Visszapergeti a fény...
Hajnalka elfogadta figyelmet,
Hiszen haraghoz nem fűzött szív-mélyet.
Az unokától elzárni bármit,
Vagy bárkit jó-szándékból nem irányít.
Ha nem így alakulna, majd válthat,
Elterelhet léthez nem kívántakat.
Kinek a lélekfájdalom árthat,
Az inkább a haragvó aurája.
A babázás különben is gyönyör,
Nem gerjeszt szívügyben alantas ösztönt.
Hajnalka így élt meg folyamatot,
Hétköznap vasárnapi hangulaton.
Másfél évnyi lehetőség ebből,
Aztán kellett a léthez pénzkereső,
Vagy többet előteremtő menet,
Mit munkától kapott a rendezőben.
Váltott műszakban a bölcsődésért,
Másként aligha ment a törődésnél.
Ez volt az általános szerkezet,
A szegényes vagy átlagos fejezet.
Nem volt ennek akkor ilyen kódja,
Csak most kér az utód vizslató szókat,
Miértekhez magyarázatokat,
A néha érthetetlen számadatnak.
A társadalmi körülmény képlet,
Bizony nem ismert Hajnalka fejében,
A változás sokszor durva módja,
Neki sem biztató vagy tudott zóna.
Gyermeket vezetni a hit elvén,
Ma valahogy összetört kifejezés.
Nyughatatlanból a megnyugtatót,
Hááát, nem az ünnepnapi lovas galopp.
És mindenki mindenkitől számláz,
Mintha ezért nyúzna a törvényhozás.
A nevető harmadik rendszere,
Mások fejét mossa szemléletével.
Nagykörű beszedés a pénztárért,
És kiskörű, hasznos-képű rendezés,
Vagy annak mondott elvetemedés,
A politikai szótár telepén.
Nekik csurran ebből használható,
A hazafiság érdeme látható.
A berendezkedés hibarésze,
Legyen inkább a mások eredménye.
Hová gondolsz Hajnalka mostanság,
Amikor bekerít lassan nagyiság?!
Tényleg, maradjunk a gyerekeknél,
Velük menetelni szép elevenség.
A bölcsőde kényszer és segítség,
Az élethelyzet része életívén.
Viktor és Hajnalka sem gondolt mást,
Kicsi lányuk bírhat játszó mosolygást.
Homokozó, hinta és társaik,
Majd felkeltik a gyermek étvágyait.
Képessége alakulhat nyomban,
A sokféle játékon puhatolva.
Ment is rendben köznap története,
Néha biz türelmetlen küszködésben,
Ahogy jár szöszmötölő gyerekkel,
És az érthetetlen szülőfélével.
A bokrok alját is megtekintve,
Hosszadalmas lett az út hazafele.
Hajnalka dolgai várhattak hát,
Míg kielégült a kis kíváncsiság.
Akkor még a gyaloglás szokásolt,
Mert az autó tartott távolságot,
Anyagi lehetőségből mérve,
És a fiatalok álma ködfényben.
A tartozásukat bank vezette,
De szép autóra ezt nem tehette.
Lakásra is gyerekkel számolva,
Mármint a befizetést lefaragva.
Lassan illet a hitelhez tenni,
Még egy gyereket vállalásuk szerint.
Volt is hozzá minden jóindulat,
Hajnalka lelke mélyén egy fiúval.
Egyensúlya legyen a családnak,
Legalábbis benne nemi aránnyal.
Igent mondtak a továbbiakra,
Gyarapodáshoz személyi távlattal.
Könnyű vágyhoz szerencse adódhat,
Egy évvel a lejárat előtt fogant,
Ahogy a nagykönyvben megíratott,
Gond nélküli történéssel igazolt.
Természetes kedvre villámcsapás,
Így alakult át mégis a folytatás.
Túl koraszüléssel és bajokkal,
Fertőzéssel az agyi traktusokban.
Vízfejű fiúcska műtétekkel,
Folytatást kapott hosszú edzésekkel,
Kimozgatni a nehézkes csendből,
Lét felé fordítani életkedvből.
Hajnalka fel sem fogta egészen,
Mit mért ki ezzel a gondviselése.
Dacos tudattal védte gyermekét,
Nem látta elesettje gyengeségét.
Orvosi tanácsba kapaszkodva,
Tette, amit mondtak folyamatosan.
A gyermek aztán mosolyogni bírt,
És később ebbe is fogódzott mindig.
Ha fájna, az mást kívánna tettben,
Majd ilyen állapot is keletkezett.
