Életvers-versélet

Nem gondolom, hogy csak magasztos legyen a vers,

Éppen fordítva kellene működnie mindenekkel,

Majd a témája odaviszi, ahova alkalmas lesz,

A kedvetleneket akként avathatja be.

Éppen olyan játékszer, mint az élet maga,

Egyszerre kapunk belőle komolyat és komolytalant,

Hát hadd szóljon arról, amiben az alanyok véreznek,

Vagy örömükben szerepeket cserélgetnek.

Ha a létnek nem sikerült felmagasodni,

Akkor nem a verstől kell az erkölcsi nagyságot várni,

Legfeljebb társa lehet néha boldog, boldogtalannak,

Kívánt lelki összecsendülés a magányban.

Egyszerű megérintés a hétköznapokban,

Remélem, hogy kicsit segédeszköz a feloldódásban,

És nem felzaklató, gondot növelő szószaporítás,

Amelytől terhesebb lesz a mindennapi láz.

Egyszer talán a sok enyhítést adó líra,

Az összes műforma bekerülhet a létalapokba,

Mint a mindennapi kenyér lesz besorolva feltétlen,

A létfenntartó szükségességnek jegyében.

Olyan egyensúly keletkezhet a világban,

Amelyben senki sem lesz a paradicsomból kizárva,

Egyenrangú élettárs lehet az összes alkotással,

Mert testnek és léleknek válhat majd javára.

Ha a monetáris húzná a rövidebbet,

Vagy a háborúskodás húzódna legtöbbször útszélre,

Nekik kellene könyörögve a lírikushoz szólni,

Hogy néha engedjék őket is rosszalkodni.

Hogy akkor a fejlődés összezsugorodna,

Mert a bohém alkalmatlan a hasznos találmányokra,

Miközben tudjuk az egyféleség szemérmetlenségét,

És a felfedezések érzelmi igényét?!

Már megint az utópiás pohárhoz nyúltam,

És bódultan a rózsaszínű fellegekbe bámultam,

Pedig nincs is időm ilyen áldatlan álmodozásra,

Mert a por nem indul most sem öntisztításra.

Születésnapi merengés

Szeretete mendegél verseken,

csoda mód felvidít gyermekeket,

Mariska, Marci, Pannika nevet,

hiszen az Óperencia emel.

Király lehet benne a kis bojtár,

a Kiskunság végtelen színfoltján.

Varázsfurulya táncoltat vígan

répát Elek apó soraiban.

Tán a malom sem járatlan nála,

ugyanúgy a három gólya lába,

akiket fészkük mindig visszavár,

a tavaszi indulat pitvarán.

Erdők, virágok, ünnepek élnek,

állatok, gyermekek tereferélve

szövik a mesevilág fonalát,

hogy a képzelet oldjon sorscsapást.

Boldogtalan időt színpompába

merítsen a kard ékes csorbája,

és sárkány se éledjen nyomában,

mert járt a háború borzadálya.

Bizony menedék volt sok szép mese,

a költöző madarak éneke,

a valóság zord talaján járva,

a klórgázban fuldokló világban.

Ő a csúfból is szépet varázsolt,

akárha nehézsorsban harácsolt,

akár eltévedt az utak porán,

sok vándorló ember útja során.

Telt múlt az idő; ahogy mesélte,

de itt maradt közöttünk emléke,

elringatva olykor mindnyájunkat,

és akkor az érzés kitárulhat.

Télben

Hó szállingózik a lányka kezére,

csillag mintás pehely pillog szemében,

pirinyó boldogság repíti kedvét,

belelkesítve  a téli zsigerét.

Répát keres elő a pince mélyből,

mert szívében egy hóember felé jön,

és nyomban helyet kér a havas tájban,

hogy majdan dér késztesse maradásra.

Téli dal

Pirinyó hó csillaggá vált,

hívta lányka pillantását,

amint dér ült peremére;

de egy répa rossz szemmel nézte,

retket, mogyorót szórt föléje,

és vihogott vidám zöldséggel.

Verslábon

A reformkor hölgye krinolint öltött,

a hentes ellenben krinolint töltött,

én pedig velük az időmet töltöm.

Vörösárú, és vörös macskamedve,

a krinolin és panda talányneve,

amíg a csengő valósat nem jelez.

Leesett, mint tantusz a kicsengésig,

alacsony lapát a nyelét cseréli

magasabbra, mert így tud színre lépni

egy mélyről kirobbanó nevetésnyit.

Ellenérzés

A lapát nem alacsonyodott le

a seprű torz elevenségéhez,

hiába tették mellé szorosan,

nem tartotta magához méltónak.

A csengőig nézett vágyaival,

vörös köd ringatta álmaiban,

hogy egyszer eléri krinolinját,

mely várta édesen a szólítást.

Hódolója bizony több is akadt,

közöttük lebzselt a puccos panda,

és egy folyton acsarkodó agár,

és ki fennen hirdette szózatát,

a folyton zsémbes boldogtalanság,

ám krinolinból nem lesz angyalbáj.

          Vers legyen

Ünnep van bennem is a zaj ellenére.
Valami csendes öröm okozza talán.
Odafordultam bolondozó kedvéhez,
és hagytam magamban izzó indulatát.

Felfokozott megnyugvás érintése volt,
az életjátéknak része ez a vonzás,
ahogy megkívánta testnek igénye ott,
úgy száguld vele léleknyi felajzottság.

Feloldó ellazulás viszi továbbra,
a megfoghatatlan sikkantgatásokat,
hiszen a pillanatnak vége sóhajtás,
múló ünnepből kilépő határozat.

Bizony a nyugalmi ritmus hosszasabb már,
de elégedett lehet a felindulás,
annyi kívánsága teljesült pamlagán,
amennyivel nem fájó az elcsitulás.

A varázslat elillan ám gyors szekerén,
rendezőelvnek folynia kell köznapin,
nem nyújtható hosszan bűvös végtelenség,
bekopogtat időpont, ami fölhasít.

Rezdülésekből értelmi alanyokat,
vágyakból megtért teljesítő egyedet,
kikkel játszadozhat a mindenség sokat,

talán önkéntelen térítőn lépdelve.

     

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés