet!
  Akkor minden labdát nagy szívvel kergettem.
- A tollaslabdát se vettük elő régen,
  pedig mennyit elszaggattunk a messzeségben.

- Azért kíváncsi vagyok a célzó érzésre.
- Remélem célzó vizet vettél eléje.
Kicsit ütögette még a kosárlabdát,
És ballal kitámasztva, jobbjával eldobás.

Természetesen nem talált kosarat vele,
De feladni játszmát most már nem lehetett.
- Kis gyakorlás és hetvenes járat bejön.
- A következő életedre áttehetőn.

Azon idők lelkes volta vissza nem talál,
Csak szívek mélye őrzi fiatalságát.
- Emlékszem mennyi jövés-menés mozgatott,
  bármilyen játékforma nálam esélyt kapott.

- A pingpongozásainkra én is emlékszem.
  Talán a termálban laposra vertelek.
- Micsoda?! Van merszed előhozakodni
  pár eltalált ütésért? Felejt a nagypapi...

- És a nagymami sem napra kész a múlt lapján,
  ködösíti elméjét a nagy távolság.
Nevetve csapta le a feldobott labdát,
és pörgetve adta vissza mint a pingpongnál.

Családi összezördülés vagy hülyéskedés,
vagy tán életjáték az effajta beszéd,
ami sokszor átlendít nehézségeken,
a korral és egyéb bajokkal járó teszten.

- Ha lehet fogadd el a kis vereségeket.
- Hogy mit ki nem találsz öregedő szemmel!
- Inkább benned hamiskás az emlékezet.
Régi villongások most is fel-megélednek.

Mosolyba váltott képzelet kergette szívük,
ahogy fiatalságuk előpenderült.
Nagyon jólesett a kicsiny kalandozás,
múlt, jövő és jelen bolondos csapongásán.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés