Levél mindenkinek

A gyengeelméjű gyermekem is kapott

a miniszterelnöktől levelet ahhoz,

hogy konzultáljon szociálisan,

legyen érthető hozzászólása.

Ezt én is bírnám kisebb horderejűben,

ilyen lehetne saját életterület,

ami abban megfelelne neki,

arról nem is kéne levelezni.

Nemzetsorsot megbeszélni lehetetlen

vele, a szó kevésnyi az értelemben,

de tőle tanultabbak sem értik,

miként lehet futamba beférni.

A kormányzat köreiben kész válaszok,

már nem ismeretlenek a vonalkódon,

de mit ér a másfajta gondolat,

többségi elméjű szónokoknak.

Nem sokat...

2013.nov.4  

Hivatali útvesztőben

Bosszantó helyzet, sértő levéllel

a friss hatóságtól kőkeményen,

amiért ők önkényesen tettek

bele listájukba figyelmetlen.

Nem kértem bizony oda magamat,

sőt, szóltam jóhiszemű szavakkal,

személyesen bejelentve a tényt,

tegyék múlttá a listán szereplést.

Új hivatal tévedését látom,

eljárásuk egy újabb rémálom,

mintha süketeknek mondtam volna;

másik hivatal vett korral sorba.

Nyugdíjjal kell boldogulnom immár,

de nyugtot lelni gyanúik után

nem is olyan könnyű határozat,

mint hivatal teszi hatásosan.

   Ha én miniszter lennék...

Csak fikció e pályamunkához a hely szelleme,
hogy hatékonyabb, elégedettebb életet segítsen.
Kiindulópont legyen az ember mit is szerethet,
és az egyéni elképzelése miként működhessen.
Átlag állampolgárt vegyünk megfelelő ismerettel,
felnőttéválása legyen az elinduló helyzetben.
Tanulása általában megoldható sok intézményben,
felsőoktatástól a munkaügyi központig terjedten.
Hitel és támogatás is felvehető a cél érdekében,
aztán a munka világát kell keresnie reménnyel.
Kedvét nem elvenni lehetetlen feltételekkel,
hiszen ez az első buktató a megmérettetésben.
Amit óhajt a megrendelő vagy foglalkoztató,
az igaz legyen, mert kezdőnek fontos útmutató.
Kapaszkodóját ne vegye el hamis pályáztatás,
talán büntethető is lehetne a hazug hozzáállás.
Ellenőr figyelne a csalások visszaszorítására,
hogy nemek között se érvényesüljön méltánytalan.
Az erő fölénye maradjon a ringben elvárásnak,
az alkalmasság pedig elvégezhető feloldásnak.
Kiszűrni persze lehessen a félkész jelentkezőt,
ha ön- és helyismeret híján vállalna neki sem tetszőt.
Mint tudjuk, az igazi találkozás remeket alkothat,
hát törekedni érdemes ezért mindenféle forrással.
Mindenkinek az az érdeke (remélem) hogy ez sikerüljön,
ha fontosnak gondolják a komolyan véghezviendőt.
Kikérdezni tervről, elképzelésről, kitartásról,
hogy odavaló személyt hasznosíthasson a kiagyaló.
Akadályoztatások rossz légkörrel kezdődhetnek,
bizonytalan vezetők a hatásfokon veszíthetnek. (És ne feszítsenek!)
Főszempont a cél, a csapat megtervezett feladata,
hogy idejét és szerencsés képességét ott beleadja.
Éltető megbecsüléssel emelhető az alanyok agyhozama,
mert elégedett, boldog egyén a többiek remek támasza. (Lehet!)
Ha alkalmatlan ekkora elvárásnak megfelelni,
lelkierős társakat érdemes melléje beszerezni.
Hit és bizakodás nélkül itt sem lehetnénk a világban,
nagyon fontos tehát a hibáknak ezen szelektálása.
Erős lélek erős kézben tartja a testet és társat,
de igaz legyen a feladat és a benne alkotó alázat.
Mit, miért teszünk ne legyen becsapós elgondolás,
és tudja a megteremtője, kinek szerez ezzel boldogulást.
Mint egy társkeresés, amikor legalább pár évig öröm a kapcsolat,
majd a folyamatban helyére illesztik a pozíciós adatokat.
Ha nincs célzott alanya a terméknek, az alkotásnak,
nincs is örömkeltésre szerződött hasznos találat.
Leértékelése embernek (országnak) a legrosszabb felfogások egyike,
pedig ehhez nem is kell a monetáris alapú szemlélete.
Lakhatás, közlekedés, jogorvoslat, teherviselés,
rendezett állapotok jellemezzék a közember közéletét, közérzetét.
Kiemelni bárkit pontos ismeretek mellett is meggondolandó,
ha nem várható belőle felívelő gazdasági mutató.
Haszonnal eladni nagyon jól sikerült produktumot lehet,
vagy éppen arra az időre eső, vágyott terméket.
Szerencsés találkozása termelőnek a piaci igényekkel,
pillanat alatt egy egész ágazatot fellendíthet.
A hiba, a kishitű vagy lekezelő szemlélettel kezdődik,
amikor a megfelelést alacsony szinten vezérlik.
Kis nehézség már megakaszthat jó kezdeményezést,
mert a piaci ellenfél "megsegíti" a termék mentesítését.
Kemény megtámadás a napi lejáratások eszköze,
és ezzel lehet vacakolni évtizedekig eredménytelenségben.
A hatalmak játéka is piaci vásáron vehető termék,
eladható vagy sem az éppen aktuális programbeszéd.
Jobb helyeken már kinőtték ezt a gyengécske piacozást,
mert összkép kialakítására tették fel a vezetői szokást.
A hiba önmagától kiugrik úgyis, csak hagyni kell előjöttét,
és nem védelmezni, ha kijavítása valós lehetőség.
Biztos állagnál nem kell felvenni a felénk dobott kesztyűt,
provokációra ugrani nagyon elavult, és fejletlen trükk.
Ami hasznos évezredek óta működik javíthatatlanul,
mint emberi értelem és érzelem folytonérő kapcsolatuk.
Hogy egy miniszternek mennyi lehetősége van összkép formálásra,
talán tekintélye és hozzáállása a jó utat megtalálhatja.
Konkrét hibák menetközben keletkezhetnek, és azokat rögtön,
vagy szemlélettel, vagy manuálisan tisztázni, és nem elkendőzve görgetni tovább. Tudni kell elnézést kérni, nem felfuvalkodottan vakot tettetni, vagy pláne rákenni az elődünk eszetlenségére.
Pénzfüggő javításokat folyamatosan beosztani közérdekkel,
közadóból összerakott felemelő össznépi üdvözléssel.
Az egyén egyedül nem lenne képes még megszületni sem,
hát ezt ne feledje vagyonnal megtoldottan sem.
Sok kicsi adta össze nagyságához az anyagi juttatást,
de nem azért, hogy csalásokkal szaporítson azután.
Törvény és rendelet vegye figyelembe az ország lakóinak létezhetőségét, erőnlétét, ha kipusztítani nem szeretné maga alól a vezethető egyedeket! (Ne fogyassza azt, ami, aki kevés!)
A magyar jókedvvel és bőséggel nagyon sokat elbír viselni,
jegyezhetőek a világban feltalálásai és konkrét tettei.
Nem kellene elrontani hatalmi marakodással pozícióit!
A marakodás ugyanis sok egyéb értelmestől veszi el az időt, a pénzt,
a figyelmet, a tettkészséget stb., amelyekkel alkotni lehetne.
Jobb helyeken erre is rájöttek, és redukálják a megszerezhető hatalomért a választások idejére a csatározást.
Félre lehetne tenni hasznosabb érdekért az ellentéteket későbbre.
Itt lenn így fest a dolog, a gyerekek érdekéért hangtompítót vegyünk fel, ha neki türelme nincs is a várakozáshoz. Tanítsuk meg a szerethetetlent is elfogadtatni mindenkivel kis időszakokra.
Az nem lehet, hogy rosszabb jöjjön a jelenkorban elvesztegetett bizalom miatt. Vegye csak lelkére minden kormány, ha élre teszi magát rendezésben és juttatásban, az összlakosság életfeltételeit. Ha a szülőktől elvárható a meggondolt életvitel mint példa, akkor vonatkozzon az tekintélyt elváró, országot képviselő egyénekre is.

    Nem küldtem el...

Itt maradt a nyakamon e félbehagyott pályázat,
Lusta voltam beleélni magam több kormányzásba,
Most aztán viselhetem az ütött-kopott ruhámat.

Sem elődök, sem a mostani nem emel az égig,
Hát kénytelen itt maradok a föld peremén mégis,
Pedig álmaimban csuda pompa csábított végig.

Kicentizett életképek meg sem jelentek fekve,
Milyen édes álomvilág ringat el kényelmemben,
Így a valóság jobban szembeötlik felébredve.

Nyugodt létet nem érdemel egy lusta lemaradó,
Ki a szabad változásban rosszul alkalmazkodó,
Álljon félre törekvők kapuja elől azonmód.

Aki nem hajt új felfogásnak elegendő hasznot,
Gyengeségét cserélje fennkölt színre vakoláskor,
Mert nem érthető amit tapasztalatlanul ráfog.

Kihajtani szuszt is a bámészkodóból nagy célért,
A jövőbeni jólét lebegtetése sokat ér,
Annak, ki saját nyereségét hajtja bármifélén.

Szabad szél söpör szemünkbe sírásra kényszerítőt,
Csípős hordalék tombol az utakon mindenfelől,
Hisz nyitott lélekkel álltunk változás színe előtt.

Mosdatlan szellemét büszkén szórta nagy dérrel-dúrral,
Sorbanállást kívánt hasznosítható mamelukkal,
Nem számítva másfajta rendezőelvre ezúttal. (sem)

Hogy sokadszor is csak egyféle mozgás hódíthasson,
És képtelen elképzelés labdába se rúghasson,
Ez bizony a többség egyensúlyát elutasító.

Mikor fog bármely kormány bizonyosságot elérni,
Kedves szavazók táborának igényét megérteni,
És egyértelmű többség támogatását megszerezni?
Akkor talán értékesebb vitára lenne lehetőség(ük-ünk).

     Régi szöveg

Történelem kereke is elkopott,
Felvállaltunk mindenféle gyalázatot.
Nem századok kentek reánk csak csupán,
Saját magunk hozzátesszük humán ( csúnyább, husáng? ) vitánk.

Nem élhetünk szorításban örökké,
Érzelmeink félretesszük őszintén.
Maradhasson a családra, gyerekre,
Később jövő, alkalmas ünnepekre.

Felemás az egész világ úgy látom,
Nem kívánja hős lelkedet barátom.
Nem is lenne ezzel bajom, ha látom,
Elférhetünk békén benne, s nincs károm.

Ha megfizet, ha elfogad, értéken,
S ne csak csőddel jelezze a mértékem.
Miért nekem kell fizetni egyén gyarapodását,
Azért mert a számat tartom,
S hagyom akármeddig, nyugodtan állj rám?

Új hatalmak ezt tudták csak kisütni,
Kapitális ötleteik újszülöttek megeszik.
Ám ha gyorsan kinőnek az iskolapadból,
Munkát, lakást elérhetőt, mikor adagol?

Magyarázza akkor is majd türelmesen,
Aki erős bírja nyugton, s csendesen?
Családról csak az álmodjon, kinek kinőtt bölcs foga,
S helyre teszi ezt a mesét boldogan.

Száz év múlva elérheted álmodat,
Addigra már egységesül az építő akarat.
Nagy egyének kitárják a lelküket,
Politikusok meg bevarrják a zsebüket.

Ez a téma végül viccbe torkollik,
Komolytalan gondolattá formálódik,
Akármikor próbálom megfejteni,
Az őszinte polgárságot sem leli.

Keresem, hogy mi lehet a szó mögött,
Csendes séták, lovas pólók, katonák,
Kardéllel tanított polgári jobbágyság,
Vagy csak embertelen állapotú iskolák?

Ezt akarták megszüntetni egyszer már,
Azok akik benne éltek, s megtapasztalták.
Hogy van ez most, én lennék feledékeny?
Időkerék visszaforog az időgépen?

Ez nem lehet, én vagyok csak rossz diák,
Nem figyeltem eléggé a töri órán.
Biztos így van, hiszen hármas a jegyem,
Közepesre tanultam meg a reformert.

Fele igaz, fele hamis meglehet,
De Aradon miért áll a kegyelet?
Gondolatom szeretném elterelni,
Új értelmet a régihez keresni.

Én Istenem de nehéz az embernek,
Kiötölni azt amit a por lep el.
Emberi polgár, vagy polgári ember,
Mostanra már átalakult, ő menedzser.

Egyesíti végre a sok fél igazt,
Lovakból font géppel hódít bús magyart.
Kalkulátort hord magával mentében,
Kiszámolja, a pénz jó helyre ment é el.

Ne csináljon ebből viccet kiskegyed!
Női szemmel nem láthatja a lényeget!
Komoly urak disputája parlament,
Kivülről ne küldjön oda löveget!

Szólásának szabadságát hagyja el,
Örüljön, hogy az ég alatt van még hely!
Fölösleges szövegével zavart kelt,
Nem látja az emelkedést maga, fent?!

Ennyi "érzést" muszáj lesz megfontolnom,
Egy időre csendben leszek, fogadom!
Rövid ésszel úgysem jutnék messzire,
Maximum a világ másik felére.

Azztaa…

Tegnap sziréna, ma harci repcsik zajgása,

És mozgalmas képzetek bekiabálnak.

Égen-földön gyakorlatoznak a fiúk,

Keresgélik tán, merre van a hasznos kiút.

Menekülés vagy mentés lehet a főirány,

Vagy rozsdásodás kivédése invitál.

Nehéz vagy kevésbé súlyos állapotok,

Mit rendelnének el a lakosságnak szólón.

Szívem szerint csak gyakorlatot kívánnék meg,

A kis felerősödött hang inkább ének,

Ha nem követi szörnyűségek valója,

És beszélhetünk mindenről könnyed hangzókkal.

További komoly készülődést hát fiúkák,

A be nem következőhöz is jó munkát!

Közben pedig az fordult meg a fejemben,

Egyszer majdan a lányokkal együtt mehetne.

Talán több szempont jobb és gyorsabb hatást bírna,

Hiszen a női szemek és kezek nyíltak,

És segítőkészen alkalmasak ahhoz,

Mi életre szóló megoldásokat hajszol.

Másodpilóta vagy polgárvédelmi követ,

Fel is emelne lopakodó örömet,

Ösztönön túli csapásokat látna meg,

Így előzést húzna a kárvallások helyett.

Harcon túl…

Európa bírja a harctalanságot,

Bár elégedetlenség folyton lázong,

A szociális tartamok arányától.

Viszonylag friss akaratok indulata,

És a menetelés haszontudatban,

De néha éppen ettől van kárhoztatva.

Meddig viszi a felhalmozás ereje,

Ha közben károkat formáz helyette,

Mit ér akkor az ember koronás feje.

Marsban gondolkodik erős látomása,

Csak minél távolabbi gyaloglással,

Hogy a közelebbit felülmúlja láza.

Hiába a versenytűz az nem hagy nyugtot,

A folytonos mást kívánás duruzsol,

És a sok, a még többel szívest turbékol.

Hogy emiatt lesznek e majd nehéz napok,

Vagy más figyelmetlen ad még alapot,

Az megnézhető lesz a földi honlapon.

2003.jan.27.    Hitetlen vagyok...

Ha egyszer igaz szándék jönne felém,
Együtt mehetnénk nemesebb célok felé.
Ha egyszer valós lenne a kimondott szó,
Talán előbújna tartalmas sorsfaragó.

Nem tudom mi rontja el a szép kezdetet,
Mi viszi tévútra a boldog reményeket.
Az biztos, hogy nem a csöndes akarat,
Mely megmozgat megannyi fárasztó dolgokat.

Hangtalan létrehoz folytonos láncolatot,
S állandóra állítja a megoldó fokozatot.
Talán a törések, a kitörések terelnek el,
Melyekben nincs elég bizonyított értelem.

Sőt, az érzelem sem mutat stabil kapaszkodót,
Melyhez igazítani érdemes lenne egy felvonót.
Nem veszi figyelembe az előtte haladót,
Ahol már felgyülemlet sort adnak az adatok.

Mindent elvetni kissé drága mulatság,
Ablakon kidobott, feldolgozatlan tanulság.
A tudomány sem kezdi előlről firtatni,
Az alapokat, az atomoktól megkérdőjelezni.

Csak a politikai szöveg ilyen firmákos,
Mert mindent a saját érdekéhez irányoz.
Nem engedi magához a tudomány szempontjait,
Nem folytat, és nem talál bizonyított tandíjat.

Annyira egyedi, és annyira okos a létben,
Átrendezi a terepet zöldfülűek zsebében.
Nem csoda, hogy holdudvart kíván maga köré,
És azonnali dícséretét busásan kifizeté.

Kortalan, és függőségi viszonyokat fejleszt,
Rosszabb, mintha valaki kábítószert terjeszt.
Vagy ahhoz hasonló a terminális volta,
Nincs emberfia, kit egyszer le ne tarolna.

Hajrá Magyarország, a jelszó gyönyörű,
De kár, hogy kommunista voltál előttünk.
Most nem tudunk ezért híven befogadni,
Még nem bizonyítottad, értéked újkori.

A rosszaságod előtti idők a mérce szintje,
Amikor szívedben a méltóság ki volt hímezve.
Csak adtál, és nem kértél vissza semmit,
Így lehetett nagy terveket szövögetni.

Alacsony sorsú még tudta hol a helye,
Nem merészelt szólni, meg nem is volt ideje.
Az volt ám a világ, csak dolgozott éhbérért,
Visszahozni ilyet érdemes az újkor küszöbén.

Legyen rangsor újra, hogy ne keverjük össze,
A szezont a fazonnal, s az új módit valami kifejezze.
Akkor inkább maradok álmodozó buta,
S halálomig elkísérhet a nyelvi hibák sora.

S nem buta álmodozó, a nyelvet helyeslően,
De lehet hangsúlyt keresni a kifejezéshez.
Ha belső indíttatás nem működik rangkórságban,
Nyelvhez nyúlhat értelemért hiánypótlásban.

  Természetes hajlam

Mely mozgat örökletes tendenciákat,
Boldogító megvalósításokat,
És nem ártalmas torzsalkodásokat,
Melyet valaki valamiért kiásat.

Az öncél nem elegendő indíték,
Pártos szövetség indul anyagiakért,
Természetellenes készség a vezér,
Hát erőszakot tesz tisztes emberségén.

Belemagyarázza jóindulatát,
A haladás kívánta útirányt,
Mely régóta szolgálaton kivüli elv,
Hiszen gazdagodni kár nélkül illene.

A gyors haszonszerzés ne vezéreljen,
Hogy más általa károkat szenvedjen,
Mert természetes lényünk deformálódik,
És lelkiségünk porig alázódik.

Egészen más az önként adott boldogság,
Az mindig örömet éleszt választottján,
Természete áldozatért nem kiabál,
Nem fáraszt és nem állít fejre kisapám.

Csak lazán, könnyedén inzultál mosolyért,
És megelégszik ha kipróbálod másként.
Minden külön eljárás nélkül is képes,
Felrázni a benned félretett emberséget.

Nagy erőfeszítést a hatalom gerjeszt,
Boldogságot pedig a természetes ember.
Hát kombinálni nem lehetne a kettőt?
Tán ott is emberből készítik a vezetőt.

Mitől romlik látása és emlékezete,
Túl sok a pénz fénye vagy ereje?!
Természetes hajlamát elhomályosítja,
Vagy jól esik felülni a magas lóra?

Magyarok magyarázata mentesítsen magyart,
Mihamarább meglépni magvas magaslatokat!
Magasságos mennyország mutasd magad!
 

Felsőbb osztályba léphet?

Bonyolult és nem betartható nézetek,

Különböző körülményből látott tételek,

Emelnek vagy döntenek le határokat,

Tiltanak meg vagy támogatnak homályosan?!

Akkor és most is működik a szabályzat,

A vonatkozó osztályok jegye változhat,

Nem fontos szigorúan venni ugyanazt,

A felsőbb szinten járkáló lenge huzatban?!

Ott már nincsenek a sarkokban porfészkek,

A pontozók átnyergelhettek az új széllel,

A póráz hosszúságát igényre mérték,

A vonatkozásban maradhat merevedés?!

Szintenként használatos kénytelenségek,

Hoznak vagy húznak hasznot a menetelésben,

Úrias vagy pórias eszmélet éljen,

Vagy lehet öntudatlan a felsőbb feltétel?!

Játékos vagy harcos netán karcos módon,

Lépkedhet magasabb osztályba a gyalogos?

Ezek csak költői kérdések, sóhajok,

Irányt kér az emelkedési útvonalhoz.

Irigykedni vagy igyekezni érdemes,

Vagy egyiket sem felvenni az éheseknek?!

Tájékozódni szeretnék, majd enni is,

De ízletesen készített frankó idillit.

Amilyet festett a jobbreményű ihlet,

A gyengeképességű álmok ellenében.

Ám ilyen az ember formája rendszerint,

Elterelésre kényszerül vágtában megint.

A jobbak nem bírják cérnával a rosszat,

Nem kedvelik a poroszkáló kiforratlant,

Szárnyaikba kapaszkodó veszteseket,

Kik nem képesek hanyagolni terheiket.

Remek felállás az osztályozás elvén,

Izgalmas keresgélések átmossák tervét,

Bizonyos vagy bizonytalan futtatásban,

A látomás mosolyog kínos magányában.

Elefánt a porcelánboltban?

Valaki eltévedt a színes kínálat ajánlatában,

Mint elefánt forgolódott a finomságok hálójában,

Bárhová mozdult összecsattantak fényes porcelánok,

Nem viselték jól az otromba, modortalan ormányost.

Szabadság ide vagy oda, az ilyen maradjon vadonban,

Így tiltakoztak a butácska elefánt hajlandósággal.

Mindenbe beleüti a végelláthatatlan orrát,

Nem kíméli a boltosnak szépen elrendezett polcát.

A bamba állat is érezte nincs a megfelelő helyen,

Ezért kihátrált a csecsebecséket illető nézetre.

Végre felsóhajthatott az üvegpolcnak állománya,

Tovább várakozva az értő vásárló ostromára.

Azonban időigényes és megfontolandó a vásár,

Régiségnek számító boltban csorba lehet a porcelán.

Ezerszer is meggondolják biz a kényes alkudozók,

Hogy melyik stílusirányzatból válasszanak színfoltot.

A nagybani egyezség határozott színeket rendelne,

Nem talál igazi harmóniára a régebbiekben.

Valami kirívó, valami alkalmat adó kéne,

Amellyel oda-vissza patronok robbanásba lépnek.

A nagyagy, szintjének megfelelőt többet is bemutatott,

Patrontárával felhergelve az üvegpolcon mutatót.

Ám a szokatlan felvetésre a boltos nem kapható,

Ebben a környezetben a nyugodalom fenntartandó.

De mégis, akad valaki a vadonból ilyen zavarhoz,

Vissza azzal az elefánttal a kellemetlen szakaszhoz.

Bedobni a lassúfelfogásút talán hasznos lenne,

Forgolódjon közszemlén ő, az állatok rendetlenje.

Úgyis azért indult útra a nagy szabadságnak vágyától,

Hát legyen, mit viseljen vagy mutogasson butaságából.

Pukkantgassa töltényeit a nagybani színe előtt,

A kínos durranásoknak hátrányait vigye el ő.

Van kit állati türelemmel hozott létre a természet,

Aszerint működtetni őt, nem megbocsájthatatlan vétek.

Így aztán a patronok már fellegekig repülhetnek,

Játéktereppé egyengetve a hideg hevületet.

Hurrá elefánt, minden elefánt!

22.12.07 Beszélgetős ritmusban

Ki fog és kivel, miről és kinek,
a jobb, a balnak vagy fordítva készítve?!
remek műsorok víziója jár,
elandalít a csacsogó politikás.

Egészen felfrissít a gondosság,
amivel életünket becsomagolják,
amikor majd új műsorral fűznek,
hogy melyik oldalon több a hadüzenet.

Csodálatos dallamokban szólhat,
árnyalt kigolyózó akarat adokja,
nehogy fűt-fát a másik oldalból,
hiszen teremhet itt bármennyi nótaszó.

Mindenre felkészült csalogányok,
nemzeti színű hétköznapi fohászok,
válságkezelő megszorításból,
kórusművet esetleg fel-kitalálók.

Ilyen kilátásokkal éteri,
az ország imázsát adók megspékelik,
akármelyik oldalból szól bája,
csak hét, nyolc millió lénynek lesz hiánya!!?

            Kívülálló vélemény

Csak annyiban vagyok érdekelt, mint minden állampolgár,
Hogy nem vonhatom ki magam ez élettérből rang okán,
Vagy vagyonnal mögöttem a védelem megóvhatna,
És beszélhetnék zöldségeket bármely pillanatban.

Politikai ideaként a rendszerváltás elfogadható,
De kívülállóként bizony akad benne szívszorongató.
Nem a másság miatt mondom, és nem is keserű a méz,
Nem vártam csodát azelőtt sem, hiszen itt nőttem fel, ez tény.

Perspektívát nem hordozott igazán a gazdagodáson kívül,
Kis körű, olyan pár személyes, ügyeskedőn hevenyészettnek tűnt,
Hirtelen kiszorítani a gondolkodókat, várakozókat,
És szabadjára engedni az erőszakos "piacgazdálkodókat".

Olyan drótkötélen rángatott ki-be rohangáló csiki-csuki lét,
Láthatatlan eredmények bő pénzzel csábított tősgyökérért,
Miközben fejetlen kótyavetye leértékelte a munkát elvégzőt,
Nagyképűn kirúgni, majd "én megmondom ki a jó" a tulajdonomért.

"Ezren várnak a kapun kívül" a jelszó így változott új rendben,
Mintha tulajdonát egyedül magának köszönhetné jobb seregben.
Mitől jobb, hogy bátrabban nem fizet elegendőt, vagy kipenderíthet,
De megszervezni, igazán átgondoltan, komolyan termelni képtelen?

Gyorsan, sokat, kevés bérért, aztán jöhet a dínomdánom egyszer,
De ki vágyott ilyesmire a változtatón kívüli rendszerben?
Az ember, az élet, nem kétéves nyeretlen esetlegesség,
Persze ha lekezelik, ha palira veszik, ha szándékosan így emésztik?

Na nem, az ember nem állat, még ha többeknek tetszene is,
Kik fennhangon olyan finnyásak lettek mások verítékétől is.
Addig jó a szag, míg pénzt produkál a pupák alkalmatosság,
És lehet dobni szabad szellemű elvárásai nyomán.

Öncélú lehet az egyén életfeltételei szabályozásában,
De ország élén visszatetsző a nyerészkedő kormányzat.
Az élet lehet folyamatos boldogság és dínomdánom is,
Ha nem mástól várjuk kiizzadni saját tulajdon kiváltságait.

Az elosztásban tehát bővebben mérni a termelőknek,
Miből tőke alakul keveseknek a bank kezelőjében.
Ennyi év alatt, ha csak egy-egy szférára mértek volna,
Tizenhárom terület már elégedettebb színben pompázhatna.

Számba veszek gyógyászt, pedagógust, mezőgazdászt, utaztatót,
Tűzoltót, kommunikációst, képviselőt, kisvállalkozót,
Ügyintézőt, építőket, és így folytathatóan minden kimaradót,
Ha elhappolni nem lelkesítenék a "versenyszellemű" támadót.

Mókás társulat a jobb vezérelven száguldozó gyülekezet,
Kik mi vagyunk az országban dúló haszonszerzésű trendben.
Állítólag a politikai erkölcs a napi morál része,
Nem távolodhat lakosságot felülmúló messzeségbe.
Vagy mégis?!

           Furcsállom

Demokráciához rendelt parancsok,
Mint kötelesség halmazok,
Most folyton előállnak úgy szabadon.

Ugyanezeket a diktatúrában,
Vérlázítónak találta
Volna a most kiagyalónak szája.

Egész nyájat gyűjtött szabadság elvhez,
Tiporni most azt nem restell,
Hááát elképednem jópofa látlelet.

Kritikátlan új világ ez lesz veled,
Vagy valaki mérget kever,
Vagy ámítások részesévé tesznek.

Tényleg körforgásként tűnik fel –elő,
Évszázadnyi kifejező,
Amint volt helyett nincs jobb szintemelő.

Nem olyan okos hát az emberiség?!
Valami eltérítené?!
Fontosságát a jelen kiélezné?!

Saját érdekeihez állítgatja,
Hogy létét kitágíthassa,
Tudása fölé emeli vágyakkal?!

Valamilyen erőnlét mindig színen,
Ezzel bátorkodik szíve,
Ha eszének híja megérinti benn.
 

          Á, dehogy…

Nem vagyok én olyan zsivány,
Nem számolom fel a hiányt,
Kicsit teszek csak a számládra,
Adjál utat egy kis áfának.

Forgandó adósság segít,
Mindenki lábán átesik,
Fel sem tűnik itt nehézségként,
Hát hasznosítsuk létélményként.

Valamivel, valahogyan,
Minden egyén adakozhat,
Oda-vissza társadalomrajz,
Kinőni a tömeg lapokat.

Próbálkozás siker lehet,
Fellendülő ingerekben,
Amint állományt felkerekít,
És mozgalmat hiány belevisz.

Megkomolyodott életmű,
Ma már erénnyel egyesül,
Rendben-valónak beszámolva,
Az élet forgalmát rácsozza.

Rend a lelke nagyvilágnak,
Hogy tájékozódást adja,
Áfásan vagy respektust nyomva,
Újszülöttnek mihez-tartásban.

Jól van, jól van nagyvilági,
Sikert sikerre sikálni,
Ez a lényeges hozzáállás,
De majd hatódj meg a ráfáznál!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés