-         Az enyém biztosan nem.

-         Te is eshetsz még szerelembe. A halál pedig majd learatja virágait végül mindenkinél, akarjuk, vagy nem akarjuk.

Rózsika felnevetett erre:

-         Én meg a szerelem, - legyintett – már idegenek vagyunk egymásnak. A halál meg le van ejtve. Nem tud érdekelni semmilyen értelemben.

-         És a szerelem sem tud érdekelni sehogyan?

-         De, test a test melletti formátumban. Vagy inkább test a test fölötti izgalomban.

-         Egek! Te egyre elfajzottabb leszel. Öreganyám így mondaná, azt hiszem.

-         Öreganyád karban volt tartva, nem kellett beszélnie a szeretkezésről. Néha talán sok is volt neki a jóból.

-         Neked pedig hiányérzeted van?

-         Már nincs.

-         Mi az, hogy már nincs???? – kerekedtek el szemei a lánynak. – Történt valami említésre méltó veled?

-         Történt.

-         Titok?

-         Is, meg nem is. Neked muszáj vagyok beszélni róla, nehogy meglepődjél felnőtt létedre, mint a gyerekek, ha itt összetalálkoznál vele, vagy a hangjával. Szexuális életemnek van partnere. Nem olyan régen ment el innen. Igen. Ne csodálkozz már annyira! Te ajánlgattad folyton, hogy keressek magam mellé valakit. Megtaláltam.

-         Akkor jó. Ez örömhír, mit titkolózol.

-         Családos. Csak sexpartnerem lesz. Néha eljön kielégíteni és kész. Nem lelkizünk. Nem fogunk együtt élni. Nem kérek semmit rajta számon. Nem zaklatjuk semmivel. Ennyi. Ha a telken esetleg dolgozni látnád, vagy mások kérdik, akkor megkértem és kifizetem ahogy az szokásos. Értetted gyermekem?

-         Megértettem, amit mondasz, csak fel nem foghatom. Kérdezhetek?

-         Kérdezz.

-         Kiről van szó? Ezt is muszáj leszel elmondani, hogy fel is fogjam.

-         Az Ernőnek felel meg a testem, ő az alkalmas szeretőm.

-         Jesszus! Nem félsz? A felesége kitépi a hajadat, ha megtudja. Vehemens nő, úgy tudom.

-         Remélem, nem tudja meg! – simított a hajába kicsit izgatottabban, – de ha megtudja, majd megvédem magunkat.

-         Ennyire levett a lábadról az a férfi?

-         Én vettem le a lábáról. Ő úriember.

-         Anyukám miket mondasz itt nekem! El-csá-bí-tot-tál egy családos embert?

-         Igen, és nagyon jól tettem. Összepasszolunk.

-         Te tudod. Ha neked boldogságot okoz, akkor majd nem csodálkozom rá az úriemberre.

-         Azt jól teszed. Nem a te dolgod ő, majd igyekszünk Ernővel minél kevesebb gondot okozni a körülöttünk élőknek.

-         Végül is mindkettőtöknek felnőttek a gyerekeik, egyedül az Ilonka néni az akadály.

-         Valahogy úgy.

-         De azért ez nagyon szokatlan még nekem. Kicsit még hadd ájuldozzak.

-         Tedd azt, hogy ne máshol kelljen ezen csámcsognod. A pároddal még úgyis kitárgyaljátok, de tovább egyelőre ne újságold el, ha kérhetem!

-         Kérheted. Megpróbálom visszatartani a kicsiripelőmet.

-         Köszönöm a diszkréciódat! Amikor másképp alakul valami közöttünk Ernővel, majd úgyis jelzem.

Megegyezett egymással anya és lánya, ahogy kell, hiszen nekik azért tudni kell, mi történik a családjukban.

Ernő a családját szerette és elfogadta, főként az édes unokáját. A feleségével sem volt túl nagy baja, csak ellaposodott a szexuális életük, amióta nőgyógyászati beavatkozáson ment át. Hosszabb ideig nem tudtak összehangolódni, már félt, hogy férfiassága is megsínyli ezt a tortúrát, ezért párszor befizette magát gyakorlásért. A nő mindig fontos volt életéhez, és tett is értük lépéseket. Édesanyjától az unokájáig kedvelte őket. A feleségét szerelemből vette el. Eddig nem zavarta össze semmiféle jobbnak tűnő hölgyemény, mindig tudta melyiket hová tegye érzelmi batyujában. Nem szerette a bonyodalmakat, nem is vonzották a zűrös helyzetek, kapcsolatok. Most van első ízben kavarodás a lelkében. Rózsika egyenessége, alkalmas teste, erőszakmentes viselkedése nagy hatást gyakorol rá. Kívánatos egyvégtében, többször időz el képzelete rajta, mint feleségén. Egek, most csapdát állítasz nekem, ugye?! Azt érezte, hogy Rózsikára sem hatott ő alkalmiként, és ezután bármikor mehet hozzá, sőt boldogságot nyújtott neki az együttlét. És persze neki meg igazi kielégülést. Mit kielégülés, vágyakozást gerjeszt, csak ha rá gondol is már. Vajon ki, vagy mi, a telhetetlenség előhívója? A test, a lélek, vagy mi adja fel a magas labdát? Nem volt kitől tanácsot kérjen. Mint egy szerelmesnek, úgy bolyongott a gondolatvilága időnként. A szexualitást mindig természetes velejáróként kezelte, férfiként hozzátartozónak tudta, amióta az ösztönei beindították. Igazából sohasem volt gondja miatta. Most sincs, csak a nő képe változik megindítóként, ezért kénytelen belegondolni a változtató körülménybe. Egyszerre kettő nő, csak valameddig lehetséges, bár Rózsika semmilyen hangon sem jelzett elvárást, igényt. Persze tudta is, hogy kit csábít el. Ilonkáról ezt nem lehet elmondani, sőt vele erről beszélni sem ajánlatos. Egyedül kell tehát eldöntenie a hogyan tovább-ját. Most még nem akarta, ez csak amolyan célra-tartó tervezési fázisnak mondható tünet. A feleségét megbántani sem óhajtotta, aki mintha gondolatolvasó lenne, belecsörgött a lezáratlan felvetésbe:

-         Ernő mit szólnál egy kis kultúrához? – Ilonka hangja kedves, invitáló volt. – Kaptunk a cégtől lehetőséget színházi élményre. Ingyen mehetnénk, vagyis a cég veszi meg a jegyeket csoportosan, nekünk pedig repiként kiutalja, átengedi.

-         Van még reprezentációs maradéka a cégednek? – csodálkozott el Ernő. – Hát ez dicséretes spórolás. És rám engedi költeni? Az még dicséretesebb. Na ilyet, az enyémtől nem remélhetsz.

-         Éppen azért kellene legalább ezt kihasználni.

-         Legyen.

-         Akkor a kettőnkét megigényelhetem?

-         Igényeljed.

-         Akkor csaó! Este majd találkozunk. – Ilonka letette

-         Csak azt nem mondta el, hogy mit nézünk meg, és mikor. Na mindegy, gondolom nem mára vonatkozik. – mondta még hangosan, ahogy tette le a telefonkagylót.

Viszont így Rózsikának sem tudnék biztosat mondani, így marad holnapra a közös, micsoda is (?), megbeszélés, közös ülés, vagy szerelmi vágta, vagy lehet, hogy csak találkozás. Mindenesetre vele pedig kell szót váltanom legalább, ha más nem is jönne össze, bár a gyakorlat éppen mást mutat, hiszen eddig beszédből volt a kevesebb közöttünk. Egek! Csodálkozott bele a tényekbe. Tényleg ritkaság számba megy ez az én babám, aki nő létére nem várja a széptevést, az ajándékokat, a teljes figyelmet. Tényleg, ütött homlokára, holnap pedig valamilyen kedvességet nem ártana vinnem neki. Azt sem tudom, mit szeret. Olyan nagyon a lakásából sem láttam sokat. A rózsás mellei mindent felülmúlnak. Ernő, Ernő, te a vesztedbe is rohanhatsz így!

Rózsika a temetőbe néha kijárt, bár lefedett volt férje sírja és nagy gondozást nem igényelt, de pár szál virággal meg szokta tisztelni. Nem érzett akkora kényszert, mint a halál bekövetkezte után, ám most valami kivitte a sírhoz. Nem látott rajta semmilyen hibát, semmiféle szokatlant, ahogy körbejárta. Selyemvirágait sem lopták el, de melléjük tette a frisseket. Szerette a temető csendjét, nyugodtan lehetett emlékezni, elmúlt időkön révedezni. Most mégsem merengett a lelke, ahogy szokott, hanem a jelen mozgatta képeit. Már ez sem a régi hangulatú, ugratta magát lelkületében és mosolygott abszurditásán. Minek jöttem ki, ha hülyeségek jutnak eszembe?! Ne haragudj apukám, de megcsaltalak, és nagyon élveztem a helyzeteket! Biztosan megérted ezt te is, hiszen az élet egyszeri, és adományait el kell fogadni. Ernő adatott most nekem, aki egy szalmaszál a létezés öröméhez. Szeretkezni jó. Veled sem volt ilyen csodás, mámorító. Semmi baj, csak jelezni akartam önzésemet. Vele minden testi érintkezés újdonság. Nem szeretnék hülyén megérkezni hozzád, ezért még tanulmányozni fogom párszor a fogásokat. Remélem emeltszintű oktatásban lesz részem, aztán közös részünk. Ez van, ne csodálkozz, ha még ritkábban látsz itt. Jön a nyár, és a telekkel is lesz dolgom, úgy hogy Isten veled, és mint aki jól végezte dolgát, a temető kijárata felé indult. Sétálva tette meg az utat a kapuig, ahol összetalálkozott egy régi kolléganővel, egy régebbi munkahelyről. Üdvözölték egymást, és szóba elegyedtek:

-         Hallottam, hogy a te férjed is már itt nyugszik. – Rózsika természetes hangon beszélt. – Úgy látszik, nekünk ezt hozta a sors. Fel tudod dolgozni?

-         Valahogyan, nehezen, hol ilyen, hol olyan napom van, pedig már letelt a gyászévem, de időnként még álmodok vele.

-         És már nyugdíjba vagy?

-         Nem, még egy, vagy két évet foglalkoztatnak, mert a tapasztalatom jó a cégnek. Nem is baj, legalább ott kikapcsolom magamat.

-         Oda tudsz figyelni a rengeteg számolásra, könyvelésre?

-         Oda. Ez egy szerencsés tulajdonságom. – mosolyodott el a kolléganő. – Talán ezért tartanak még igényt rám, mert tudok koncentrálni, és hibamentesen könyvelni.

-         Használd is ki akkor ezt a lehetőséget, még anyagilag is srófold magadat felfelé, hogy minél több legyen a nyugdíjad!

-         Ehhez viszont nem vagyok alkalmas tolakodó. Azt hiszem velem ezért is jól járt a cég, mert nem szónokoltam anyagiasságomért.

-         Pedig, hányan vannak, akik felhívják a figyelmet önmaguk támogatásáért. – Rózsika úgy beszélt, mintha tapasztalata lenne ilyen ügyekben. – Szerintem jól is teszik, ha már ezt a rendszert alakították ki az okosok.

-         A pénz az Isten. Igen, mindentől fontosabb elsőségben, a legtöbbször megjelenő igény.

-         A pénz sohasem lesz politikai elítélt, pedig érte, miatta történik minden baj.

-         Erről a filozofikus oldaladról nem is tudtam Rózsika.

-         Magam sem, csak nekem már több időm van ezen is törni a fejemet.

-         Látod, minden rosszban van valami jó is, legalább felvilágosult leszel.

-         Megvilágosult bölcselkedő, aztán a végeredmény mindig ugyanaz marad.

-         A lányodék jól vannak? Nem lesz unokád? – fordított témát a kolléganő.

-         Jól megvannak hál Istennek, és egyszer csak lesz utód is, reménykedem benne!

-         Nincsenek elkésve semmiről.

-         Tudod te is, hogy mások lettek a körülmények, a lehetőségek, a munkahelyi elvárások.

-         Tudom hát. Kicsit mindenkiben ott a tanácstalanság.

-         Miközben a biztonságra vágyakozik. Elég furcsa világ. Mintha folyton ellenkezni lenne a természetes hozzáállás. – Rózsika legyintett véleményként ehhez.

-         És veled minden rendben? – Kíváncsiskodott a kolléganő. – Férfi ügyben te is tovább ellenkezel?

-         Már nem vagyok olyan szigorú. – Mosolyodott el Rózsika. – Revideálom eddigi fafejűségemet. Az élet velük együtt kell, hogy szép legyen. Most mondtam el neki, - mutatott a férje sírja irányába, - hogy meg fogom csalni.

-         Na, ezt örömmel hallom. Kigyógyultál a görcsös ellentmondásból.

-         Legalábbis új élményeket magunkhoz engedni nem árthat meg, úgy gondolom.

-         És van már kiszemelted? Ha nem vagyok túl indiszkrét.

-         Van ám, csak mindnek van párja, és úgy már nem olyan vonzóak. – Rózsika nevetett a saját sületlen mondatán, mert a való még titok maradhat a nagyérdeműnek. – És te találkoztál szebbel, jobbal, azóta? – Terelte el a szót magáról.

-         Nem volt erőm így nézni őket, az, az igazság.

-         Túl sokan vagyunk özvegyasszonyok.

-         És túl sokat várunk az egyébként is túlterhelt, erősebb-gyengébb nemtől.

-         Nem tudom. Kicsit kiábrándult, kicsit finnyás, kicsit másként nézi egymást a két fél, az biztos. A hagyományos szerelmi házasság átalakulóban. Élettársi kapcsolat a szabadság érzésének megtartója. Finom kis csapda, vagy finom kis kibúvó, nem tudom eldönteni. Mintha a felelősséget nem írnák alá a felek. Furcsa nekem, vagy hasznos nekik? 

-         Lehet, hogy ők teszik jól. Nem kellene egymást, a világ érdekei szerint ráncigálni. Hogy kinek, mit muszáj véghez vinni ahhoz, hogy minél több kacatot lehessen begyűjteni.

-         Érvényesülni kell mindenáron, nagyokat álmodni mindenáron és letaposni a gyengébbet mindenáron, mert csak akkor fizetnek meg. Na, de ne hagyjuk, mert ettől még okosabbak sem leszünk, én azt hiszem, inkább butulunk tőle.

-         Háát az önzés csúcsokat javított biztosan, aztán az adakozást várják mégis a szegény embertől. Ez is olyan furcsa nekem. – A kolléganő komolyan beszélt. – Aztán megsértődnek, elítélnek, ha nem vagy eléggé jótett lélek. Ebben az országban több a rászoruló, mint a tehetős, de csak álmodj nagyokat. – ő is legyintett most.

-         Túl sok értelmet nem kell keresni a hangzatos jelszavak mögött. Egyik jelszó annyi, mint a másik, csak most nem a fekete bárány találta ki.

-         Na jó Rózsikám, örülök, hogy találkoztunk, hogy így megbeszéltük a világ dolgait, összevisszaságát vagy csak a saját kínjainkat! Mennem kell tovább, mert nem lesz belőlem így még énekes koldus sem. Minden jót a továbbiakhoz, a partnerséghez!

-         Köszi! Neked is legyen szerencséd vidámabb napokhoz, és eltartani képes nyugdíjhoz! Ne dolgozzál hiába olyan figyelmesen.