Mindenféle helyzetek adódtak,
És az edzés ritmusát ez hajtotta.
Menekülni a mibe is kéne?!
Jobban kinek a világa tetszene?!
Hajnalka néha józanul gondolt,
Fel-feltett hát kérdéseket csapongón.
Saját gyengeségbe nem bújhatott,
Ha az erőtlen már erőt mutatott.
És megérte a felnőttkort ekként,
Jó, rossz napokkal szövötten életén.
Ki hitte volna el akkoriban,
Szívek mélyén kétségben a látottal?!
Néha Hajnalt is gyötörte bánat,
De az életkedve ebből kilábalt.
Többiekért, feladatért figyelt,
Nem gondolt akarattal nehézkesen,
Azért sem a búval barátkozott,
A nehezebb útnak jobban mosolygott.
Furcsa hozzáállás rendhagyóhoz,
De lelkének fogadható alapon.
Előbb a lélek, aztán a többi,
Változáshoz valamiket kiölni.
Milyen lazaságot, könnyedséget,
Vagy éppen miket hozni közelségbe.
A szeretett száguldozás hitét,
Vagy természetnek átformázott ívét?!
Annyi sínre váró felvetés közt,
Zsongott a lélek napok menetétől,
Lázas folyamatban jár tudatlan,
Ismerőst formázandó akarattal.
A „meg tudom csinálni” hajtása,
Sokat dobolt a benső hallásának.
Az egyensúlyozás kívánalma,
Hajnal anyát többször megszorongatta.
Nem ilyen álmokkal indult régen,
De ezt kapta határozatlan lénye.
Valamiben muszáj határozni,
Hát a kényszerűben így hajlandózik.
Az őszi fények felhőt rángatnak,
Ahogy az élet dacol a halállal,
Végleg elűzni erőtlen hajlam,
Hiszen már tél felé menetel a nap.
Júl.11. Nyaralni kell
Elindult gyerekem szülőföldem felé,
Kipihenni fáradalmai gyökerét.
Lerázni négy év vizsgahegyeit,
Elfeledni kicsit főiskolás jegyeit.
Kiengedni magából a szorításokat,
Melyeket a hétköznapok rásóznak.
Átélheti a kedves vidék nyugalmát,
Megnézheti édes szüleim sírhalmát.
Irigykedek igazából legbelül,
Képzeletem vele együtt oda repül.
Szívem szerint én is ott téblábolnék,
Tétovázva tegnapokon mélázgatnék.
Elmerengnék letűnt idők árnyékán,
Gyerekkorunk izgalmainak tájékán.
Felsejlő képek látomásként hatnak,
Mozgalmas életünk emlékei megmaradtak.
Bokrok sűrűjében seperget két kislány,
Csinosítják házukat, szépítik a lakást.
Melyikük az apa, arra már nem emlékszem,
Zöld levelek eltakarják, mint viselkedének.
Csírái látszanak a családra készülésnek,
Későbbi nagy szerepek leképezésének.
Bojtorján ágyon rongyból készült gyerek,
Vagy pipacsból összeállított bébiremek.
Talán friss kukorica a hajasbaba alanya,
De ez titok, csak apa, anya meg ne tudja!
Játékra pocsékolni a drága kukoricát,
A felnőttek nem értékelik ezt igazán.
Igen, így zajlott, loptuk a gyerekeket,
Ha elkaptak minket ezért, verés is jöhetett.
Serdülőként szégyelltük már ezt a játékot,
Akkor inkább hatottak a sportos mozgások.
Sőt, a fiúkkal fociztam, vagy kártyáztam,
Aztán a felnőttség elején cigire rákaptam.
Az ivás csak ünnepnapokon szédített,
Annyi pénz nem jutott, hogy mindent kielégítsen.
Szertelen voltam én kiegészítők nélkül is,
Akkori tapasztalásom éltünkben kisegít.
Sok merész próbálkozást anyám fájlalta,
Amikor a diófáról, a földre lepottyantam.
Halványan rémlik szomszéd néni sikítása,
Anyámnak kiabálta, a lánya nem áll lábra.
Szegénykém rohant, szólítgatva engem,
Elszédültem kissé, a nagy leesésben.
Hát így történtek arrafelé a játszmák,
Nyári eső után, az árokban mezítlábazás.
Lányunknak ilyesmi nem jelent örömet,
Felnőtt már ő is, a vidék civilizált lett.
Bitumenes utak szegélyezik a házakat,
Létráról szedik a diót, ha betakarítanak.
Bolondos ifjúság előjön még néhanap,
Pedig már érdekesebb van a Nap alatt.
Nekem a szívemben azért itt maradtak,
Nem hiszem, hogy bárkit megbántanak.
Ne figyelj ide, ha uncsinak tartanád!
Juditnak
Olyan voltál nekem, mint harmadik gyerekem,
Aki segített nehéz perceken a létezésben.
Lányom barátnője, kedves természetű leányzó,
Komoly társa gyermekemnek a vidám játékhoz.
Közelgő születésnapodhoz kívánok ezer jót,
Többet névnapodhoz, és tetézve házasságodhoz!
Két hónap múlva te is asszony leszel,
Remélem nemcsak megfontolt, de boldog ember!
Hozzáállásod megértő és türelmes lényre vall,
Aki kibírja a megmérettetést és adódó ricsajt.
Kikerülhetetlen emberi jellemvonás az úton,
Amikor fárad minden menetelő a hétköznapokon.
Nagyjából ismered az életet pró és kontra,
De változások, ismeretlenek hozzáadódhatnak.
Soha ne keseredj el, tudod, a megoldást tárolod,
Ha mélyebbre merülsz lelkiségedben megtalálod!
Képes leszel túlnőni a nyűgös mindennapiságon,
Ha átemel monoton tetteken bölcs gondolkodásod.
Végezd el, mit felvállaltál születéseddel,
És színesítsd a benned szunnyadó új élettel!
Nyugtot nem ad, nyugtot nem kapsz, ezt tudod,
Léted folytatásos harc, akkor is, ha megunod.
Ő majd gondoskodik a napi színesítésekről,
És te feleded, hogy valami nyavalya gyötör.
Nagyon jó lesz, ha maszatos kezével megsimogat,
Nagyon szép lesz, ha kócos feje igényességet riogat,
Nagyon gazdag lesz, ha nevetése békességet jelez,
Nagyon boldog lesz, ha léte folytonosságot eredményez.
Igazán szívből kívánok mindezekhez erőt,
Soha nem múló reményteli sok szép esztendőt!
Találd meg párod oldalán az emberi oltalmat,
De tedd hozzá mindig komoly, kedves önmagad!
Együttesen kiegészítők adódhatnak össze,
Sok gonosz ármányt is romba döntve.
Mert az élet attól virágzik pompázatosan,
Ha az alanyait tett hajtja alázatosan.
Kívánom, hogy találd meg mindig ezt az utat!
Báli emlék
Nagyon régen első bálozónak hívták,
Ahogy Petőfi a megyebálon látta Júliát.
Romantikus lelkű leányzók izgalommal,
Készültek a bálba szoc-reál változatban.
A lányok persze most sem voltak csúnyábbak,
Minden realizmus ellenére izgatottan vártak,
Valami megnyerőt, valami káprázatosat,
Amitől a lélegzetük is rögvest elakad.
Ja kérem a belső remegés sohasem múlik el,
A lélek elképzelése örökké üzemel.
Szerelem első látásra most is arról szól,
Amiről kétszáz éve a lantos úgy dalolt.
Zene, tánc, ismerkedés báli hangulatban,
Legfeljebb más stílusú dal hoz izgalomba.
Külsőségek változnak az idő haladtával,
De az érzelmek úgyanúgy ábrándozának.
Szem és mosoly mindig arról mesél lelkesen,
Vágyom arra, hogy lelkeddel felrepülhessek.
Nem látja könyökön megstoppolt pulóvert,
Cipő sarkáról hiányzó kopásvédelmet.
Lélek tükrét fürkészi ragyogó fényekben,
Választ keres felhevült érzelmekhez.
Ki tud ellenállni vonzás erejének,
Vérpezsdítő dallamok lüktetésének.
Fiú és lány megtalálja közös ritmusát,
Mely szédítő sebességgel utat talál.
Viszi őket örvényes szerelembe,
Csókkal megpecsételt édes gyötrelembe.
Álom és valóság rég összekeveredett,
Holdsugár fénye mi rájuk telepedett.
Szoc-reál kimaradt ebből az érzésből,
Báltündér berepült szívek kéréséül.
Kezdődik a románc csókós szenvedéllyel,
Felejthetetlen emlék lesz az életében.
Mit számít hol zajlott első bál öröme,
Az érzelmek rendszerektől függetlenek,
S nélkülük az élet reménytelen keserv!
Gyűjts hát magadnak szépítő érzéseket!
|