Unokáim

Nagyhercegnő, kishercegnő, kisherceg

nekem most már az unokáim sora;

három bizonyosság ezt közli velem,

ahogy mosolygásukkal kinyitódnak.

Három különböző hercegség bennük,

három állomás reménnyel pakolva,

három kedves közlékenység életük,

mely három valóságot eldalolhat.

Tündérként és boszorkányként sem rosszak,

a szereplésük akként változik át,

ahogy az érdemesült helyzet hozza;

vagy hogy kedvtelésüket bizonyítsák,

sajátos életkedvet sugároznak,

elhessegetve több gondnyi szorítást.

Örömmel

Második unokámmal elringatón

játszottunk az első lány szülinapján,

bár a dobókocka nem iramodott,

így utolsók lettünk törpök futamán.

Sebaj kérem, a részvétel a fontos,

kislánykákkal menni játékmezőkre,

majd az öröm vidáman begyalogol,

családi-jóízű nevetés közben.

Szeretem a huncutkodó perceket,

és mosolygó órákat bármiképpen,

a családban különösen kedvesek,

amikor plusz járulhat az élethez.

Ünnepek és köszöntők lelkesednek

közös elevenséggel ilyen napon,

nekem így megadják a szeretetet,

és elégedett lesz a szívem nagyon.

Bizony mesébe merültem…

A titkok szenvedélyes homályában,

Mintha szőke fény nyílna sokasodásnak,

Természettel lüktető útvonalon,

Aztán a kibontakozó oldalakon.

Kilenc hónap a mesék világában,

Téltől őszig eltartó nyiladozásban.

Az életes hajlandóság reménye,

Talán ott gyarapszik mesék szerelmében.

Legyen tavaszi valóság majd képen,

Erősödő akarattal az élethez.

Beindult a képzeletem öröme,

És együtt menne a rejtett történettel.

A szem földi ingerekkel meséltet,

Igazi hajnalhasadó regényeket,

Ám a rejtélyes fénysugár oltalma,

Csak hasonlatos a természetrovattal.

Egy ág, két ág majd többnyi elágazás,

És formálódik a későbbi facsalád.

Csemete a tölgyes vagy bükkfajtából,

Esetleg a kényeskedő rózsafából.

Pedig érintse meg a fagy és szél is,

Talán a természet rendelte mértékig.

Majd a Nap melegíti erezetét,

Amelyen begyűjti élete erejét.

Jöhet vihar akárhányszor tépkedni,

De a gyökérzet nem enged már tért neki.

Hajlíthatatlan életkedvvel bírna,

És színképeket fényekkel dresszírozna.

Bolondság vagy boldogság fut köröket,

A lényeg fejlődjön mostantól örömnek.

Mese, mese, meseszép a folyamat,

Merülésem ezért aztán sokszor akad.

Unokaszemnek

Tavaszbemutató virágnyelvvel,

Kinyilvánított méhszerelemben,

Döngicsélő együttható szólam,

Barackfán pipiskedő porzókkal.

Megérintő virágselyem legyen,

Virágporba mártott természettel,

A vonzalom kedvének ürügyén,

Vagy tán boldognyi létnek sűrűjén.

Hadd kívánjam lehetőjét annak,

Mivel feloldódhat könnyes baba,

Kiben építkezhet a természet,

Édesded képeivel reményben.

Minden első találkozásban van,

Izgalom és barátságra hajlam,

Most hát belevezetni érdemes,

A fényekkel ékes színéletbe.

Egyébként is bírja árnyjátékot,

A visszatükrözőn álmélkodó,

Megihleti bensőjét szavakkal,

Az unoka édes csodálatban.

A kis tó apró szökőkútjához,

Odavinni kötelező párszor,

Fény és hanghatása neki való,

Életkedvet bizony felvillantó.

Tennivalókat adó kikelet,

Az unokával is bánj szívesen,

Szemébe fesd be örömeidet,

És a könnyeit ne tömörítsed!

Zápor és zivatar is lehet szép,

Csak ne romboljon semmit lakhelyén,

Szomjoltó maradjon inkább kedve,

Egy életrevalót kívánt rendben.

Nekem nincs álmom

Legfeljebb élettani álmatlanságom,

Mellyel megbirkózom árapálykor,

Főként unokám tanulmányozásától.

Bizony vele álmodni kész gyönyörűség,

Nappal a legvalósabb tünemény,

Felnőttet utánozó nevető függés.

Ha látnád meglendülő szép akaratát,

Amint begyorsít lábmunkát lazán,

Vagy gyakorolja titkos szavajárását.

Ha nem a sírásban tölti ki bánatát,

Mert ismeretlen minden áthatás,

Has vagy fogcsikorgató dacos lázadás.

Kerek szemekkel képes könnyet ejteni,

Mellyel előtte még kineveti,

Az ismerősnek hitt boldog kedveseit.

Persze ringatással űzzük el fájdalmát,

Közben dúdoljuk a bő nyugtatást,

Hogy ez csak felejthető életnyaggatás.

Minek hát a csalóka álomkép belém,

Jobban is szeretem az életét,

Unokám szemében fénylő szeretetként.

Megnézni kívántam

Szonja mosolyát látni jólesett,

Olyan gyöngyözve pezsget ki belőle.

Szavakkal ugyan nem támasztotta meg,

Ám eleven szeme pótolta ezt.

Szégyellősen bújt mamája mögé,

De kacagása bugyborékolt gyöngyként.

Elégedett és boldog arcot láttam,

Szép örömét őszintén csodáltam.

Kétéves alig múlt el rokonom,

És még babás fények közé sorolom,

Ártatlan színeiben ott a kellem,

Igazi vidámsága megperzselt.

Játszótér hintájából szállt alá,

De nem perelt miatta mamájával,

Lázadás nem feszítette ki testét,

Békés lélekkel nézett mifelénk.

Néha csak szeme sarkából figyelt,

Édes pofa volt az ismerkedésben.

A mama testvére mamás formájú,

Gondolom, ezt nézte szempontján úgy.

Kacérkodó kíváncsiság talán,

Mert a gyanakvó nem mosolyog lazán.

Otthon már hagyta felemelni magát,

A csendes, görbelábú boszorkány.

Igen, ó-lábakat örökölt meg,

Meglehet a dédi génekből terjedt,

De majd kiegyengetés következik,

A szép lányért, ahogy növekedik.

A szakember tanácsát betartják,

Hiszen fontos a nevető nagylányság,

Amiben elégedett lélek járjon,

Akárha tépázó hiúságból.

Legyen csak bátrabb jövője neki,

Hátrányokkal ne hagyjuk töltekezni,

Ne tántorítsa el útjáról semmi,

Főként ne külsőséges jegyei.

Remélem, megmaradhat békéje,

Elégedett mivoltban mendegélve,

Az életszakaszok nehéz sodrában,

Akkor is, ha csökkenne forrása!

Erősödj kislány testben-lélekben,

Kívánok hozzá erőt, egészséget,

Szerencsével párosult folyamatot,

Boldogulást a mindennapokon!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés