Szeretők

Olyan rossz hangulattal indult a napja, mintha az éjszakát végig züllötte volna, és fejében ezer hangya futkosna tonnás súlyokkal. Azt is elfelejtette, hogy telkezni készült, mert a tavasz kihajtotta gyomnövényeit a nemes növényzet mellé. Mit csináljak ilyen zavarodottan? Nézte az órákat falon, karon sorba, hogy vajon milyen buszt érhetne el. Mindegy, összevakarom magamat valahogy és kiindulok a pályaudvarra, valamit majd elérek. Hátha szerencsém lesz. Nem értette levertsége okát, hát betudta tavaszi fáradtságnak. Amint a buszpályaudvar melletti kenyérbolthoz ért, akkor lépett ki onnan Ernő, a közeli telekszomszéd, majdnem összeütköztek.

-         Szevasz Ernő, hová sietsz ilyen lendülettel?

-         A telekre. Annyi feladat vár, hogy jobb lesz, ha sietősre veszem.

-         Az Isten küldött nekem, azt hiszem. Nem vinnél ki engemet is? Úgyis egyfelé megyünk.

-         Dehogynem. Elférsz mellettem, mert hátul vannak cuccok bepakolva.

-         Beszaladok ide én is venni kenyeret, meg még ezt, azt, és mehetünk.

-         Jó, de igyekezz, ott várlak meg a parkolóban, a kocsit ismered.

-         Ismerem persze, és igyekszem, ahogy kiszolgálnak.

Hamarosan útnak indulhattak, egy ideig hallgatagon autóztak. Rózsi nyúzott arculattal ült Ernő mellett, aki a városból kiérve megszólalt:

-         Nem vagy valami jó színben. Mit csináltál az éjszaka?

-         Ha még csináltam volna valamit, - sóhajtott nagyot, - de így szinte érthetetlen ez az állapot. Talán megártott nekem ez a hirtelen jött meleg.

-         Az meglehet, az asszony is panaszkodott fejfájásra, be is vett gyógyszert. Te nem szoktál valamit ellene kitalálni?

-         Majd odakinn főzök egy jó teát, friss vízzel megpaskolom arcomat, teszek a tarkómra borogatást, aztán vagy helyre jövök, vagy kidőlők. Talán szerencsém lesz, ahogy veled most.

-         Minek indultál el egyedül, ha nem érzed jól magad?

-         Annyira azért nem vagyok rosszul, csak lassúbb és nehézkesebb a ritmusom.

-         Te tudod, te érzed, de szólj, ha komolyabb a baj.

-         Úgy lesz.

Szép tempósan, minden hiba nélkül kiértek a telekre és Rózsika víkendháza előtt álltak meg.

-         Nagyon köszönöm a hozzám való figyelmességedet, alkalom adtán meg is hálálom ezt!

-         Bekísérjelek, vagy minden rendben?

-         Nem kell velem tovább törődnöd, már elég nagy vagyok, hidd el nem lesz semmi baj!

-         Akkor itt hagylak, pihenjél, de majd később lehet, hogy átszaladok!

-         Ha az megnyugtat téged, szaladjál, benned úgyis duzzadnak az energiák.

-         Tényleg jól érzem magamat, és ha felkapnálak sem szakadnék össze.

-         Nahát ezt rólad el is tudom képzelni, - és felnevetett, - és már rám is jó hatással vagy.

-         Na ennek örülök, és hogy mosolyt csaltam az arcodra, az igazán jó jel. Akkor szia!

-         Köszi és szia, és további jó napot!

Ernő intett és elhajtott a saját telkéhez.

Ó szegény Rózsika, mint egy ázott veréb, pedig nem szokott ilyen tehetetlen, teszetosza lenni. Vajon másnapos lehetett?! Biztos nem merte bevallani. Zugivók pedig vannak nőben is. Férfi nincs mellette, vagy csak én nem láttam még soha. Na majd megkérdezem tőle ezt a hiányosságot. Gondolatai és kezei is fürgén jártak, a tavaszi munkák fogyatkozást mutattak színe előtt. Nagyon jólesett neki a metszés, egy kis ültetés, egy kis kapálás, a levágott gallyak összehordása. Megéhezett, hát bement a házba és nekilátott pizzájának. Ebédidőn túl volt már az óraállása. Aztán eszébe villant, hogy vajon Rózsika rendbe jöhetett e? Át kellene szaladni hozzá most, megnézni mire jutott magányában. Nem sokat vacakolt, fogta kulcscsomóját és már indult is, de mégis visszalépett és felvett magára egy rövidnadrágot, fürdőnadrágban mégsem lesz megfelelő, hiszen az utcára is kimegy. Pólóját is lecserélte tisztára és már ott is volt az asszonynál. A kapun be tudott menni, aztán a házba is. Finom tea illatot érzett:

-         Hahó, Rózsi merre vagy?

-         Itt vagyok – bújt elő a fürdőből egy teljesen kicserélődött hölgyemény, fürdőruhában, élénk mosollyal és tiszta tekintettel.

-         Nahááát! – álmélkodott Ernő. – Biztosan te vagy, Rózsikám?

-         Úgy tudom, hogy saját testben, saját lélekkel jómagam vagyok. – és kezével szexisen végig simította testét, úgy modellesen.

-         Ezt most direkt csinálod velem, vagy…- elállt a lélegzete, mert a nő lassan közeledett és megfogta kezét, és derekához vitte, mintha táncolni szeretne vele.

Kicsit még hitetlenkedett, mint aki nőt sem látott életében, aztán, ahogy érezte az asszony közelségét, mellei simulását, forró sóhaját, már nem tartotta vissza magát. Átölelte, finoman csókolta nyakát, aztán lefejtette melleiről ruciját, és először csak tenyerébe engedve méricskélte, majd nyomogatva izgatta mellbimbóit már. Aztán ráhajolt és ízlelgetve csókolgatta hol az egyiket, hol a másikat. Férfiassága beindult rendesen, és tudta, hogy innentől nem is lesz megállás. Rózsika sem akart megállj-t, inkább adta testét egyre felhevültebben. Finoman bevezette magukat a szobai heverőhöz, ahol lekerült a fürdőruha alsó is. Ernő semmi egyébre nem gondolt csak, hogy élvezze az asszony felkínált testét. A mellek mindig is a kedvencei voltak, és Rózsikáé telt, szép, rózsás keblek voltak. Eszébe villant, hogy találkozásaikkor mindig titkon meg-megnézegette, és most nyelvével birizgálhatja, finoman harapdálhatja Rózsika és saját boldogságára. Az asszony hanyatt feküdt, meztelensége vonzotta Ernő szemeit, kezeit, nemi szervét, pláne, ahogy Rózsika kezei segítették a behatolást. Kellett neki már a közösülés, felajzott volt egészen. Gyönyör kergette őket a teljes kielégülésig. Ágaskodó vágyuk lassan csillapodott, a lassú ernyedés is vágyakban kéjelgett. Össze- összesimultak, dörzsölgették egymáshoz testrészeiket, hol mellel, hol ágyékban szorítottak vissza, a kívánás felé. Micsoda teljesülés volt! Mindketten maradtak csendben, szerelemben, a tökéletes pillanattal. Hogy mennyi idő telt el így, nem is érdekelte őket. Talán szétválni nem is kellene többé, olyan elmondhatatlan örömben voltak. Ám az élet ilyen gyönyörűségből juttat a legkevesebbet. Hétköznap volt és dologidő, ahogy nekik mondták régen, szüleik. Nekik nem volt ingerük eszmélni. Igaz, csak Ernőt várta haza a felesége majd este, az meg hol van még.

-         Megszomjaztam. – Rózsika suttogta kiszáradt szájjal. – Te is kérsz egy kis teát?

-         Azt hiszem, rám férne, vagy inkább belém? Mindegy is, jöhet gargalizálni.

Rózsika gondolatáig eljutott a válasz, és készült is kimenni a konyhába, de még maradt a férfi mellett, aki őt ilyen élményben részesítette. Nem akart szerelmet gondolni, és nem is akart ennél többet, hiszen tudta, hogy Ernő családos ember. Lehet, hogy többet ilyen nem is történhet meg velük, vagy csak ezer év múlva, így aztán nem siettette a szétválást. Ernő is hasonlókat érezhetett, mert nem sürgette az asszonyt. Egymásba bújva tovább feküdtek az ágyon olyan kellemes életérzéssel. Aztán autóbúgás hallatszott be hozzájuk és erre felkelt Rózsika, nem kapkodva, de bement a fürdőszobába. Letusolta magát és pólót, rövidnadrágot vett fel, abban ment ki, hogy teát töltsön maguknak. Ernő sem maradhatott így tovább, hát követte az asszonyt.

-         Letusolhatom magam én is? – kérdezte olyan otthontalanul, olyan viselkedősen.

-         Naná, hogy letusolhatod, mintha otthon lennél. – Rózsika biztatása a társnak, a kedvesnek szólt, Ernő is érezte, és boldogsága tovább élt ettől.

Mindketten nyújtották a felhőtlen együttlét lehetőségét, mert a holnapban ezt nem biztos, hogy újra megtalálják. Középkorú emberek, bejáratot élethelyzetekben és fel nem rúgható hátterekkel, és mégis megkívánható pillanatokkal. Rózsika özvegysége ugyan megkönnyítheti találkozásukat, de ha túl gyakran együtt látják őket, az már szóbeszédre ad okot. Ernő odaült az asszony mellé, megfogta kezét dédelgetve és megszólalt:

-         Ebben a pillanatban nem tudok értelmeset mondani, csak érzelmeset, de azt pontosan tudod. Régen esett ilyen jól nekem a szeretkezés.

-         Ezt én is éreztem magamban, de ez nem kötelez téged semmire. Hozzám eljöhetsz, amikor úgy vágyakozol, ahogy most beteljesült. Én csábítottalak el, rád kívántam vagy a sex-re, az most még titok, de gyönyörűség volt, az biztos. A mi korunkban …

-         Te kortalan vagy. – vágott közbe a férfi.

-         Kedves vagy, de nem igazságos, mert igen is, a mi korunkban ez nem mindig sikerül ilyen magával ragadóan. Számold ki, hogy a feleségeddel, hányszor vagy képes remek közösülésre. Nekem nem kell mellébeszélned, mert annak nincs sok haszna, kettőnkre nézve.

-         Úgy gondolod, ha az asszonyt a szokásos módon kielégítettem, azután eljöhetek hozzád, és az neki sem lesz feltűnő, vagy nem lesz hiányérzete?!

-         Nem tudom, de ha utána még nálam is képes leszel teljesíteni ilyen elánnal, hát megemelem a kalapomat.

-         Miért, most szerinted nála nem teljesítettem?

-         Ez egészen más szituáció volt. Ezt én az első meglátni, és megkívánni állapothoz tenném. A második már gyengébb lehet a mi korunkban…

-         A harmadik pedig már el sem jön ebben a mi korunkban…- nevetett a férfi.

-         Csak mulass, de szavadat se feledd, ha lehetséges! Ja és az idő rohan, mára mi az elvégzendő parancsolat számodra, mert mindjárt menned kell haza.

-         Ebben sok igazság van, de nem lehetne inkább a második aktusra koncentrálni?

-         Kicsit már agyadra is ment a sex. – mosolygott az asszony is.

-         Nem ismersz te engem, csak találkoztál velem, nem de bár.

-         Az lehetséges, de most azért csillapodjál le, és komolyan kezdjél hazafelé fordulni.

-         És mit mondjak a feleségemnek?

-         Amit jónak látsz, azt mind elmondhatod neki.

-         Azt is, hogy új élményekben volt részem.

-         Felőlem azt is elmondhatod, de legyenek érveid pro és kontra.

-         Hogy erőt ad egy jó sex, az melyik kategória szerinted?

-         Ezt majd Ilonkádtól kérdezd meg, amikor panaszkodna szexuális képességedre.

-         Hogy te milyen gonosz vagy. – vigyorgott Ernő

-         Csak cinikus, vagy inkább reális. Legalább a mondandóm legyen tiszta, ha a helyzet nem is az – érvelt az asszony.

-         Tiszta helyzetet szeretnél tőlem? – komolyodott el a férfi

-         Nem úgy értettem, hogy te most aztán írd ki a hátadra, hogy másik nő hatott rád, és változás állt be a…

-         Lelki életemben

-         A szexuális életedben. Ez csak magunknak szólt most. Na, de témát szüntess, és tényleg vissza a délelőtti ügyleteidhez! – nyitotta az ajtót Rózsika.

-         Szevasz szeretőm! – simogatta meg Ernő kifele menet.

-         Isten áldjon sexpartnerem!

Különösebb búcsúzkodás nélkül váltak el, mindketten tudták, hogy útjaik fogják még keresztezni egymást majd, ha valami egymás karjába kergeti őket. A test is kiköveteli a magának valót. Rózsi igazából elégedett volt a történettel, és nem a nagy lelki lángolás hatását értékelte, hanem, hogy a testük így megértette egymást. Özvegysége óta most először kívánt rá a szeretkezésre, és milyen gyönyörűen sikerült. Abban a korban volt, amikor a testiséget kezdik leírni az életükből a nők, ő pedig éppen most kezdi szeretni. Furcsa. A lánya régebben forszírozta, hogy keressen párt magához, de egy csöpp ingere sem volt hozzá, most pedig beütött a, mi is? Mit kívánt meg ebből az emberből? Vagy önmagában van a titok kulcsa? Azt sem gondolta teljes bizonyossággal, hogy így felizgathatja Ernőt. Azt észrevette, hogy megnézi mindig melleit, ha találkoznak, és kedves szokott lenni, de Ilonka sem egy csúnya, melletlen nő. Mindegy, hagyjuk a feleséget, Ernőnek kellettem, aztán majd meglátjuk, a későbbiekben jön e újból egy aktusra. Remélem, hogy igen, elutasítani nem fogom, az biztos. Ilyen remek testedzést ő sem fog kihagyni, ha meg mégis, az fájjon neki. Teljesen meghozta a kedvemet a kinti szöszmötöléshez. Ernő is így volt vele. Kedve a füttyben mutatkozott ki a legtöbbször, bár felesége szokta macerálni, hogy a szomszédok egyszer feljelentik csendháborításért. Amint kapálgatott fütyörészve, elmerülve jóleső érzéseiben, egyszer csak a felesége jelenik meg előtte. Megrázta fejét, mint ki nem jól lát.

-         Ugye nem hiszel a szemednek? – mosolygott rá felesége, - Pedig igaz, itt vagyok teljes valómban.

-         Ilyen vidáman? Reggel még szét akart szakadni a fejed. – egészen elképedve mondta.

-         A gyógyszer megtette hatását. Kedvem lett utánad jönni, gondoltam megleplek.

-         Sikerült. Azért ajánlanám, hogy máskor szóljál, mert akkor a szeretőmet nem itt fogadom.

-         Na, ne szórakozzál velem, a házban nem láttam erre utaló jeleket. – simult bele párjába incselkedve. – Nem vagy te olyan kiéheztetett férfi. – kezével férje nemi szervét megfogva jelezte szándékát. – Mehetünk szobára uram!

-         Nem számít a kapálás sem? – Ernő nem akarta direktben durván elutasítani, féltve a másik örömét, - Mit szólnak a szomszédok?

-         Nem mondjuk meg nekik, hogy most kis hancúrt iktatunk be a munkálatokba.

-         Mi történik veled anyukám? Felélesztett a tavasz? – közben kicsit aggódott, hogy nem lesz még egyszer kemény legény, - Nem lehetne holnapra halasztani, hogy befejezzem a munkát?

-         Most már nem, hogy felkeltetted bennem a féltékenységet. Vagy a vágyat, az mindegy.

-         Akkor megadom magamat a szeszélyednek, és indulás előttem a szobára. – közben arra gondolt, hogy Rózsával szívesen belekezdett volna a második aktusba, hát most elő kell hívnia azt az ingert, azt a vágyat, azt a pillanatot. Nem is volt olyan nehéz. Felesége mellei sokszor izgatták fel, és most sem csalódott bennük, és ahogy merevsége beállt, megfordította asszonyát, és hátulról vezette be magát hüvelyébe. Nagyon boldog volt, hogy sikerült, és így hosszabban ritmizálta szexuális játékát. Felesége odaadóan segédkezett a megnyújtott örömszerzésben. Mindketten elégedetten dőltek el az ágyon.

Egyikük az elcsituló vágytól, a másik pedig a teljesítménytől megdicsőülten pihegett már és remélte, hogy jól teljesített. Így volt. Ilonkából a gyanakvás messze járt, ha volt is egy pillanatig kétsége, az nem tudott ezek után megtestesülni. Különben is, amelyik kutya ugat, az nem harap, csak a szeretkezésen járt az esze, még jó is, hogy jöttem, legalább kiteljesedhetett.

-         Na látod, éppen jókor jöttem a vágyaidhoz. – hangosan is kimondta, - Régen voltál már ilyen lenyűgöző. Istenem, de kellett ez nekem is! – kisóhajtotta magából. – Kedvem lenne újra kezdeni. Esküszöm, ha szabin lennék, meg is tenném a kezdeményeket, de sajnos máskorra marad ezúttal. Haza kell mennünk.

-         Miért nem veszel ki pár napot? – Ernő már nyugodt volt és a régi.

-         Mert nincs hozzá kedvem. – gúnyosan válaszolt Ilonka. – Mintha nem tudnád miért.

-         Meg akarsz felelni a főnököd vágyainak is.

-         Te megbolondultál. – csattant fel az asszony, és rohant a fürdőbe.

-         A munkavágyaira gondoltam, és ez igaz is. De úgy látom, férfiként is mozgat valamit benned, ha ennyire rámordultál.

-         Hacsak a lábaimat meg nem bizsergeti, szaladj ide, szaladj oda kívánságaival.

-         Egyébként áruld már el, hogy miért jöttél ki? Ilyet nem szoktál csinálni.

-         Érted nem jöhettem ki, azt gondolod? – csodálkozott ki a fürdőszobából.

-         Az egészen biztos.

-         Ám legyen. Az egyik kolléganőmnek volt a faluban dolga és ő csalt ki magával. Olyan nagy baj ez?

-         Dehogy baj, csak ismerkednem kell veled újból, úgy látom. Vagy szeszélyeket veszel fel a változó korral?

Nem válaszolt erre már Ilonka, folyatta a vizet magára és a lelkében kotorászott. Tényleg, miért is történhetett így? A kolléganőn kívül semmi más nem hívta? Ernő pedig, mint „ifjú legény”, két hölgyemény szívét, testét mérlegelhette magában. Tetszett neki a helyzet, főként, hogy Rózsi olyan sikeresen becserkészte hirtelenül. Valahogy őt részesítette előnyben a felesége ötletéhez viszonyítva, pedig ez a második „teljesítmény” volt a valami. A megszokottból kihozni egy hitvesi elismerést a nem-semmi. Lenyűgöző voltam őnagyságának. Rózsi mit is mondott? Talán remeknek minősítette, de nem, gyönyörűségest mondott előbb. A sexpartnerem lesz. De jó. Ennek örült bizony jobban most. A legszívesebben átmenne hozzá, és vele maradna éjszakára is. Ám az asszonya felöltözve, a mikor indulunk nézéssel, késztette a józan cselekvésre. Lassacskán szedegette össze magát, mint aki ellenkezni kíván a sürgetésre. Bepakolászták az autóba is, amit kellett, aztán Ernő ült a volánhoz, az asszony pedig a kapu kinyitását, majd bezárását intézte el. Ahogy kinyitotta a kaput, ért oda Rózsika.

-         Szevasz Rózsi! Te is kinn voltál?

-         Ilyen szép időben ez a legjobb, amit tehettem.

-         Teljesen igazad van, persze te már megengedheted magadnak. Lenne kedved velünk hazajönni?

-         Ha beférek és nem zavarlak benneteket, elfogadom a kedvességeteket.

-         Annyi cuccunk nincs hazavinni való, hogy ne férnél be, Ernő pedig nem tiltakozhat most már, ha akarna sem. Nem olyan ő.

Ernő már semmin sem lepődik meg, ahogy látja az „asszonyait”. Legalább elbeszélgetnek egymással. Kiállt és oldalra kormányozta kocsiját, aztán kiszállt belőle:

-         Szevasz Rózsika! Meginvitált Ilonka hazafelére?

-         Igen. Remélem nem zavarok!

-         Engem biztos nem, Ilonkát szintén nem, akkor hát beszállás. – kinyitotta neki a hátsó ajtót és könyökénél megérintve belefújt finoman a nyakába, amíg a felesége bezárta a kaput, nekik háttal állva. A továbbiaktól vissza kellett fogni magát, pedig…

-         Rózsi, nem unalmas egyedül tenni, venni, járkálni ide ki? – tette fel kérdését Ilonka, ahogy beült párja mellé az autóba.

-         De bizony, mostanában kezdtem érezni valamiféle hiányt, és majd kénytelen leszek tenni is érte valamit, csak nem tudom, hogyan kezdjem el.

-         Jó régóta tart már a magányosságod. – Ilonka – Lehet már tíz éve is?

-         Kicsit kevesebb, nyolc éve tart.

-         Eddig eszedbe se jutott másik társ? – Ilonka kíváncsi lett. – Már bocs, ha indiszkrét vagyok, és nyugodtan utasíts vissza, ha kényesnek találod a kérdést. Tudom, hogy te olyan csendes, visszafogott…

-         Unalmas nő vagyok. – vette át a szót Rózsika

-         Jaj dehogy is, - Ilonka nevetett kínosan fel. – Csak olyan nagy temperamentumot sem mutatsz magadból.

-         Tudod a lányunk mostanra már teljesen önálló lett, de az apja halálát neki is fel kellett dolgozni, és akkor jobb, ha együtt tesszük elven vele tartottam. Jobban mondva együtt tartottunk egymással. Pár éve ugyan már mondogatja nekem, hogy anyukám keress valakit magad mellé, de hát ez nem olyan egyszerű ebben a korban.

-         A mi korunkban nem ver már gyorsabban a szív? Nem indítanak be vágyak csak az alvásra? Azt mondod? – Ernő szólt bele olyan kétkedően.- Azért ez nem mindenkire igaz szerintem.

-         Kivételek mindig akadnak, de a zöme így áll hozzá. Fél a kudarcoktól, az elutasítástól, a rögzült dolgai feladásától. Szóval nem vagyunk könnyedén mozgathatók már sem testileg, sem lelkileg. – Rózsika véleményezett így.

-         Ebben van valami. – Ilonka magába fordulva, elgondolkodón mondta.

-         És ráadásul több is a nő, vagyis számszakilag sem stimmel a férfi nő harmónia, egyensúly.

-         Engedélyezni kellene a középkorú férfiaknak a hárem elvét. – Ernő fél-vidáman, fél-komolyan vélekedett.

-         Gondolod, hogy ebben a korban több nőt is képes lenne kielégíteni egy ötven fölötti férfi? – Ilonka nevetett fel. – Még a fiatalabbak sem, nem hogy az idősebbek. Ebben a menedzseri rohanásban alig képzelhető el. A pénz a sextől is nagyobb hatást fejt ki.

-         És miért csak a középkorúakra gondoltál Ernő? – Rózsika kíváncsiskodott nevetve. – A harmincasokban még van szufla, van elképzelés, energia.

-         Azért, mert nekik családot kell alapítani. Nekünk pedig az egyensúlyt őrizgetni.

-         Nem is vagy önző apukám, egy csöppet sem.

-         Nem bizony. Később kell a besegítés az ösztönök simogatásához.

-         A háremhez is előbb pénz kell, gazdagság. – Rózsika szólt közbe. – Ilonkának igaza van. Valószínű, hogy a vagyonosok nem is teszik ezt másképp.

-         És ők még válogatnak is a nők között. – Ilonka cifrázta meg

-         Meg a szegényebbek is válogatnak a nők között. – Ernő szerint

-         Na gyerekek lassan hazaérünk, nyugodtan tegyetek ki a házatok előtt, onnan már szívesen hazaballagok.

-         Dehogy is. – Ernő ellenkezett. – Hozzád megyünk, mi autóval vagyunk. Legalább megtudjuk, hol laksz.

-         Eddig is tudtuk, vagy ezek szerint csak én. – Ilonka mondta el a címet.

-         Helyesen mondta Rózsika? – Ernő bizonyosságot akart.

-         Igen, a rózsaudvarban vannak parkolóhelyek, ingyen, meg tudtok állni. Nagyon köszönöm a hozzám való jóságot. Alkalomadtán meghálálom.

-         Majd alkalomadtán leverem rajtad. – nevetett Ernő

-         Miket beszélsz apukám! Rózsikának nem verőlegényre van szüksége…

-         Hanem? – tette fel Ernő a kérdést. – Rózsika légy szíves nyilatkozzál a vágyaidról.

-         Majd legközebbre átgondolom egészen komolyan és tájékoztatlak titeket erről.

-         Csak nehogy túl nagy igényeket vegyél elő Rózsi, mert az ilyen földi férfiak, mint például az én férjem, azért hagynak kívánni valót maguk után.

-         Akkor az ilyen földi férfiaktól óvom lelkemet.

-         Helyesen is teszed. – Ilonka szerint

Ernő beállt nyugodtan a rózsaudvari parkolóba és kinyitotta Rózsikának az ajtót, kisegítette, és megszorította közben alkarját. Elköszöntek egymástól. Visszaült felesége mellé és csendben hazaértek.

Rózsika felballagott a második emeletre, az előszobában lerakta csomagjait, és a fürdőben kötött ki. Kinyitotta a vízcsapot és megmosogatta kezeit. Közben belenézett a tükörbe, ahonnan egy csillogó szemű, őszülő hajú, vidám kép nézett vissza rá. Azért elég pofátlan egy nő vagy te barátocskám. Nem elég, hogy magadba bolondítod a földi valóságot, még ígérgetsz is felelőtlenül a feleségének. Mit beszélsz? Nem is ígértem felelőtlent, a lelkét tényleg meghagynám neki. A testéről nem volt szó. Nekem is kellett a felébredéshez a testi iránytűje. Bizony, hogy nincs lelkiismeret furdalásom, bármennyire is nézel a szemembe! Aki bírja, kapja meg a szép pillanatokat. Eleget árválkodtam, elég volt az önkéntes lemondásból is, hadd legyen öröme a testemnek. Fityiszt neked lelki élet. Klassz volt és várom a következő aktusra, ha bármilyen szemrehányóan nézel is. Ilyet úgysem engedhettem meg magamnak sohasem, most ennek is eljött az ideje. Lassan nem is emlékeznék, hogy milyen volt egy erőteljes közösülés, hát frissíteni kell az emlékezetért. Ilonka nem károsodik szerintem, de majd ezt még Ernővel kitárgyaljuk, és mintha Ilonkának is máson járna a képzelete. Ezt is megkérdezem. A földi férfiak hiányosságai miről szólhatnak vajon? Nagyon jól van ez így. Felebarátod férjére egyébként sem tért ki senki, így az szabad kategória. Nyugodtan aludt el, és nagyon jót aludt. Kipihenten ébredt fel. A Nap ugyanolyan élénken mosolygott, mint az előző napon. Éppen nézegetett ki az ablakon, amikor megszólalt a telefon. Lassan vette fel:

-         Tessék!

-         Rózsika te vagy?

-         Ki más lehetne. – ismerte fel Ernő hangját.

-         A lányod is lehetne éppenséggel, – felelte – de örülök, hogy te vagy. Nincs kedved kiszaladni ma is a telekre?

-         Nem készültem, de ha te kiviszel, akkor végül is mehetünk.

-         Kb. két óra múlva lesz szabad időm, leléphetnénk a sűrűségből.

-         Ám legyen. Összecihelődöm magamat és állok elébed.

-         Nagyon jó. Akkor azért még odaszólok, amikor indulok hozzád és gyere le, mire odaérek.

-         Rendben. Várlak.

Vidáman sasszézott a fürdőszobáig, és odaszólt tükörképének, igen is kimegyek vele, és újból összebújok vele, és még szebb lesz, mint tegnap volt, és fokozzuk, igen is hevíteni fogjuk a testünket. Azt sem bánom, ha valakinek feltűnik egyszer csak. Barátok vagyunk. Szeretők vagyunk. Amíg jó nekünk, ez lesz és punktum, fricskázta meg tükörképét. Kidíszítette magát, kivirágzott lélekkel a test is mozgékonyabb, és izgatóbb. Eltelt a két óra és semmi telefonhang. Ha mégsem tud elszabadulni sem baj, hiszen a szándék is majdnem annyit ér a mi korunkban. Jaj, egek, a mi korunk már megint előtolakodott. Ernő nem veszi túl komolyan a mi korunkat. Nagyon ügyes. Majd engem is kigyógyít a koromból. Tényleg a lányomnak is kellene valamit mondani erről. Mit is? Megjött az étvágyam a sexre. Úristen mit szólna ehhez. Semmit. Akármit. Mit számít most már az ő szava is? Belecsörrent további eszmefuttatásába a telefon. Sokkal gyorsabb volt, mint előzőleg:

-         Igen.

-         Készen vagy angyalkám?

-         Igen.

-         Repülök hozzád.

-         Jó lesz, ha csak autóval jössz. Nincs leszálló pályánk.

-         Rendben. Tíz perc múlva.

-         Lent leszek. – válaszolta boldogan és letette.

Mindketten lázban égtek kicsikét. Felforgatta addigi világukat a mindent kívánó mélységes ösztön. Nem tiltakoztak ellene ma sem.

Minek tiltakoztak volna? Úgy érezték, nem ártanak senkinek, és nekik jár az, amiért megdolgoznak. Újsütetű titkuk volt persze a legnagyobb vonzerő számukra. Ernő pedig férfi volt és szerette a kihívásokat. Annak vette bizony és önmagának is bizonyítani akart. A feleségének mégsem dicsekedhetett el, férfitársainak pedig még túl korainak tartotta. Majd kijöhet úgy a szó a csapatban, hogy lehet név nélkül előhozakodni a teljesítménnyel. Ez nem árulás, ez virtus. Szükséges hajtóerő a megmaradásban. Minden újdonság varázsa kitart valameddig, lehet, hogy ennek hatása vitte őket a telek felé. Rózsika már lenn szobrozott tíz perce, és csak nem akart megérkezni a várva várt férfi. Kisétált az utcára is, hogy szétnézzen a közlekedő autók között. Nem látta semelyik irányból sem, hogy közeledne. Visszafordult az udvar felé és gondolta visszamegy a lakásba, ott is megtalálhatja, ha jönni tud még egyáltalán. Sietség nélkül indult a másodikra, pont kinyitotta a lakás ajtaját, amikor csilingelt a kaputelefonja. Belépett és felvette a telefont:

-         Igen

-         Kinyitod nekem a kaput? – Ernő szólt bele

-         Parancsolj! – beengedte és várta az ajtóban.

-         Mégsem tudlak kivinni ma a telekre – mondta, ahogy odaért, - de egy pillanatot adjál nekem légy szíves!

-         Gyere már be bátran, nincs semmi baj! – Rózsika mosolya igazat mondott, sőt, az ajtó becsukódása után át is ölelte nyomatékkal a férfit, aki odabújt a keblekhez.

-         Sejtettem én, hogy te vagy a földre szállt angyal. – és udvarolt.

-         Azt nem hiszem, de sexpartnernek talán megfelelek továbbra is.

-         Komolyan képes lennél rá ma is.

-         Miért, te nem azért akartál kivinni?

-         De, azért is, meg a hangulatodért is.

-         Amint látod, rendben vagyok, remek hangulatban, tényleg nincs bennem egy szikrányi harag sem, szemrehányást tenni nem óhajtok.

Ernő ezt már elhitte és gombolta ki az asszony blúzát és kereste a mellbimbókat kedvére, egészen átadva magát a nemi hatásoknak. Nem tartotta vissza magát, ahogy Rózsája sem, akiben a vágy megint kivirult és vitte magával a férfit, egészen a hálószobájáig. Folyamatosan kerültek le a ruhadarabok, útjelzőként, amíg el nem fogytak. Megint hanyatt fektette az asszonyt és gyönyörködtette minden érzékszervét. Fölé hajolt először a földön térdepelve, és végigcsókolgatta, nyalogatta, harapdálta, melleit, hasát, vénuszdombját, combjai belső bőrét. Rózsika csukott szemmel, forróságban, kapkodó lélegzettel kívánta már a behatolást. Felemelte hát felsőtestét és magához vonta a férfit, hogy az könnyebben felemelkedjen hozzá. Amikor egymás tüzét összeadták, mindent kéjérzetüknek szenteltek. Lassú ritmussal, dörzsölgetve a melleket, ágyékot megfeszítve, hosszan szeretkeztek. Mintha ezer éve ismernék egymást, úgy viselkedtek a testek. Szét, össze, ki, be, valami mámorító hajszával fejezték be a közösülést. Ernő már tudta, hogy így bele fog szeretni a nőbe, aki ennyire hat minden porcikájára. Már nem csak a szexuális ösztöne volt boldog, hanem lelke is. Kinyílt nekem ma is, mint egy illatos rózsa, ez a kedves Rózsa. Nem is lehet nem beleszeretni. Nem kíván hisztis lenni, nem tesz szemrehányást, csak szeretkezik velem, mint egy szerelmes asszony. Rózsika csak az elolvadásból próbálta visszaállítani magát a józanul gondolkodó, cselekvő ember szintjére. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen teljesen levette lábáról a férfi, és lelke is kezdett felé hajolni. Nem szerelmet akarok te butuska, csak testi örömöket, beszélt magában a lelkéhez meggyőzési célból. A szerelem néha erőszakos, fölényes, a partner fölé akar növekedni, és ezt én nem akarom. Hallod lélek! Jó a teste és kész! Ilyen izgalmas, intim találkozásokkal elégedett leszek!

-         Ne haragudj Rózsám, de ennyi volt és mennem kell vissza! – támaszkodott fel Ernő. – Egy új kitaláció felrúgta terveimet. Nem vagyok a főnököm.

-         Sejtettem, hogy fontos valami jött közbe. Ilyen az élet. Menjél, el ne késs! Elég lett volna, ha ideszólsz, és nem fárasztod magad. – vigasztalta a nő.

-         Na, azt már nem! Ebédidő nekem is jár. Te voltál az ebédem. És milyen finom csirke. -  élvezett a szájával is a férfi. – És milyen gyönyörűséges elfáradás. Sok ilyet kívánok magamnak. Majd jelentkezem édes.

-         Itt megtalálsz, vagy a telken.

Így váltak el, minden különösebb lelkizéstől mentesen. Rózsika ennek kimondottan örült. Így cserkészte be a férfit, és ebből nem akart engedni. Az mindegy, hogy mit súgott a lelke. Nem figyelt oda rá. A fürdőszobai tükörben újabb fricskát nyomott a képének. Szeretkezni pedig jó! Nem vagyunk tinédzserek, hogy órákat lelkizzünk! Érted! Nyelvet is öltött a képmásra. Az pedig vissza neki. Meghülyültem talán? Á dehogy, csak a boldogság ilyen virgonckodós. Öröme tényleg magas fokon volt attól, hogy Ernő is szeretkezni vágyott és a nehézség sem fordította vissza tőle. Ez ám a hívogató találkozás. Innentől biztosan tudta, hogy kell a teste a férfinak. Megpaskolta fenekét, megdögönyözte testét itt, ott szeretettel. Melleinek külön dédelgetést adott, csak a tükörkép kapott hideget. Szavakból és grimaszokból egyaránt:

-         Nem érdekel a véleményed, nem számít a magyarázatod, nem jó lelkizni. Szeretkezni jobb. Na de öltözködni sem ártana.

Éppen felvette házi kapkodóját, amikor hallja a kulcscsörgést a zárban. Lánya jelent meg az ajtóban.

-         Szia! Azt hittem ma sem leszel itthon.

-         Miből gondoltad?

-         A tegnapból.

-         Akkor is voltál itt?

-         Igen, elvittem a régi képekből párat, mert az egyik kolléganőm kíváncsiskodott.

-         Hazahoztak a telekről Ilonkáék az este, aztán ma…mást gondoltam. – Most még nem mondom el neki, mégsem.

-         Pedig olyan gyönyörű az idő, hogy öröm lehet odakinn a telken minden pillanat.

-         Teljesen igaz, a tegnapi nap aranyat ért.

-         Bárcsak én tehetném oda ki a székhelyemet. – sóhajtott.

-         Ami késik, nem múlik. Lesz jó idő még a te szöszmötölésedhez is.

-         Adja az ég! Különben azért jöttem most meg, hogy megfűzzelek egy kis színházlátogatásra. Nem lenne kedved eljönni velünk a fővárosba szombaton?

-         Mit kell megnézni?

-         A Rómeó és Júliát.

-         Azt a nyálas, felelőtlen, serdülőkori áradozást. Egek! Na éppen ilyenhez nincs most kedvem.

-         Anyukám?! – csodálkozott a lány, - Nem ismerek rád. Így még nem hallottalak beszélni. Egy művészetpártolónak ilyen véleménye legyen. Nahááát?! Őrület.

-         A lélek bonyodalmai olyan végelláthatatlanok. A test. Az igen. Az tudja, mit kíván, és ha megkapta, lenyugszik.

-         Vagy nem. Felhevülése emlékei folyton kísértik. Ami jó, az jó a testnek, és léleknek egyaránt.

-         Júlia csapdája. Szerelemből ágyba, majd halálba. Gyönyörű, mint ne mondjak. – gúnyolódott Rózsika.  

-         Ez mindnyájunk csapdája anyukám.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés