2015 Szeptember első napján…

Szeretem őket, az elsőket,

a még szorongón betérőket;

az első tanítási napot,

mely most ilyen ihletet adott,

megidézni sok első pillanatot!

Zsong-bong a lelkem hirtelen,

előcsalva első kincseket,

mint a saját iskolás lázat,

tán a vezérlő tudásvággyal,

vagy a jó együttlétek miatt,

a múlt képe ilyetén bevillan,

a megilletődött unokám,

és izgatott anyukája okán,

kiket szeretetem kísért el a tanévnyitóra.

Kisdiákok lettünk kicsikét,

mit a Himnusz és Szózat kísért

az iskolapadig csendülve,

miközben az elsők feltűntek

lüktető emlékezetünkben...

Szépen

Az élet arcát kisimítani lenne jó,

gondtalanságot kerekíteni föléje,

mint ahogy szerető gyermek old

feszültséget megöleléssel.

Tettem ilyet szüleim örömére bizony,

máskor bolondos boldogan bújtam hozzájuk,

megmaradva gyermeknek titkon,

és ezen együtt hahotáztunk.

Mindnyájan gyermeki tisztasággal éreztünk,

ott nem gondolva a sors akadályaira,

hogy lényegünk miben részesült

a küzdelmek viharaiban.

Sopánkodást nem bírtak találkozásaink,

pedig bajvívásnyi okunk lett volna érte,

léleksértő pakolásait,

és kínzó kiosztását nézve.

Egyszeri létezéshez nem álltunk ellenként,

nem fűztünk haragból gyöngyfűzért bántódottan,

elviseltük képtelenségét,

sőt boldogságra átkódolva.

Most mégis fájdalom kíván káromkodni itt,

vagy csak a szorító düh növekszik ökölbe,

mert a szépen nem bokrosodik,

és reményét is kitörölte.

Ejtőzzél…

Ha elfáradtál, ülj ide mellém,

Talán egy szusszanásnyit pihegjél,

Meghallgatom bármilyen szavadat,

Feszültséged ettől leapadhat!

Ha beszélni sincs kedved, legyen csend,

Felőlem lecsukhatod szemedet,

Oldódj el a nyugalom szívében,

És lebegjél finom melegségben.

Tisztító áramlat simogasson,

Minden pórusodban illatozzon,

Akár tavaszi indulat kedve,

Hogy energiádat felélessze.

Kell ilyen elesettség, azt hiszem,

Hogy belőle új szín kikelhessen,

Miért megerősödni érdemes,

Ha célokat hevít igézettel.

Márpedig pihenés után tettre,

Változatot emberi léptekre,

Egyet azért, kettőt másért kíván,

A nyughatatlan felfedező vágy.

Vagy tenni akarás új tételben,

Mert a lazítás erre késztette,

Frissítő formában mozoghat test,

Folytatódhat a megoldás egyben.

Hadd maradjak érző…

Olyan önfeledt szerelmesféle,

Aki azért ettől el nem téved,

Mert észre sem veszi a gondfelhőket,

Csak bolondos szívveréssel menőzne.

Nem a tudatlanságban merengő,

De nem is fölénybe keveredő,

Inkább az utat járni képes alany,

Kiben nem képtelenség a feladat.

Zűrzavaros hangzást felismerő,

És annak ellenszerét kitevő,

Hogy érzékeny pontok továbblássanak,

Az ismerettel megoldást adjanak.

Olyan hétköznapos megérzésben,

Ünnep kalimpáljon reménységgel,

Nem harsány, csak csendes odavalóval,

Sohase kényszerülve panaszszóra.

Tudom, az érzés pont fájó kezdet,

Vagyis abból fakadó üzenet,

Hogy különbséget adjon színeiből,

Boldogságos vagy kínzó kincseiből.

Jóérzés vagy rosszérzés futkos bent,

Kikerülhetetlen egy lob lehet,

Tehát aggódásra nincs hideglelés,

De van ott ezerféle színkeverés.

Csacska pillanatok

Leves fő a tűzhelyemen,

Napocska süt készségesen,

Lehet, hogy ehetetlen lesz,

De tán nem az én levesem.

Bab és kolbász összeállnak,

A fazékban táncot járnak,

Ám az utcán fény keringhet,

Önmagában édesített.

Nem kell folyton sorsot húzni,

Mélységesen gondolkozni,

Forróságban csalatkozni,

Valóságot lehangolni.

Várakozó helyzetekben,

Se lépjen fel mosolyszünet,

Inkább jöjjön csacska látkép,

Életkedvnek kis ajándék.

Laza játék szemlátomást,

Érzékszerves csatlakozás,

Nap és tűznek kapcsolata,

Így hangolta szavaimat.

Új nap, új varázslat

Pedig a fényerő alig változott,

Csak mintha jobban fényezne napszakot,

Vagy csak úgy képzelem e folyamatban,

Holnap már ellát nyári hangulattal.

Elámíthat kibomló színeivel,

Fehérrel, sárgával és rózsaszínnel,

Mintha először látnánk tisztaságát,

Természetének egyszerű varázsát.

Annyira megindító zöld mosolya,

Egyre szélesedő, izzó fogsorral,

Melyet a földdel nyittat jókedvében,

És nem is zár be csak majd teleléshez.

Talán egy szusszanásnyi pihenésre,

Hogy újultan bírjon kikeletével,

Majd legújabb divat szerint kicsípve,

Fellépdelhet az új évi limittel.

Komolyan mondom érdemes engedni,

A frissebb stílussal bemelegedni,

Tarka-barka színpompájának élni,

Behódolni kiondolált napjain.

A kevésbé díszes szakaszaiban,

Képzeletbeli fényekkel kacsinttat.

Néha irigylem körforgó alkatát,

Évenként felragyogó szárnyalását.

Képes újra és újra emelkedni,

Napfényével ajzottan növekedni,

Vagy biztatón várakozást kínálgat,

De lehet vele hahotázni másnap.

December küszöbén

Aranyvessző virága bólintott felém,

A Nap is köszöntötte a késői kezdeményt,

A butácska megcsalatott kíváncsiját,

Aki előmerészkedett a langy idő hídján.

Hosszú utat persze nem tervezhet szegény,

Már vissza is fordította a csípős ellenség,

Az éjszaka támadó hideg fuvallat,

Akinek nem kenyere az aranyló virágzat.

A győztes évszak teret nem hagy virágnak,

Legfeljebb kedvencének az illő jégvirágnak,

Ki megfelelően ünnepli hangzóján,

Zordon hideglelés didergető alkotóját.

Virágom, virágom három hónapot várj,

A télnek természete a Napra is kardot ránt,

Simogató sugarait sem kedveli,

A sötétséget inkább érzéséhez engedi.

Megdermeszteni, lefagyasztani szeret,

Neki nem boldogság a felélesztő kikelet,

Az enyhet adó, csivitelő vallomás,

És a virágba boruló fényes hajlandóság.

Te kis eltévedt aranyesős villanás,

A december azért szép ünnepeket felkínál,

Jóság, karácsony, szilveszter lesz asztalán,

De köszönjük ezt a kedves, virágos pillantást,

És visszavárunk téged március idusán!

Álmodni jó

Nem kopár, csenevész ijedtséget,

Tehetetlen megoldásban,

Folyton fakadozó ridegséggel,

Ziháló melléfogásnak.

Nem lelket őrlő világtalannal,

Nem, izzasztó félelmekben.

Álmodni csak fényes kilátással,

Sikeres, jó élhetésnek!

Nem kell figyelmezni vészharangra,

Környezeti képtelenre,

A különbözőség létalapja,

Majd kiemel végletesen.

Hogy milyen magasságokkal tegye,

Az álmoknak dús hajtása,

Azt az eredmény mutatja éjben,

Habár azt nappalra várta.

Gondozott kertben a kacsalábon,

Csillogó tüneményű lak,

Hova belépni olyan talányos,

Túl magas építményű karc.

Költészetet álmodott a mélyben,

Amatőr látomás bátran,

Csak boldogsághoz szava kevéske,

Élhetetlen románcával.

De hát nem is követni kell akként,

Inkább az álmokkal bírni,

Élhető fejezettel nyer babért,

Aki arányait hiszi.

Élet és álom kézfogásában,

Egyensúlyozó jelennel,

Ha őrületnek nem kívánsága,

Lélekszaggató fejezet.

És könyvbe köttetett…

Igen, egyszerre álom és valóság,

Ünnepi és hétköznapi járandóság,

Ismerős és ismeretlen hatással,

Saját verseket olvastam nyomtatásban.

Itt-ott elnyomtatott értelmezések,

De azért megbocsátható törekvése,

A kezdőknek adott bizalom okán,

Kaptam kézbe vehető antológiát.

Köszönet az izgalmas jelenségért,

Nem láttam, hogy lesz belőle ténylegesség,

De most erősödhet hitem ezáltal,

Ha még lassú is a szerkesztők világa.

Az élet diktálta indulásokban,

Benne van az egyéni megoldás nyoma.

Pillanatok vagy évek hatásfoka,

Ott lüktet a papíron felsorakozva.

Több éve szakadt ki belőlem a szó,

Így vezetve kezemet közölnivalón.

Talán a sok megrázkódtatást tűrve,

Kibomlott a lélek tarthatatlan tüze.

Vagy sebe, vagy más része gyengélkedett,

De most már nem bánom hogy megtörténhetett,

Ahogy a kezdeteknél megijesztett,

Mert erőtlennek véltem minden helyzetet.

Valójában nem így zajlott bent mégsem,

Akármennyire összetörtnek éreztem,

Az elviseléshez a szó tartozott,

Mellyel fájdalmakat ekként feloldozott.

A könyv megléte immáron a lényeg,

Lehet csendesedni vele a léleknek,

És visszatérni a hétköznapokba,

De néha felülemelkedni bátrabban.

Szerelem volt

Csillogó szemekkel kerestem a szemedet,
De mindig elfordultam, ha éreztem tekintetedet.
Miért történt így, ma sem tudom a választ,
De szerelem volt, vagy csak erre vágytam.

Gyáva voltam, vagy megfontolt, már nem számít,
De szerelem volt, érzés, amely úgy csábít.
Tudtam, hogy nem kelthetem fel érdeklődésed,
És csak viszonzáskor hajlik meg nőiességem.

Természetem kiválasztja a tiszta vonzalmat,
Begubózik rögtön, ha kinyílni alkalmatlan.
Szeretem az egyenes beszédet, és helyzeteket,
Ahhoz túl rövid az élet, hogy ettől eltérjek.

Barátságot kötöttem az igaz érzésekkel,
Nem kell bújdokolnom, ha másként képzeltem,
Bármennyire konok is szívem hajlandósága,
Ezt az érzést mindig várja, s talán kívánja.

Azt hiszem örök bódultság marad ez nálam,
Akkor is itt van, ha figyelő szem nem látja.
Te sem vetted észre, másra vártál régóta,
Szabadságot és szertelenséget kóstoltad.

Nagyon jó ez így, megnyugodva konstatálom,
Legalább sok felé nyílik a szerelmi álom.
Jusson belőle kopár helyekre, évszakokra,
Ott is virágozzék, ahol nem tudnak róla.

Te ügyesebb vagy a gyönyör terjesztésében,
Én alkalmasabb vagyok kifejlesztésében.
Ketten együtt már csodákra vagyunk képesek,
Szunnyadó világunk kapjon érzést eleget.

Fürödhessenek inkább kéjes szerelemben,
Mint pusztító, s butító fegyverkezésben.
Gyűlölet lángját ezzel lehet kioltani,
Életünk értelmének sebeit begyógyítani.

Nevezzék az érzéketlenek bűnbarlangnak,
Jönnek ők is felengedni, mielőtt megfagynak.
Racionalitás mellé kell néha gyengédség,
Legyen bár jelzője gúnyoros melléknév.

És ha mi ketten sohasem találkoznánk,
Tudjuk akkor is, mentettük többek óhaját.
Összefonódunk az örök szerelemben,
Képzelet szülte, fényes fellegekben.

 Vita

Szeretek szelíd szóval megvitatni bármit,
Ha fontos, ha életjavító, s nem lázít.
Életet, érzelmet, az átlagtól eltérőt,
Minden kitérőt, sőt hagyományban meglévőt.

Ha nem divatból beszélünk deformitásról,
Ha az együttlétben egyformán elszámol,
Az is, ki megmaradhat a szokásos úton,
És az elkóborolt sem kíván többet az adhatóból.

Azért ne legyen más senki, hogy jobban élhessen,
Hogy a gyerekeken manipulációt végezhessen,
Hogy az ifjúkor le nem tisztult vizein,
Megvalósíthatatlan gázlót építsen!

Ne állítson meg fejlődő emberkezdeményt,
Mert éltetője annak a bizonyított beszéd,
A napi feladatokhoz társuló remény,
Melyeket megmutat élvezhető eredmény!

Az ember fejleszthető, tudatos egyén,
Ki továbbad lemenőinek okos cselekvést.
A hibákra is felhívja a figyelmet,
Ezeket kijavítva érdemel kegyelmet.

Érzelmi töltéssel vissza ne éljen senki,
Mert hosszútávon örömét meg nem növeli.
Sem a változást meg nem állíthatja,
Csak új vitákat, új egyedekkel megvitathatja.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.