Mindenki ment a saját dolga után a kis terefere után. Rózsika nem szokott kitérni a régi munkatársak elől, bár egyre kevesebb az efféle találkozás is. Jellemző, hogy éppen a temetőnél akadnak egymásba a legtöbbször. Vagy a szegénység, vagy a jobb sors választ el már a beszélgetéstől embereket. Kávéházi habos zsúrok a nagyságos asszonyoknak talán majd a jövő zenéje lesz. De minek? Igazi jó közösségek, akik egymást is segítik, csak az eldugottabb vidékeken, kicsit távolabb a civilizációtól akadnak esetleg, de hát az is szegényebb kategória. Minek töröm megint ilyen idegenszerű témákon a fejemet? Milyen kár, hogy nem tudom, Ernő miként vélekedne ezekről a dolgokról. Sóhajtott. Talán sohasem fogom megtudni, mert …., miért is? Sírhatnékja támadt. Egek, mi történik velem?

Könnyei kigördültek arcára, nem győzött zsebkendő után kutatni. Na ez már a lélek keserve, vagy kezdek belegabalyodni a saját ellentmondásomba. De hát ez nem olyan nehézség, amiért sírva kell fakadni. Hallod e te Rózsi néni, nem most kellene visszasírni az akármit is! Előbb gondolkodni, aztán cselekedni a józan felnőttség iránya. Nem ám durr bele, és utólag siránkozni a történtek miatt. Ki akar siránkozni? Én biztosan nem! Ezek csak olyan önkényes, tolakodó cseppecskék, a tudatlanabbjából. Különben is örülhetsz, hogy még valaki hozzád ér, hogy rád csörög, hogy figyelmet szentel neked. Kezdesz nehéz eset lenni. Na azt már nem! Vitatkozott a benti tükörképpel, de fricskát nem adhatott neki az utcán. A világ nem a te kedvedet keresi, tehát neked kell benne meglelni a kedvedhez valót. A másik megszívlelendő jó tanácsom az, hogy próbálj a többségi társasághoz simulni, mert a tüskéseket úgysem bírja. Esetleg legyen annyi erő benned, hogy tüskésként is életképességet mutatsz! Nem fognak érte megkedvelni, de ellehetsz ilyen vonásokkal is. Ez a demokrácia kérlek, amikor a sorból kilógókat, már nem akarják fellógatni. Hű de remek filozófia! Megtapsoljalak Rózsi? A mozgatóerő pedig ugyanaz marad, hát próbálj meg nyerni a lottón! Most éppen alkalmas összeg állna rendelkezésedre, és gondolkoznod sem kellene többé egy percet sem, csak vágyaidat sorolni, amit teljesítenének is, ha fizetsz. Egek! Hogy te milyen földhözragadt tudsz lenni! Nem is vagyok tovább vevő a szövegedre! Még jó, hogy megint egy ismerős közeledik, és vele értelmesen beszélgethetek. Ám az ismerős csak köszönt, és ment tovább. Na tessék, ilyen a demokrácia! Meg kell elégedned a saját képességeddel, a saját társaságoddal, vagy keressél magadnak tetsző, tágabb közösséget, pártos társaságot, ahol puszi pajtásokat nyerhetsz. Látod mennyi variáció? Színes ez a világ, és mindenki találhat benne jelleméhez, egyéniségéhez alkalmas bármit, bárkit. Gondolatait a hazaérkezés állította le, mert alig mosta meg kezét a fürdőszobában, és a tükörképhez sem szólhatott, a telefonhang hívogatta.

-         Tessék! Itt Rózsi a másodikról.

-         Édes vagy. Itt Ernő a zűrzavarból. Legalább a hangodtól kicsit megnyugszom.

-         Miért vagy nyugtalan kedves… partnerem? – nem akarta mégsem kedvesemmé tenni.

-         Mert nem tudok eljutni hozzád már a héten.

-         Ezért nem kellene nyugtalankodnod. A mi korunk…

-         Jaj! Ki ne mond tovább! Tényleg leszokhatnál róla! Kérlek szépen!

-         A kedvedért megpróbálom visszafogni realista hangzóimat.

-         Hálás leszek érte, ezt megígérhetem!

-         Ki fogom belőled csiholni, ha megfeledkeznél róla!

-         Helyes! Akkor a jövő héten keresni foglak ez ügyben is. De most mennem kell másfelé.

-         Értem! Vannak körülötted mások is már.

-         Igen, a viszontlátásra!

-         Most kellene játszásiból felidéznem valami mámorítót.

-         Igen, de le kell tennem, sajnálatomra. – és le is tette, bármennyire mást szeretett volna Ernő.

-         Szia Szerelmem! – kimondta a süket hallgatónak a titkot Rózsika.

Megint kicsordultak a nemkívánatos könnyek, de nagyon gyorsan letörölte őket kézfejével, és tárcsázott egy számot a készüléken. Kicsörgött, aztán fel is vették:

-         Igen, tessék!

-         Szevasz gyermekem! – ismerte fel lánya hangját. – A jegyek miatt telefonálok most. Elfogadom a színházi meghívásodat, ha még nem késő.

-         Szerencsédre eddig még más sem tudott ráérni, így a tiéd. Gyönyörködhetsz a Rómeó és Júlia szerelmes történetében. Csak aztán meg ne sirasd őket a végén! – nevetett fel.

-         Kizárt dolog, az én cinizmusommal.

-         Láttam én már karón varjút!

-         Tényleg???! – csodálkozott művileg Rózsika. - mert én még nem láttam ilyen szörnyűséget.

-         Akkor majd figyelmeztetlek, amikor bemutatnád, netalántán, egyszer valamikor, valamiért.

-         Tedd azt gyermekem!

-         Majd ott a színházban adok zsebkendőt felitatni könnyáradásodat. – vihogott a lány.

-         Jobb lesz, ha egész törülközőt hozol magaddal. – Rózsika vette a lapot.

-         Rendben anyukám, akkor a szombati viszlátásig ne sírjál!

-         Úgy lesz, ha te mondod. Addig is puszi.

-         Csaó!

Letették a telefonkagylókat, és Rózsika kissé magához térve, megnyugodva a fürdőszobai tükörhöz vitte gondolatait. Na ugye, nincs izgalomra semmi ok. Az élet szép. Talán nekem kellene megszépülni hozzá. Lássuk csak, mit lehet javítani itt, ott a tükörképen. Elsőnek egy új frizurát, új színben kellene kipróbálnom. El is megyek a fodrászhoz. Tényleg, jó ötlet. Megtépetem egy kissé és szőkítettek rajta. Arcmasszírozást pakolással, frissítéssel, dekoltázzsal a kozmetikát is felírom szépészetnek. Nagyon jó. Valamilyen új ruha sem esne rosszul, cipővel, táskával, kiegészítőkkel. Legyen a gyereknek is meglepetés, ha már párszor letolt az elhanyagoltságomért. Ki fogok nézni valamivel jobban, mint most. Úgy legyen. Holnap akcióba kezdek az ügy érdekében. Vidáman térhetett nyugovóra a betervezett és kivitelezhető másnapokért. Talán álmában is készülődött, mert sikeresen összegubancolta lepedőjét reggelre. Na, ilyet is régen követtem el. Ez jelenthet valamit, mosolygott orra alatt, és felhívta a fodrászát, hogy mikor tudná fogadni. Megbeszélték. Aztán kozmetikust keresett bőre egyengetéséhez, és talált. Bejelentkezett. Eddig oké. Most pedig vásárlásra fel. Előbb a divat szerinti és koromnak is (Jaj Ernő, bocs) alkalmatos darabot kellene megtalálnom. Ment minden rendben a vágyak szerint, egészen a színházi napig. Elégedett volt mindennel, az, az igazság. Amit lehetett kihoztak belőle az ügyes kezek, szemek, így öröme is teljes volt. Amikor gyermeke meglátta, megállt kerek szemekkel, és anyukám felkiáltással összeütötte kezeit, és mondta ki:

-         Arról azért nem volt szó, hogy nővéremként mutassalak be.

-         Annyit azért nem öregedtél pár nap alatt gyermekem.

-         Micsoda átalakuláson mentél át. – csodálkozott tovább a lánya.

-         Ennyit tesz, ha értő kezek simogatnak rajtunk.

-         Gratulálok a belátásodnak, a bátorságodnak a fiatalító kúrához, és öltözékhez.

-         Na ennyi, és indulás, mert lemaradunk a lényegről, ha sokáig itt csodálkozunk.

A többi megbeszélni valót útközben kitárgyalták, ahogy kíváncsiságuk hajtotta érdeklődésüket. Időben megérkeztek a színházhoz, még a toalettnek is áldozhattak perceket, hogy legalább a tükörbe belenézhessenek, vagy kezet mossanak. Ahogy kiléptek onnan, szembejön velük Ilonka és Ernő többekkel együtt. Ilonka szegezte nekik a kérdéseket:

-         Nahát! Jól látok? Rózsi te vagy az? Ti is az előadásra jöttetek?

-         Úgy tudom, hogy igen. – Válaszolt Rózsika vidáman.

-         Hogy milyen kicsi a világ, - örült meg nekik Ernő – legalább nem unatkozunk!

-         Ernő! Ide nem unatkozni járnak a látogatók. – Ilonka kicsit felcsattant.

-         Azt előadása válogatja. – Ernő le sem vette szemét Rózsikáról.

-         Látod apukám, Rózsika ad magára, készült a bemutatóra, nagyon csinos lett.

-         Látom bizony, és csak helyeselni tudom!

-         Ritkán adom fejemet újításnak, de most eljött hozzá a kedvem.

-         Nagyon jól tette a kedved. – Ernő megbabonázott módjára nézte Rózsikát.

-         Akkor jó szórakozást nektek a műsorhoz! – fogta meg férje karját Ilonka. - Menjünk a többiek után Ernő, mert lemaradunk, ha itt töltjük az időt beszélgetéssel.

Szinte elvonszolta a boldogságban úszó férjét a hölgyek társaságából.

Aztán odabenn érte csak a meglepetés Ilonkát, mert egymás mellé ültette őket a jegyük, mégpedig véletlenül úgy, hogy Rózsi és Ernő vállát összeérintette. Nem lehetett ezen már változtatni, mert az első felvonás elindult. Karfára könyökölve Ernő még közelebb jutott szexpartneréhez, aki nem húzódott el tőle. Ez természetes érintkezés ezen körülmények között. Ilonka furcsállotta az egész helyzetet, főként azért, mert bosszantotta Rózsi felújított külseje. Határozottan tetszetősre sikeredett a „nyugdíjas néni” megjelenése, így nevezte el magában mérgében. Ő a kicsivel fiatalabb, és mégis háttérbe szorult, a másik divatossága miatt. Rózsit is meglepte a találkozás, de nem fejtette ki, és örült is lelke, hogy így alakult. Biztosan ezeket a sorokat vidékiek kaphatták, de tudtukon kívül. Na és, legalább tényleg nem kell elveszettnek érezni magukat. Rómeó és Júlia története vidékieknek sem árthat meg, pláne ilyen felfrissített változatban. Akárcsak én, újdonságként élheti meg a környezet. Legalább a sírás elmaradhat. Fiatalosabb inkább és nem lelket megrázó töltésű számomra. Nagyon jó ez így. Kár, hogy Ernővel nem súghatunk össze, vagy ha igen, csak zajosabb pillanatban, de akkor is észrevétlenül. Majd ha ő kezdeményezi, így döntött Rózsika. Elüldögélek itt mellette szívesen, ha ezt hozta a véletlen. Sírhatnékom egyáltalán nincs, az a még jobb az egészben. Talán, mert teljes beleélést most nem tud kicsikarni belőlem, főként, ha máson jár az eszem. Milyen máson ember, hát ezért jöttél el? Élményért, és mert el akartam terelni a figyelmemet. Mindkettő sikerült. Ernő sem búslakodott a két asszony között ülve, olyan természetesnek vette ezt a helyzetet. Neki jár az, amiben nincs számára hátrány, nehézség, elutasítás. Maradhat így minden az idők végezetéig. Hagyjuk meg hőseinket ebben az állapotban virulni még, mert tudjuk, hogy igen is a kor megteszi a maga visszavonásait, a képességek csökkentését, de mi a leépülésig nem megyünk most el. Legyen csak szép korban részük, amíg tudnak érte tenni, adni, áldozatot hozni, szeretni!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés